Fülszöveg: 

1 Sebastian Grey ördögien jóképű csirkefogó, akinek van egy titka.
2 Annabel Winslow a családja szavazata alapján az a Winslow, aki leginkább hajlamos kimondani, amit gondol, és az a Winslow, aki leginkább hajlamos elaludni a templomban.
3 Sebastian nagybátyja Newbury őrgrófja, és ha meghal anélkül, hogy örököst nemzene, Sebastian örököl mindent.
4 Lord Newbury gyűlöli Sebastiant, és bármit megtenne, hogy ezt megakadályozza.
5 Lord Newbury meg van győződve arról, hogy Annabel a megoldás minden problémájára.
6 Annabel nem akar hozzámenni Lord Newburyhez, különösen, amikor megtudja, hogy valaha volt egy kis románca a nagyanyjával.
7 botrányos,
8 élvezetes és
9 nagyon pajzán, és a végeredmény:
10 boldog befejezés.

Szerintem: 

Nem fájt, nem lehet rossznak sem mondani, de annyira…

semmilyen volt számomra ez a regény. Végig hiányzott valami, ha nem is tudnám pontosan megfogalmazni, mi.

A cselekmény éppen annyi, amennyit a hagyományos történelmi romantikusokba bele szoktak pakolni. Olyan nagyon Julia Quinn világát idézi az egész. A találkozás, a vonzalom, némi akadály, szex és esküvő. Annyira szerettem volna, ha valami meglep, ha van benne valami hagyományostól eltérő, valami új. De nem – olyan érzetem volt, hogy ugyanezt olvastam már kicsit másképp a Bridgerton család egyik részében is.

Sebastian és Annabel a főszereplők, akik mondhatni, egymásnak vannak teremtve. Csinosak, fiatalok, nem csak vonzódnak egymáshoz, de meg is értik egymást. Főleg Sebastian az, aki meg tud nyílni a nőnek, és elmondja neki a titkait is. Annabel megérti. Fordítva nem tud ugyanez fennállni, hiszen Annabel a jó kislányok arisztokrata életét élte, nincs mit titkolnia. Legfeljebb a családjának, mert a nagyanyja nem vetette meg a férfiakat, 3 fia is van, akiknek nem a férje az apja. Az egyiknek éppen az a lord a biológiai apja, akihez hozzáadná az unokáját.

A titokban írnak szál, az annyira Bridgerton… Ahogy az is olyan klisé, hogy a lánynak úgy kell férjhez mennie, hogy a leendő férje majd segítse a családját. Még az is olyan ismerős, hogy a kiszemelt idős vőlegény fiatal rokona az, akihez a nőt a szíve húzná.
Ismétlem magam, tudom, de olyan deja vu az egész kötet. Szerintem azért is lehet olyan gyorsan olvasni, mert minden ismerős. Nem ezt a regényt, de nagyon sok nagyon hasonlót már olvastam.

Kedélyes, hangulatos, de igazán egy irányba se leng ki a hangnem. Nem csöpögősen romantikus, a szenvedély sem fűti át a lapokat, ahogy igazán humoros sem lesz. Néhol valami mintha megvillanna benne, mint amikor a halottnak hitt lord kapcsán a nagymama felajánlja, hogy fektessék be az ő ágyába, aztán majd azt mondja, együtt voltak, amikor a szíve feladta. Vagyis, itt is csak azt tudom megállapítani, hogy langyos limonádé.

Annabel és Sebastian is helyes, szerethető figura. Túl mélyen egyikük sincs megírva, mondhatni elég üres, de pozitív személyek. Kedvesek, figyelmesek, rendesek.
A gazdag rokon nem kicsit idegesítő, de igazán jelleme neki sincs. Simán annyival elintézhető az egész férfi, hogy annyira örököst akar, hogy nyugdíjas korban simán nősülne, hogy legyen még egy fia az elhunyt helyett. Annyira utálja Sebastiant, hogy csak így kerülhetné el, hogy ő örököljön utána unokaöccseként. Az pedig fura, hogy igazából nem derül ki, miért zavarja ennyire a fiatalember személye.

Az sem lep meg, hogy a történelem csak díszlet. Ebben talán annyival van több, hogy Sebastian volt katona és a cselekményben minimális szerepe lesz annak, hogy mesterlövészként szolgált korábban. Kis elejtett részletekből így összeraktam, hogy a napóleoni háborúk után vagyunk időben. De igaziból történelem nincs benne, csak történelmi korban játszódik a cselekmény.

Nem ragozom tovább. Tizenkettő egy tucat. Túl sok ilyet olvastam már, és ez nem kínált olyasmit, ami miatt kiemelkedhetne az átlagból.