Fülszöveg: 

Az ​ezernégyszázas évek első évtizedei óriási változásokat hoztak a Magyar Királyság és egész Európa történelmében. E változások központi alakja és fő mozgatórugója Luxemburgi Zsigmond, aki Nagy Lajos királyt követte a magyar trónon. 1410-ben vitatott körülmények között német királlyá koronáztatja magát, 1411-ben háborút indított Velence ellen Dalmáciáért, 1414-ben pedig összehívja a konstanzi zsinatot, melynek fő célja a római egyház egységének helyreállítása volt, de különösen Husz János tevékenysége miatt az egyház megreformálásának kérdéseit sem kerülhette meg.

Zsigmond király és felesége, Cillei Borbála királynő törekvéseinek állandó segítője, tanúja és néha intrikus alakítója Gabriel de Sceleus, az egykor nagyváradi papnövendék, aki itáliai tartózkodása során megismerkedik a pápai udvar és a bíborosi kar valódi erkölcseivel és praktikáival. Gabriel a céljai érdekében eltanulja a leghírhedtebb itáliai méregkeverők fortélyait, miközben ifjúkori barátjával, Börki Andrással a mesés, távoli Keletről még Marco Polo idejében Európába jutott kéziratok után kutatnak azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy az így megszerzett tudás nemcsak az egész hadviselést változtathatja meg, hanem királyuk hasznára is válhat.

Az egyre magasabbra törő, egyre inkább a hatalom bűvöletébe kerülő Gabriel számára azonban valóságos pokoljárás az, ahogyan sorra súlyos választásokkal kénytelen szembesülni: állást kell foglalnia Zsigmond és Borbála konfliktusában Husz János kivégzését vagy szabadon bocsátását illetően, követnie kell a királynőt nagyváradi száműzetésébe, és végül egy évszázados titok megszerzésének érdekében el kell döntenie, mi a fontosabb számára, a hatalom vagy a barátja élete.

Szerintem: 

Ebben a regényben volt egy pont, amikor

csak néztem a lapot és próbáltam feldolgozni, mit olvasok. A nagy „MI VAN?” esemény ebben megvolt. Az annyira le is sokkolt, hogy nehezemre esik bármi másra koncentrálni a történetből. Azért megpróbálom.

A cím meglepően találó, Gabriel tényleg elindul a pokolba vezető úton. Az egy dolog, hogy az olasz tanulóévek alatt még nagyobb intrikus lesz belőle, és kiképezi magát kora egyik legnagyobb méregkeverőjének. Az is egy dolog, hogy hazatérve megkezdi a menetelést a hatalom berkeiben. Ezek még nem nyomják rá a bélyegüket, nem kényelmetlen neki ez a szerepkör. Viszont, amikor András elmegy és az olaszoknak kezd el dolgozni, feltalálni, őt küldik utána, hogy végezzen a gyerekkori legjobb baráttal. Gabriel megteszi, hiába van meg a fivéri szeretet köztük. Hiába kínál más utat András is. Ez pedig belöki Gabrielt a saját poklába, ez rontja meg végérvényesen és visszavonhatatlanul.

De poklot jár András is, aki a könyv másik, bár kevésbé fontos főszereplője. Nem véletlenül sokkolt annyira a meggyilkolása – még egy kötet van a sorozatból, és az egyik központi karaktert megölte a főszereplő. Még mindig emésztem. Ő újra ott van a háború mocskában, és annyi mindent látott, hogy valósággal beleroppant. Már az egy pokol volt, de arra rájön még az is, amikor rá kell jönnie arra, hogy akiknek a hűségét adta, akikben bízott, milyen játszmákban vannak nyakig. Az egy egészen más pokol, amiből próbál menekülni is.

De, ha szélesebben értelmezem a politikai játszmák is mind pokoljárások. A hatalomért, annak megtartásáért az uralkodók bemocskolják maguk. Zsigmond máglyára küldi Husz Jánost, bármennyire is tenne mást magánemberként. Borbála kb. mindenkit elárul, ahogy férje árnyékában a saját hatalmát és vagyonát növelgeti.

A történet nézőpontja továbbra is izgalmas. A történelmi személyek mellett állunk közvetlenül, a történelmi események meghatározzák a szereplők életét. Ugyanakkor se András, se Gabriel nem azok, akik a színpadon állnak és irányítják az eseményeket. Fikciós alakoknak különben ez a legjobb hely: a tűzhöz a lehető legközelebb úgy, hogy ne kelljen a kedvükért hamisítani a történelmi tényeket.
Ezzel eléri azt is a szerző, hogy nem csak a történelmi téma érdekes, de személyes kalandokat és íveket is adhat a szereplőknek. Éppen annyira izgalmas tud lenni a reformációs harc, Zsigmond nagypolitikai játszmája, mint András és Gabriel közös kalandjai, vagy Gabriel és Borbála viszonya. Az egy egészen különleges szerelmi szál, annyi nehezítő elemmel, hogy esélyük sincsen. A férfi pap. Egy király fattya. A nő annak a királynak a felesége. Mindketten bábjátékosok és másokat manipulálnak. Őszinte szerelem, de ebben a pokolban mennyi esélye van őszinte és tiltott érzelmeknek? Pokolra kell annak is jutni és méreggel átitatódni.

Különben, azt érdekesnek találom, hogy az egyik félnek se jutott eszébe, ami a végére bennem felötlött. Borbála teherbe esik Gabrieltől. Ugyan Gabriel felveti, hogy játsszák meg a királynak, hogy övé a gyerek, de el is vetik – lehet, hogy Zsigmond már öreg, de nem ostoba. Számonkérné a 7 hónapra született gyerek esetében azt a 2 hónapot. Természetesen Zsigmond majd rájön, mi zajlik és a szerelmesek lebuknak. De. Zsigmondnak nincs törvényes fia – Borbálától van egy lánya, Erzsébet. Viszont, az egyetlen fia pont Gabriel, ha törvénytelen is. Vagyis, a gyerek, akit Borbála vár, Zsigmond unokája. Simán mondhatta volna azt is, hogy a fiaként neveli az unokáját és így lenne örököse. Hiszen Erzsébetre nem hagyhatja egyik trónját sem, legfeljebb majd a vejére. Az a gyerek meg tényleg a vére. De itt ez fel sem merült – igaz, értem. Történelmi regény, nem alternatív történelmi.

Borbála személyében különben egy felettébb erős női hőst kapunk. Bár, inkább antihősnek nevezném. Nagyon sok minden van meg benne, amiért fel lehetne rá nézni. Intelligens, okos, a határokat feszegető szabad elme. Csak éppen gátlástalan, és mocskos döntéseket is simán meglép. Minél nagyobb a hatalma, annál inkább.

Erősek a karakterek, a cselekmény meg tud lepni és izgalmas szemszögből meséli a történelmet is. Olvasmányos, ha azért filmszerűnek nem is érzem. Tetszett ez a regény, annak ellenére, hogy sokkolt egy szál és a szereplők bizony pokolra szállnak.