Pszichés betegséggel hadakozó, regényt író.

Flynn dolgai nem úgy alakultak az életében, hogy boldog lehessen. A barátnője elhagyta, mert elege lett abból, hogy Flynn semerre nem halad. Nem megy el dolgozni, mert ő író, és a nagy regényén dolgozik. Csak éppen semmit nem fejez be, félkész fejezeteket küldözget a kiadóknak, és várja a csodát. Most mégis pozitív visszajelzést kap: ha befejezi a regényét, kiadják. Flynn így állást szerez egy szupermarketnél, hogy tapasztalatokat gyűjtsön, megfigyelhesse a munkatársait és regényalakká formálhassa őket. Csak valami nagyon nem stimmel a szupermarketben. Feltűnik Frank, aki zűrös ügyekbe keveredik, és Flynn is bajba sodródik miatta. Vagy valami teljesen más az igazság, amire a férfinak rá kellene döbbennie, mielőtt túl késő lesz bármit is tenni?

Logika. Egy krimiben, egy thrillerben nekem szükségem van rá. Ha választhatok, hogy egy történet vége legyen nagyon meglepő, vagy kiszámíthatóbb, akár előre is tudható, de logikusan levezetett, akkor gondolkodás nélkül az utóbbit választom. Nagyon nem vagyok kibékülve azzal, amikor a történet végén, a semmiből előránt a szerző egy új karaktert, egy új eseménysort, és azért meglepő véget kerekít, mert addig nem is tudtunk erről a vonalról semmit, hogyan is lehetett volna logikusan eljutni a megoldáshoz?

Hall – aki különben nem elsősorban író, hanem a zenevilág részese, pl. népszerű dalszerző – regénye azért zavarba ejtő, mert egészen másképpen lesz logikátlan. Bajba is vagyok vele, hogy milyennek értékeljem a regényt. Mivel nagyon keresem a logikus levezetéseket, az értelmet egy thrillerben, nekem nem volt jó benyomás. Akkor is, ha valahol ennek most ilyennek is kellett lennie.

Mert a hősünk, Flynn beteg. Olyan jellegű problémája van, ami kizárja, hogy az általa elmondott történet logikus és értelmes legyen. EL is jutottunk a személyes kis 22-es csapdámhoz: nem szeretem a regényt, mert nem logikus. De nem lehet logikus, mert akkor hiteltelen lenne a narrációja, a hőse, és akkor ugyanígy nem szeretném. Egyszerűen ezt nem lehetett úgy összehozni, hogy elégedett legyek vele.

A regény két nagy részre oszlik. Az elsőben még nem tudjuk, miben szenved Flynn és beleolvadunk az ő valóságába. Cselekmény ebben sem volt túl sok, de azért megvolt az érzetem, hogy nagyjából értem, mi történik. Ugyan a főhős nem lett szimpatikus – nem szeretem az olyan karaktereket, akik hozzá hasonlóan csak próbálkoznak, de soha és semmit nem fejeznek be, csak várják a csodát.

Majd jött a kettes rész, amikor a valódi valóságot is megismerjük, vagyis már tudjuk, hogy miben szenved Flynn és hogyan érzékeli ő a valóságot, ezzel alakítva a saját történetét is. Flynn tulajdonképpen a saját érzékelése, betegsége ellen indul háborúba, és sajátos módokon igyekszik újra normálisnak lenni.

Egyre jobban a Harcosok klubjában kezdtem érezni magam, csak ebben a sztoriban se Brad Pitt, se Edward Norton nem vonja el arról a figyelmem, hogy nem értem, mi történtik. Egy betegség szintjén gondolkozunk, még azt sem tudjuk, mi a valóság. Ahogy a Harcosok klubja végén is csak néztem ki a fejemből, most is ezt tettem. Ezt az érzést meg utálom.

Amit még így is értékeltem, a narráció. Flynn áttöri a negyedik falat és velünk, olvasókkal is kommunikál. Ha a nyelvhasználata nem is mindig olyan, amit különben tolerálok, ez a kibeszélés az olvasóhoz feldobja annyira, hogy a többin átlendültem.

Csak kicsit lenne érthetőbb a vége és a betegség…

De talán az a gond, hogy minden áron rendszert és logikát akarok keresni az őrületben is. Ha ezt el tudnám engedni, a regényt is jobban élveztem és értékeltem volna.

Hall: Szupermarket – Mint thriller: 55% érdekes a narráció, belülről fog meg egy különös témát, egyedi regény.

Szubjektíven: 30% egy ponton elvesztettem a fonalat, és még mindig nem találtam meg.