Fülszöveg: 

Gareth Rubin könyve olyan, mint a homokóra, azaz a fejéről a talpára állítható, vagy – ha úgy tetszik – a talpáról a fejére.
Tulajdonképpen két, egymás mögé fűzött könyvet tart a kezében az olvasó, és mihelyt az egyik végére ér, elég megfordítania a kötetet, már kezdheti is a második történetet. Bármelyik irányból nekifuthat az olvasásnak, a két „fél” könyv önállóan is élvezhető, ám a bennük foglalt rejtély megfejtése csak mindkét sztori ismeretében válik tökéletesen érthetővé.
A könyvnek ez a fele az 1880-as évek Angliájának a Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes-történeteiből ismerős, sejtelmes és borzongató világába kalauzolja az olvasót. Simeon, a fiatal orvos odahagyja a kolerajárványtól sújtott Londont, és zord apja utasítását követve Essexbe utazik, hogy egy ott élő, távoli rokonát ápolja, ám ahelyett, hogy sikerülne őt meggyógyítania, a családi titkok egyre nyomasztóbb és fenyegetőbb útvesztőjében találja magát.

Szerintem: 

Nem jegyeztem meg a szót, bár a regényben is benne van és többször elhangzik, mi a neve az ilyen regényeknek. Amely nem egy történet, hanem

összefordítva kettő regényt ad az olvasónak. Ezt játszotta meg Rubin többszörösen.

Egyrészt, a cselekményt két szakaszra és az összefordított könyvbe rakta. Az egyikben a 19. század második felében járunk, egy gótikus horror világát idéző történetben. Itt lehet megismerni a fiatal és optimista orvost, Simeont. Mivel nem kap pénzt a járványügyi kutatásaihoz, el kell vállalnia egy távoli rokon gondozását, hogy ott szerezze meg a kellő összeget. Csak éppen az üvegkastélyban borzongató rejtélyek és gyilkossági ügyek várják, nem éppen orvosi gyakorlat.
A másik az 1930-as években játszódik, ahol majd egy fiatalembert meggyilkolnak. A főszereplő, örmény származású fiatalember az áldozat húgával ered a rejtély nyomába.
Az összekötő elem, hogy ez ugyanaz a család. Az első részben feltűnő doktor már a csalás feje a későbbi korban. Ha ott már nem is ő a főszereplő, de az orvosi etika megy végig szépen a történeten, egy családon belüli eseteken példázva.

A másik, hogy a regényen belül is megjelenik egy ilyen duplex könyv. (Nem ez a neve, de mivel az a franciás kifejezés nem ugrik be, így hívom.) A meggyilkolt Oliver ír egy ilyet és tulajdonképpen az is családi történet. Ahogy a másik történetben is van egy dupla könyv: az öreg lelkész egy regény végébe írta a naplóját, így teremtve dupla könyvet. Az első fél, az 1800-as évek akár úgy is olvasható, mintha az lenne Oliver regénye.

Ez a forma érdekessé teszi és ad neki egy kis plusz élményt.
Csak éppen, ha belegondolok, igazából nincs szükség ilyen játékra a kiadással. Simán, egy regényként kiadva és nem játszva a formával is éppen ennyire működne. Bár az igaz, hogy jelen formájában mindegy, melyik korszakkal kezdünk. Mindenképpen összeillenek és együtt adják ki a családregényt.

A rejtély, a cselekmény összepasszítása adja a kötet érdekességét. Mert cselekménnyel nem vagyunk elkényeztetve, ahogy a nyomozások sem éppen olyanok, mint egy krimire specializálódott bestseller szerzőnél. Lassabb, másra koncentráló. Inkább érdekes, mint szórakoztató regény.

Amivel azonban küzdöttem, hogy a szereplőket nem szerettem meg. Semelyik korszakban. Hiányzott volna valaki, akinek drukkolok. Még a fiút találtam a legérdekesebbnek, aki a második korszakban meg lesz gyilkolva. Az, amin ő gyerekként át kellett menjen… Az külön megérne fejezetet, hogy az ő fejében mi volt. Mert nagyon durva, ahogy az apja arra kényszerítette, hogy meggyilkolt, de a világ előtt csak elrabolt nyomorék bátyja nevét használja és az ő életét élje. Az nagy sokk lehetett, amikor összerakta az emléktöredékeit, és megértette, mi történt. És erről olvastam volna szívesebben.

A konkrét bűneseten túl meg számomra ez a történet leginkább orvosi etikáról szólt. Mindkét történetben ott van, hogy egy orvos mit tesz meg a módszeréért. A durvább talán a második. Ha hiszel abban, hogy a nyomorékokat, sérülteket nem éri meg életben tartani a társadalomnak, akkor a saját sérült gyermekedet is el kell tüntetni. Csak éppen a látszat is fontos, az szüli majd azt a bonyolult játszmát és megtévesztéseket, ami az egész családot tönkre is teszi.

A stílusa a beépített naplóval, más szövegekkel van feldobva. Még akár jól is elsülhetett volna, és elméletben azt is értékelni tudom, hogy ezeknek a beépített szövegeknek más a hangja. Körülményesebb, átgondoltabb. Csak éppen annyira nem szeretem az ilyen betett naplókat – a verseket viselem még általában rosszul.

Van benne ötlet, a cselekményben és a formában is. De ezzel együtt is, nekem inkább csak érdekes volt. Egynek elment, de nem ez a hónap olvasmányélménye.

Idézet: 

– Meg akarja nézni a könyveimet?
Nyilvánvalóan olvasott Ken gondolataiban.
– Igen. Mindig nagyon érdekeltek más emberek olvasási szokásai.
[…]
– Mit gondol, miért van ez így? – kérdezte Oliver.
– Gondolom, sokkal több kiderül abból, hogy miket olvas valaki, mint hogy hol szokott nyaralni vagy kire szavaz.