Alkuból szerelem szövődő, kosztümös, családi.

Simon Basset olyan fiatalember, aki mellett bármely anya boldogan látná a lányát: a gazdag herceg intelligens, jóképű, kellemes modorú. Csak egy baj van vele: semmi kedve megnősülni, ki is jelentette, hogy agglegény marad. Daphne Bridgerton helyes, jó családból származó ifjú hölgy, akit az anyja nagyon ki akar már házasítani. A lány azonban szerelmet akar találni, és időt szeretne még. Mivel a lány bátyja, Anthony és Simon jó barátok, a fiatalok megismerkednek és alkut kötnek: a világ szemében Simon udvarol a lánynak, és így mindkettejük megszabadul a társaság nyomásától. Csak azzal nem számolnak, hogy a játszma alatt igaz érzelmek ébrednek majd bennük egymás iránt. De elég lehet a szerelem, hogy Simon feledni tudja az esküjét és boldog legyen Daphne oldalán?

A Bridgerton család akkorát robbantott a Netflixen, hogy lassan ciki lesz, ha valaki még nem látta Simon és Daphne egymásra találását. A helyzet az, hogy én előbb olvasni szeretek, ha egy shownak vannak irodalmi alapjai. Annak a sorozatnak vannak: Julia Quinn egyik legsikeresebb sorozatának, a Bridgerton családnak az alapján készült. Eddig nem terveztem ebbe belemerülni, de a Netflix mikre rá nem vesz…

Azt kell mondanom, nem bántam meg, hogy beleugrottam ebbe a világba és a történetbe. Noha, fenntartom, ami ezzel a kötettel és általában a zsánerrel a problémám: történelmi romantikus, de történelmet olyan kis mértékben tartalmaz, hogy nem is lenne szabad annak nevezni. Itt is, mennyit kapunk a korból? A bálokat, a ruhákat, azt a társadalmi nyomást, hogy mindenki házasodjon és tartsa életben a család nevét. Még csak azt sem tudjuk meg, ki az uralkodó éppen Angliában, vagy mi történik az országban. Bezzeg a pletykalapról többet tudhatunk, mint ami érdekelt volna… Szóval, a viktoriánus Angliát nem innen fogjuk alaposabban megismerni.

Ha már emlegetem a pletykalapot. Maga az alapötlet nekem tetszett: egy botrányokat meglengető heti lap. Csak éppen nem éreztem úgy, hogy különösebben botrányos lenne. Nagyon szolid – egy viktoriánus Gossip Girl? Ha szaftosabb lett volna, talán jobban tetszett volna. Az mindenképpen jó ötlet, hogy fel még nem lett fedve. Könnyen lehet, egy Bridgerton fiú majd mellette jut el a boldog véghez…

Romantikában meg hozza mindazt, amiért ez a zsáner népszerű. Nagyon szerethető, szimpatikus hősöket kapunk. Simon a leg-fiú: leggazdagabb, legjobban néz ki, a legokosabb. Csak az apja miatt van pár traumája, ami miatt emberi és szerethető, nem egy mesehős. Daphne pedig a szomszéd lány karakter, akivel könnyű azonosulni: helyes, de nem gyönyörű. Okos, de nem kékharisnya. A vágyai addig terjednek, hogy boldog feleség és anya legyen.

Azt díjaztam, hogy Quinn hagy időt nekik, hogy tényleg egymásba szeressenek, évődjenek, és nem esnek rögtön egymásba és ágyba. A regény második felében eljutunk oda is, de addigra már kaptam valami pluszt, ami miatt azt is hajlandó voltam elolvasni, és drukkolni, hogy Simon ismerje fel, lehetne valóban és teljesen boldog, ha hagyja magának.

Nagyon el lett találva maga a Bridgerton család. A 4 idősebb gyermek van előtérben, és van családi hangulat. Mind mások, de összetartanak. Szeretik egymást, és az külön mókás, ahogy az anyjuktól tartanak. Ő meg a felnőtt fiait sem rest a fülüknél rángatni…

Van humora, van egy értelmes cselekménye, még akkor is, ha a végére már csak a szerelmi konfliktus és évődés marad. Addig viszont több egy szimpla nyálregénynél.

Quinn: A herceg és én – Mint történelmi romantikus: 75% történelem az csak keret, de a sztori etalon a zsánerben.

Szubjektíven: 70% megszerettem a karaktereket és a családot, még mosolyogtam is rajta.