Mágikus harcos, felkészülő, végzettel szembenéző.

Lana megtalálta a boldogságot Simon oldalán. A férfi feleségül veszi, együtt nevelik a nő lányát, akiről mindketten tudják, belőle válik a Kiválasztott. Közben fiaik születnek, és békében élnek a farmon. Ám Fallon betölti a 13-at, és elérkezett az idő, hogy válasszon. Azzá lesz, akinek született vagy nem vállalja a küldetést? A lány kiképzése 2 évig tart, míg harcolni és mágiára tanítják. Közben segít New Hope lakóinak is, akik az anyja barátai voltak, ahol a biológiai apja feláldozta az életét értük. Itt él a lánynál egy évvel idősebb Duncan, aki az ikertestvérével szintén erős boszorkány, és a gonosz erőivel szembeni harcnak szenteli az életét. A jóképű fiú maga sem érti, miért kötődik annyira a lányhoz, akiről rendszeresen álmodik is. Ahogy Fallon elfoglalja a helyét, mint Kiválasztott, hiába készülnek a harcra és sereget építenek, nem halogatják annak a megértését sem, mi feszül közöttük.

Egy trilógia középső része, és kicsit bajban is vagyok, milyen középső résznek minősítsem. Egyrészt korrekt: van önálló története, miközben folytatja a korábban elmesélteket és előkészíti a nagy csatát az utolsó részre, az érzelmi szálakról nem is beszélve. Ugyanakkor megkérdőjelezi, hogy miért volt szükség a Napfogyatkozásra.

Az elején gyorsan össze van foglalva annak a tartalma, és arra jöttem rá, hogy igazság szerint az annyiban elég is volt. Hogy szakadt el a fátyol, jelent meg a vírus és támadt fel a világban a mágia. Hogy meg lett jósolva a Kiválasztott, akinek az apja feláldozta magát a szerelméért és a lányukért, akit akkor még csak várt az asszony. Az a pár oldal korrekten összeszedett mindent, nem csak képbe hozta azokat, akik nem vagy régen olvasták azt a kötetet, de ki is váltotta azt. Ha a nagy történet egészét nézem, akkor itt indul az igazi történet, és az a felvezetés el is hagyható lett volna.

Alapvetően két szereplőt követünk most nyomon. A kiemelt és legtöbbet szereplő Fallon, akinek megismerjük a gyerekkorát, a kiképzését, majd a regény végére lejutunk addig, hogy a Kiválasztott szerepét elkezdi betölteni, és kezdi szervezni az erőit, elsőként összecsap a másik oldallal. Vagyis, nagyrészt most is előkészülünk, de ennek már láttam értelmét. Megismerjük alaposan a hősnőt, a képességeit és vele a regény világát, mert Roberts bővíti azt is. Új mitikus lények és mágia jelenik meg velük – mondjuk, az még mindig nem tiszta nekem, hogy kerültek ide manók és tündérek, de ezen aggasztom magam legkevésbé.

Fallon nem egy bonyolult hősnő, leginkább a kötelességtudata jellemzi. Mindenkit meg akar védeni, nagyon komoly, katonává nevelt lány, aki semmilyen szórakozást nem enged meg magának. Koraérett, mintha nem is 15 éves lenne, hanem 30 körüli.

Talán Duncan azért is annyira az ellenpontja. Ő is harcos, erővel, bátorsággal, sok jó tulajdonsággal, de mellette ő meg is éli az életét. Az a fajta jófiú, akiben van csibészes vonás is. Ellensúlyozza a lányt és Roberts nagyon alapozza, mennyire egymásnak vannak rendelve. De itt is még csak előkészít, a következő részben derül majd csak ki, lesz-e és milyen lesz a két fiatal párosa.

Már feltűnik a nagy ellenfél is, aki az a sötétnek, ami a fénynek Fallon. Itt is csak az előkészítést kapjuk, ő milyen és mennyire az a végzet, hogy egymás ellen induljanak. A konfliktust élesíti Roberts, hogy a zárlatra már a háború következzen.

Az első résznél sokkal jobban élveztem, és nem csak azért, mert a tényleges főszereplők vannak már színen: mozgalmasabb, színesebb is, és a végjátékra készít elő.

Roberts: Csont és vér – Mint fantasy: 75% új lények, bővülő világ, miközben izgalmasan vezeti a szálakat a véghez.

Szubjektíven: 70% végre megérkeztek a tényleges főszereplők! Még előkészítés, de már ok.