Nyomozó, régi titkokat felfedő, korrupt.

Lionel élete soha nem volt egyszerű. Nem elég, hogy árva volt, aki nem került ki az intézetből, még Tourette-szindrómás is. Így alig van esélye normális kapcsolatokat kialakítani, mert a szójátékai, kényszeres cselekvései és a káromkodás elijeszti mellőle az embereket. Frank más volt – a férfi több árvával együtt őt is felkarolta, állást adott neki, a barátja volt. Magánnyomozói irodát vittek, de az egyik ügy rosszul sült el. Frank egy kukából, leszúrva kerül elő, és nem sikerül megmenteni az életét. Lionel nem tud beletörődni abba, hogy a gyilkos büntetlenül megússza. A többi Minna fiúval nyomozni kezdenek, és egyre sötétebb titkokat fednek fel. Egy ponton túl már csak Lionel megszállottsága vezet a puszta és kegyetlen tények felé, árulások közepette.

Ha valamelyik film eredetileg regény volt, én azt preferálom, ha előbb olvasunk, utána nézzük csak meg a feldolgozást. Néha akadnak kivételek, nekem ilyen volt az Árva Brooklyn. Valahol jó is, hogy a filmet láttam először, mert nem tartom valószínűnek, hogy a regény után lett volna kedvem megnézni a filmet, Edward Norton ide vagy oda.

Kezdjük azzal, hogy egy krimiben szeretem, ha van egy logikus, követhető és izgalmas nyomozás. Itt Lionel igyekszik kideríteni, miért kellett a mentorának meghalnia, és ebben legfeljebb a Minna fiúktól várhat némi segítséget. Csak éppen nem éreztem úgy ebben a regényben, hogy haladna a nyomozás. Lionel sodródik ide-oda, szinte random módon beszélget az emberekkel, és logika pont nincs abban, ahogy végül eljut a megfejtésig, és feltárja, miért kellett a férfinak meghalnia.

Szabályosan unatkoztam a regényen, és nem csak a krimi lapossága miatt. Lionel magánélete ugyanennyire hidegen hagyott. Elég magányos figura is, és a nőkkel is fura a kapcsolata. Lesz itt egy nő, akivel összegabalyodik, de olyan kurta-furcsa az egész viszony, hogy rossz volt olvasni.

Kicsit talán a noir elemeit használják, csak napjainkba helyezve. Mondjuk, ez alapvetően az a zsáner, amit tapasztalataim szerint jobban élvezek filmen, mint regényben. Most is ez volt a helyzet.

Nem szerettem, hogy nem kaptam olyan szereplőt, akinek drukkolhattam volna. Alapvetően a regény világában mindenki mocskos és korrupt. Nem jó emberek, legfeljebb akad olyan dolguk is, ami azért nem teljesen öncélú és segítenek vele másokon. Nem ez a jellemző. Lionel kicsit más, ő szinte ártatlannak tűnik ebben a közegben, de ebben él és alkalmazkodik. Attól, hogy más, nem jobb lesz, én inkább sebezhetőbbnek éreztem a karakterét.

Ebben a noir világban nincs boldogság, csak veszteségek és bűn, korrupció. Nem esett jól az egész atmoszférája. Minél több minden kiderült Frank múltjáról, a kapcsolatairól, annál inkább fojtogatott, hogy itt mindenki milyen romlott és negatív.

Amit viszont tudtam benne értékelni: a nyelvezete. Lionel a fő karakter, az ő történetéből bomlik ki a krimi is. Mivel Lionel beteg, ez nyomot hagy a szövegen. Egyedi a beszéde, és a szerző igyekszik is alaposan beemelni a Tourette-szindróma elemeit a kötetbe. Nem csak a beszéde, de az egész gondolkodása és a betegségéből fakadó kényszerek itt vannak, amik szórakoztatóvá nem, de érdekessé tették a kötetet.

Ilyet ritkán írok, pár eset azért van rá, de erre is igaz: az Árva Brooklyn jobb lett filmen, mint amennyire a regényt értékelni tudtam.

Lethem: Árva Brooklyn - Mint krimi: 40% Lionel karakterét nyelvezetét és karakterét jól visszaadja, de az ügy lapos.

Szubjektíven: 25% a film jobban tetszett. A regényt untam, nincs egy szimpatikus figura sem.