Fülszöveg: 
Alek T. Anrael maga is meglepődik, amikor alig harmincévesen kinevezik a Rosine bázishajó kapitányává. Harmincezer fős személyzettel és ötezer űrgyalogossal a fedélzetén, ellátva a legmodernebb fegyverrendszerekkel, a gigászi bázishajó egymaga is képes lenne térdre kényszeríteni egy kisebb bolygó flottáját. Anrael azt reméli, sosem kell tesztelnie valójában a hajója erejét, ám amikor egy idegen faj űrflottája váratlanul megtámadja az emberi peremvilágokat, a háború elkerülhetetlen. Egy elhibázott hipertér-ugrást követően a Rosine jóval a frontvonal mögé kerül. Ahelyett, hogy visszatérne és csatlakozna a Föld védelmére összevont emberi flottához, Anrael vakmerő ellenjátszmába kezd: behatol az idegen civilizáció szívébe, és megtámadja az agresszor hátországát...
Szerintem:
Próbálkozhatom, de ennél a kiadói sorozatnál ugyanazokat tudom elmondani. Ez különben a sorozatra nézve azért jó, mert
akinek tetszik, biztosan ugyanazt a minőséget megkapja minden kötettel. De különben…
Még mindig pokolian hiányzik nekem, hogy értsem, mi alapján lettek beválogatva a novellák. A cím nem segít semmit – az egyik történet lett kiemelve. Nincs alcím. Nincs semmi magyarázat, hogy miért ezek a novellák és miért ilyen sorrendben. Tudom, ettől még a történetek élvezhetőek, de a kis kék rendszerező agyam ilyenkor bizony túlpörög és azt kérdezi: miért?
Megjegyzem, eddig ez a kötet volt számomra az, amiben legalánn halványan felfedeztem valami közös vonást. Harc és fegyverek. Majdnem mindre az űrháborút is rá tudnám írni, de azért nem mindre. Ehhez még a fegyveres borító is passzolna… de ez nem hivatalos, csak saját agylázas ötletelésem.
A történeteken érezni, hogy több személy alkotásai. Máshol vannak a hangsúlyok és más irodalmi eszközzel igyekeznek érdekessé tenni őket. Pl. a címadó darabban rendszeresen felbukkannak sakk-kifejezések, a háború sakkos voltát is érzékelteti, nem utolsó sorban vannak olyan szereplői, akik sakkoznak egymással. A tagolás eszköze is mindig valami sakkos betoldás. A Hús a dobozban pedig hangokat épít be, amiket hall a főszereplő. Már szinte skizofrén, ahogy utasítja és bfolyásolja.
Talán azért is, mert most meglepően sok cselekményben harcoltak is, valahogy szárazabbnak éreztem az elbeszéléseket. Ez azonban könnyen lehet szubjektív is, annyit már észrevettem magamon, hogy harci jelenetekkel engem nehezen lehet lekötni és könnyen beleunok.
Változatos a hossz, a tényleges cselekmény. Mivel nincs meg az a bizonyos kohézió, nem lehetett előre tudni, mi várható a történetektől.
Az 5 történetből 4 teljesen önálló és kerek. Némelyiknek, mint az Ellenjátéknak, van olyan világépítése, hogy akár több történetet is el tudnék képzelni onnan.
1 viszont olyan, mintha egy nagyobb ciklus része lenne. Meg is jegyzi a szerző az elején, hogy egy legendás dinasztiaalapító, ha úgy tetszik hős, legendájának árnyalását kapjuk. Mint egy most előkerülő iratot mutatja be a szöveget, ami árnyalja a közismert legendát. Ha röviden össze akarnám foglalni, azt tudjuk meg, hogy a dinasztia alapítója hogyan kezdett az álma megvalósításába, vitt véghez egy szökést a rabszolgaságból, miközben elszeretett egy nőt is, aki később a felesége és a dinasztiája szülőanyja lett. Ennek simán lehetne előzménye, folytatása. Nem is lenne példa nélküli az ilyen forma elbeszélés, még pl. Herbert is alkalmazta Dűne-regényben.
Lehet azzal is játszani, hogy milyen áthallásokat talál benne az ember. Az Ellenjáték sok elemével emlékeztetett Black Jack Geary-regényekre, távolról még a főszereplőkben is látom a hasonlóságot. Csak itt egy frissen kinevezett, merész kapitány próbálja menteni a világot és a hajóját, meg az emberiséget a támadóktól egy időugrás után, míg Black Jack a hibernálásból ébredt arra generásiókkal később, hogy haza kellene vezetnie a flottát ellenséges területről. Ahogy a hódítót kezelik, ahogy legendája van, az Paul Atreides köré létrejött kultuszra emlékeztetett. Egy másik történetben szereplőként felfedeztem más sci-fi szerzők nevét.
Szívesen keresek ilyesmiket, így nekem ez is dobott a köteten.
Összességében ez is jól illik a kiadói sorozatba, egy kicsit talán még jobban is tetszett, mint amiket mostanában olvastam innen. Itt voltak szimpatikus szereplők, ha a nagy háborús történetek távolabb is állnak tőlem.
Idézet:
Ahol a talpnyalás az elv, gyalázatosabb a talp, mint a nyelv…
