Csatázó, jobb útért küzdő, szuperhősös.

A Bosszúállók között egyre mélyül a szakadék. A Ragnarök megtörtént, egy tőlük idegen dimenzióban, ők már csak a hírt kapták meg, hogy a viking istenek világának leáldozott, és barátjuk, Thor elesett. Nélküle pedig a két domináns egyéniség, Vasember és Amerika Kapitány egyre inkább egymásnak esik. A helyzetet súlyosbítja, hogy a kormány szeretné ellenőrzés alá vonni a szuperhősök tevékenységét. Tony éppen beszédet készül mondani a szenátus előtt, amikor tragédia történik: egy kamasz hős csapat kemény szuperbűnözőkkel csapott össze, és az eredmény tömegmészárlás, rengeteg halott lett. Tony megvilágosodik: kell a felügyelet a hősöknek is. A SHIELÍD-del és az új törvénnyel ő maga vezeti be a regisztrációt, és megnyeri magának Pókembert is. Amerika Kapitány szerint ez a szabadság elvesztése, így ő ellenállásba megy át a vele együtt gondolkodókkal. Hamarosan az egykori barátok és harcostársak egymás ellen küzdenek.

Nem először írok a Nagy Marvel Regénysorozat kötetéről, így a koncepció már sokaknak ismerős lehet innen is. Fogtak egy Marvel sikeres képregényt, és egy amerikai sikerszerző regénnyé alakította át. Itt azonban annyival színesebb a helyzet, hogy a Polgárháború az egyik olyan történet, amit a Marvel filmes univerzum is feldolgozott, így összecsaphat a regény fölött a képregényes, a filmes és az olvasó közönség is.

Ami azonnal feltűnt, hogy ez az univerzum egységes. Itt nincsenek jogviták arról, hogy melyik Marvel karakter szerelhet, így rendkívül sok hős helyet kapott a lapokon. Egy olyan egységes univerzum van itt, ahol megférnek egymás mellett a mutánsok, a Fantasztikus Négyes, a Bosszúállók többek között. Azt még mindig nehezen emésztem meg, hogy Rozsomák – igen, a filmekben Farkas, de mivel ez inkább képregény gyökerű, maradjunk az eredeti nevénél – is Bosszúálló, csak mivel a Polgárháborúban a mutánsok semlegességet választanak, itt megjelenik ugyan a karakter, csak a semlegesség bejelentése után fel is szívódik. Az is megérne egy misét, hogy ki Wakanda királynéja ebben a sztoriban.

De alapvetően ez Tony Vasember Stark és Steve Amerika Kapitány Rogers küzdelme. Tetszett, ahogy azt megfogta a szerző, hogy a csapat dinamikáját hogyan bontotta meg Thor halála. Tetszett, ahogy a filmekben is, ahogy Tony mentorálja Pókembert. Jó, itt kicsit több vele a hátsó szándéka, de megvan az a dinamika közöttük, amit a filmekben is szerettem. Ezek teszik emberivé a történetet annak ellenére, hogy szuper képességű egyéniségek csapnak össze és születnek nagy kaliberű hősök.

A regény akciós jelenetek sorozata. Tony és a SHIELD lép valamit, Amerika Kapitány és csapata is terveznek, majd akcióba lendülnek. Nem csak egymást verik, de egyéb téren is összecsapnak. Gyors a regény tempója, és ettől néha kissé összecsapottnak is hat. Leginkább a vége, amin még a giccs faktor is beköszönt. Ahogy Amerika Kapitány egy amerikai zászlót rajzol magának… komolyan?

A szöveg is szórakoztató regényhez illő, de szerintem senki nem is mélységet és szépséget jön keresni egy ilyen történethez. Van helyette humor és jópofa beszólások sora. Azért az nem semmi, amikor az univerzum humor felelőseit összeengedik. Pókember, Johnny Storm sem éppen a komolyságukkal lettek ismertek.

Talán azt fájlalom kicsit, hogy olyan sok hős van itt, képregény is, hogy sokakat nem ismerek. De ennek ellenére szórakoztató könyv volt, jókat mosolyogtam rajta.

Moore: Polgárháború – Mint akció: 70% pörgős, egyszerű történet, amiben sok hős és két elv csap össze.

Szubjektíven: 75% bár a végét furcsának éreztem, összességében humoros és szórakoztató.