Éttermes, háborús időszakos, szerelmes.

Livia a családi étteremben, a Vezúv melletti kis faluban szakácsnő. Itt ismerkedik meg az elbűvölő, csinos fiatal katonával, aki elcsavarja a fejét, feleségül veszi és Nápolyba költözteti. A mézesheteknek azonban hamar vége, a kitörő háborúban a katona férj is harcol, és el is esik. Az özvegynek valahogy életben kell maradnia, és mivel a főzéshez ért, az angolokhoz jelentkezik szakácsnőnek. Itt ismerkedik meg Jamesszel, akinek érdekes feladatot adott a kormánya. Biztosként ügyelnie kell arra, hogy minél kevesebb engedélyt adjon ki angol katona és olasz lány esküvőjéhez. A férfinak különben is sajog a szíve: a menyasszonya levélben szakított vele, és közölte, már más van, aki betölti a helyét a szívében. Az ételek miatt kezd a szakácsnőjükkel csevegni, de hamarosan másért ragadja meg az elbűvölő nő. Lehet, hogy akasztják a hóhért?

Most már pár nap eltelt, hogy olvastam ezt a regényt, és ahogy visszanézem a jegyzeteim, meg kell állapítanom, hogy jót tett neki, hogy némi távlattal nézek rá. Most sokkal pozitívabb gondolataim vannak róla, mint miután letettem.

A cselekmény nem egy bonyolult történet, lineáris és nem tartalmaz fordulatokat sem. Amint fel van vázolva az alaphelyzet, pontosan lehet tudni, merre haladnak az események. Capella nem akar meglepni, csak csendesen elmeséli a történetet. Ez olvasáskor irritált is, nagyon vártam, hogy végre történjen valami. De nem, hiába zajlik a háború, majd jön a béke, ebben a közegben mintha ennek semmi nyoma nem lenne. A legizgalmasabb rész, amikor kitör a Vezúv, de az is alig kap valamennyi helyet a regényben. (Talán két fejezetben van róla szó, és csak az egyikben zajlik az esemény.) Most annyira nem zavar ez az eseménytelenség, jobban értékelem a kötet egyéb erényeit.

Mert hiába romantikus regény, ami James és Livia egymásra találását meséli el, mellette szinte gasztroregény is. Livia életét meghatározza a főzés és a konyha, és a regényben is sokat foglalkozik ezzel a szerző. Főznek, esznek, hozzávalókat szereznek be, ételekről beszélgetnek. Ez ad neki olaszos színezetet, annyira az olasz konyha körül forog minden. Nyilván túlzok is, de néha volt olyan érzésem, hogy más sincs a cselekményben, mint konyha körüli teendők. Az még kis humort is vitt bele, ahogy Livia eleinte az ételekkel fejezte ki a hazafiságát: mindig olyan ételt adott az angoloknak, amelyek az olasz zászló színeiből álltak.

Az egész kötetre jellemző egy csendes, lassú haladás. Nyugodt, talán andalító is ez a regény. Ha nagyon akarom, ebbe bele tudom magyarázni, hogy ez is olaszos. Kényelmes, az emberek nem rohannak sehova, megélik a dolgokat. A regényben is. Kár, hogy ezzel nem nagyon tudok azonosulni, és így én nem egyszer unatkoztam olvasás közben.

Azt most sem tudom mondani, hogy utólag megszerettem volna a szereplőket. Pedig rendesek, helyesek és nem tudok beléjük kötni, csak olyan semmilyenek is. Mindkettő gyászol egy elveszett szerelmet, mindkettő megtalál a másikban egy olyan nyugodt, biztos társat, akivel le lehet élni egy életet. Ez a nyugodt semmilyenség, ez zavar engem. Hol marad az olasz szenvedély? Meghalt Livia első férjével.

Ami még gond, hogy nem éreztem a történelmi színt sem. Annyira nincs szerepe annak, mikor és hol járunk. Teljesen ugyanez lehetett volna, ha pl. James francia és Napóleon seregeivel jön Olaszországba. Miért a történelmi szín, ha nem használja a szerző?

Egyszer el lehetett olvasni, de annyi elég is volt belőle.

Capella: Vendéglő a Vezúvnál - Mint romantikus: 65% lassan kibomló, hihető szerelmi történet étkekkel, de történelem nincs.

Szubjektíven: 55% bár a szereplőket nem szerettem meg, a hangulatát tudtam értékelni.