Tűzoltós, egymással összebékülő, gyógyuló.

Anne mindig is tűzoltó akart lenni, a vérében van. Az apja legendás lánglovag volt, a bátyjából a környék legelismertebb tűzoltó parancsnoka lett. A lány is kiharcolta magának a helyét, és imádta a szakmáját. Az egyik társa, Danny azonban sok olyasmit felkavart benne, amivel nem akart foglalkozni. Egy éjszakát töltött a férfival, és megegyeztek, hogy barátok maradnak, noha mindketten többek a másiknak. Amikor egy raktártűzben Anne bent ragad, Danny a parancsot megszegve megy be érte. Kijuttatja, bár ehhez le kellett vágnia a lány kezét. Ő maga viszont beszorul, és szörnyű sérüléseket szerez. Mindkettejüknek bűntudata van, és nem mennek a másik közelébe. Anne átmegy a tűzvizsgálókhoz, Danny visszaküzdi magát az osztagba és pusztítja magát. A társai kérik meg a nőt, hogy beszéljen a lelkére. Mire feleszmélnek, már egymás karjaiba találják magukat, de hogy működjenek is együtt, meg kell bocsátani, és elfogadni a történteket. Közben Anne egy csalás nyomában jár, aminek köze van a tűzhöz is, ami megváltoztatta az életét.

A legtöbb romantikus regényben ott van az a séma, amit már unalomig ismételgetek, annyira sűrűn ezt használják a szerzők: megismerkedés, a kezdeti vágyat elfogadják és megélik, rájönnek mennyire jók együtt. Csak éppen egy félreértés miatt szétmennek, szenvednek, hogy egy nagy gesztus majd elvezesse a szép párost a nagy-nagy happy end felé.

Ha egy romantikus regény ettől valamiben el mer térni, akkor már fel lehet figyelni rá. Ward eme kötete egy kis változással lepett meg: nem onnan indulunk, hogy a főnök húga belefeledkezik a legjobb tűzoltóba a csapatában, és küzdenek az érzéseik ellen. In medias res már ott tartunk, hogy megvolt az egymásra találás, de mindketten túl makacsok ahhoz, hogy küzdjenek a másikért. A nyitó tűz, ahogy Danny megmenti a lányt, lehetne a nagy gesztus a béküléshez, csak ahhoz pár sebbel meg kell tanulni együtt élni és megbocsátani maguknak.

Így, sajnos, a kezdést leszámítva a tipikus képletet hozza a szerző. Igazán még konfliktus sincs Anne és Danny között, egymást akarják és simán csak működnek köztük a dolgok, ahogy ezt ki is merik mondani. Elég hamar el is lehetett felejteni, hogy úgy indultunk neki, mintha már valaminek a folytatása lenne a sztori, annyira ismerősek az elemek és a szerelmi szál maga is.

Nagyon két főszereplős a történet, a cselekmény bő 90%-ában Danny és Anne vannak a középpontban. Egyik sem egy bonyolult jellem, és minimális építkezést kapnak. Mindketten öntörvényűek, imádják a munkájukat és szabadok. Azt még valamennyire tudnám értékelni, hogy a traumákkal hogyan néznek szembe – emberien másképp – csak éppen annyira a romantika uralkodik, hogy ez nem válik fontossá.

Egy mellékszereplő volt, aki jobban megfogott, és akinek érdekelne a saját története is. Tom, Anne bátyja. A dühkitörései nagyon fel tudták dobni a jeleneteit, miközben nem rossz ember, még csak rosszat se akar senkinek, csak indulatkezelési gondokkal küzd.

A krimi elhanyagolhatóan kevés, pedig tűzvizsgálatról szívesebben olvastam volna többet. Anne szinte csak ráérez a megoldásra, és a kötet pár oldalán mindent megold. A szabotőr személye ugyan meglepő, de még abba a szálba is a magánéleti szappant keverték vele.

Azt sem díjaztam, hogy a regény nyelvezete sokszor mocskos. Azt nem bírom. Feszült helyzetben, a tűzben életveszélyben ok, de máskor is lejjebb esik a színvonal.

Sokkal rosszabbakhoz volt már szerencsém, de ez sem tett rám mély és pozitív benyomást.

Ward: Perzselő vágy - Mint romantikus: 55% in medias res vág bele a szerelmi szálba, de aztán ezen a fókusz végig.

Szubjektíven: 45% nem szerettem a durva beszédet, nem szerettem, hogy kevés a nyomozás.