Sorozatgyilkosos, viszonyos, múltért megfizető.

Egy történelmi spanyol városkában a felszín alatt komoly indulatok forrnak. 20 évvel ezelőtt egy sorozatgyilkos szedte az áldozatokat, és a rendőrnyomozónak a saját ikertestvérét, egy sikeres régészt kellett lecsuknia a bűnökért. A szabadlábra helyezés küszöbön áll, és a gyilkosságok folytatódnak, mintha nem telt volna el 20 év. Unai nyomozó kapja az esetet, és szinte azonnal megkeresi a börtönből az egykori régész, hogy segítsen neki. Ez lehet az esélye, hogy tisztázza a nevét. Unai nem tudja, mennyire hihet a férfinak, miközben az áldozatok száma nő. A helyzetet nem könnyíti meg, hogy mióta megözvegyült, Unai most először kezd szerelmes lenni. Az új főnöke, Alba tetszik meg neki, és bonyolódnak viszonyba – bár az asszony férjnél van, és mindketten szenvednek a helyzettől.

A baszk krimiknek úgy tűnik van egy egyedi hangulata – de az is lehet, hogy nem kellene általánosítanom két szerző és 5 olvasott regény után, de ezekben határozottan megfigyeltem egy közös vonást.

A fehér város csöndjében is megjelent egy szinte misztikus hangulat. Ez a vidék tele van történelemmel és mítoszokkal. Az emberek ugyan katolikusok, de ezek elemei keverednek a történelmi mítoszokkal, korábbi vallásokkal és így egy különleges atmoszféra jön létre. Azon sem lepődtem volna meg, ha boszorkányok tűnnének fel, mert a regény hangulata elbírná. Talán egy urban fantasyhoz tudnám hasonlítani: mai, hihető, csak mágia is van benne. Ez a regény annyiban más, hogy nincs mágia, csak lehetségesnek tűnik.

Vitória a helyszínünk, ami önmagában elvarázsolt helynek hat. Sok történelmi emlék, nem egy többszáz éves. Ugyanakkor egy modern városka, a hegyvidéken. Az, hogy ilyen, nagyban hozzájárul a fentebb említett atmoszférához.

Amit azért igyekszem ennyire magyarázni, mert nekem ez volt a regény legerősebb élménye. Ez a magával sodró, tragikus és misztikus hangulat, ami beleette magát a történetbe. Fontosabbnak éreztem, mint magát a krimit és a cselekményt.

A hangulathoz hozzájönnek a szomorú sorsú szereplők és a rengeteg tragédia. Szinte skandináv krimiben éreztem magam, olyan nyomorultak a nyomozók és a családjaik. Alba gyászolja a megszakadt terhességét, és az új beosztottjával vigasztalódik, miközben bűntudata van a férje miatt. Unai 20 éve gyászolja a tragikus körülmények között elhunyt feleségét és a meg nem született ikreiket – valósággal egy mauzóleumban él, és a munkája a mindene.

De tragikus történet az is, hogy született meg a gyilkos, és miért gyilkol. Nem mintha magát a gyilkos személyét sajnálni kellene – kőkeményen szociopata, aki jól megjátszotta magát, de hidegvérrel állt bosszút egy 40 éves sérelemért, és gond nélkül tette volna fel az áldozati oltárra a feleségét és a testvéreit is.

Ahogy a skandináv krimikben, itt is van egy társadalmi jelenség. A családon belüli erőszakba megyünk bele részletesebben, és adja az alapot ahhoz, hogy mi lesz egy szociopata ravasza, ami után már csak a bosszú számít, és rákap a vér ízére.

Az idősíkok keverése feldobja a történetet, de nem mondanám se pörgőnek, se izgalmasnak. Inkább elringat abba a hangulatba, amit fentebb már próbáltam magyarázni. Sajátos ezzel, lekötött, de azért én még mindig többre értékeltem volna egy gyilkosabb, pörgő nyomozást.

Készült belőle film is, már meg is kerestem a Netflixen, kicsit még emésztem a regényt, és meg is nézem. Aztán lehet olvasni a folytatást – fogom is.

Garcia Saenz de Urturi: A fehér város csöndje – Mint krimi: 80% nagyon erős atmoszférájú, sodró regény mély karakterekkel, tragédiákkal.

Szubjektíven: 65% a főszereplő túl tragikus figura, és több cselekményt szerettem volna.