Útkereső, családért küzdő, ármányos, múltban játszódó.

Eszter és Orsolya nővérek, szinte egyidősek, ám jobban nem is különbözhetnének egymástól. Eszter gyönyörű, házias, gyakorlatias. Orsolya az anyjuk második férjétől született, és a külleme alig kellemes. Nehezíti a helyzetét, hogy egy gyerekkori baleset miatt sánta is maradt. Szépen varr, de ezt otthon semmibe veszik. Az anyjuk abban reménykedik, hogy a debreceni, jómódú kalmárfi, Duskás Ferenc szeme megakad Eszteren, amíg a földjükön dolgozik és építi a malmát. De Ferencre Orsolya vet szemet, akinek a patakpart a kedvenc helye és sokat beszélget az ott dolgozó fiatalemberrel, ám a lány tudja, neki nincs esélye. Eszter az ötvöslegénynek, Gombos Bálintnak kötelezi el magát, ám a lopással vádolt fiúnak menekülnie kell. Eszter nem szökhet utána, és Ferenc a szemével választ feleséget. Míg mindenki megszenvedi, ha nem a szíve szerint döntött, Debrecen küszködik, hogy fennmaradjon a török, és egyéb dúlásokat is túlélve.

Bakóczy Sára ötvöz nekünk egy romantikus történetet egy történelmi regénnyel, nyakon öntve egy kis rejtéllyel. Ki lopta el az értékes kelyhet, és terelte ezzel más irányba az eseményeket? Eljutnak a szereplők a boldog végig? Azt nem kérdezem meg, vajon Debrecen fennmarad-e. Erre remélhetőleg mindenki tudja a választ.

Az alaphelyzet romantikus, és könnyen lehetett volna belőle romantikus regényt is írni, sokkal meseibb részekkel. Eleve az, hogy a férfi főszereplő két nővér közül választ. Majd az, ki kit szeret igazán. Az írónő nem szappanoperát ad nekünk, nem is esik túlzásba az érzelmek részletezésével. Egyik szereplő esetén sincsenek lángoló érzelmek, végzetes nagy szerelmek. Mindenki csendesen viseli a sorsát és ez egy olyan kor, amikor sokkal többet kell mérlegelni, mint a személyes érzelmeket. A lányok szegények, Eszter is jól tudja, hogy a házassága lehet a családja megmentésének a kulcsa.

Valahol szomorú is, hogy mindenki mennyire szenved majd a döntéseitől. Lesz, aki mindig az elveszett kedvest siratja, más titkolja a reménytelen szerelmét, és lesz, aki későn döbben rá, hogy rosszul választott. De mindez csendesen – érezzük a karakter viselkedéséből, a tetteiből, de nem lesznek kimondva és szélesen megélve.

A szereplők nem mesehősök azért sem, mert gyakran maguk is tehetnek a sorsukról. Hibáznak, és mindenkiben lehet találni olyat, ami nem szimpatikus. Van esély azonban a fejlődésre, és lesz, amit évek alatt helyre lehet hozni. Mások azonban örökre sérültek. Ez is reális: vannak következmények, melyek eltörölhetetlenek és nem jut mindenkinek happy end.

Közben ott van a történelmi kor, a hétköznapokkal, politikai viszonyokkal és ennek minden részletével. Ahogy egyes szereplők mozogni kezdenek, a szerző szélesíti a látókört. Az uralkodókról, Debrecen helyzetéről, a nagyok játszmáiból is kapunk részeket. Néha el is tolódik efelé a cselekmény, ami a történelmi regénynek jót tesz, az alap cselekményhez azonban csak lazán kapcsolódik. Így egyszerre örültem annak, hogy a regény történelmi is, ami a korról is relevánsan ad át ismereteket, miközben nem egyszer megakadtam, hogy mennyire eltérünk a fő tárgytól, és milyen kevés köztük a kapcsolat.

A szövegben is van egy kis más íz. Nem a korszak nyelvét idézi meg, de nem is olyan, mintha egy mai köznyelvi szöveg lenne. Súlyosabb. Tudtam szeretni ezt is, csak rá kellett állnia a szememnek és az agyamnak. Éljenek a barokk körmondatok?

Lekötött a történet, volt benne történelem is – nem fogom bánni, hogy elolvastam.

Bakóczy: Liliom és kehely - Mint történelmi: 75% romantikus keretbe fogva, a török kori magyar viszonyokat is mutatja.

Szubjektíven: 60% néha az ugráslások kizökkentett, és meg kellett kedvelni a hőseit is.