Végső csatás, mágikus, világot megváltoztató.

Furia nem akar több lenni egy átlagos könyvmágusnál, de rá kell döbbennie, hogy ez neki soha nem volt lehetőség. utolsó leszármazottja egy olyan erőnek, mellyel a világot végromlásba vagy megújuláshoz lehet vezetni. És döntenie kell, mit tegyen, mert minden szerette, a világon minden veszélyben van az ideák felemelkedése miatt. A többiek számára sem jöhet el a béke: van, aki hatalmi játszmákkal jut egyre feljebb a ranglétrán, és más módszerrel igyekszik változtatni. Van, akit elvakít a bosszú lehetősége, ezért nem gondolja át a tetteit és olyan döntéseket hoz, mellyel a saját szeretteire is nagy csapást mér. Minden végpontjában pedig ott van Furia, és a döntés, melyet meg kell hoznia.

Sorozatok esetében legtöbbször felvetem azt a kérdést, hogy kell-e ismerni az előzményeket. Most bizton állíthatom, hogy kell. Hiszen én olvastam az előző két részt is, de annyira régen, hogy elég kevés emlékem maradt meg belőle. Furia családi viszonyaira és a mágia alapjaira emlékeztem, de már a mellékszereplőkkel és egyéb játszmákkal bajban voltam. Hamar észre is vettem, hogy ezért sok minden homályos nekem a jelen kötet eseményeiből is.

Ennek ellenére nem kaptam egyszer sem kedvet ahhoz, hogy utólag visszaolvassam a két korábbi kötetet, vagy legalább belenézzek. Mert az volt a tapasztalatom, hogy viszonylag kevés most a cselekvő hős. Mindenki gyötrődik, és keresi az utat, amire ráléphet. Mintha csak el lenne húzva a cselekmény a végéig, amíg Furia lépéskényszerbe kerül, és muszáj már valamit cselekednie.

Talán az volt a másik nagy bajom, hogy Furia, aki itt mindennek az alfája és omegája, nekem kifejezetten ellenszenves volt. Egyrészt, azzal, hogy mennyire nehezen vállalja fel, hogy neki kell a megmentőnek lennie. Mintha az eddigi két kötetből nem lett volna nyilvánvaló, hogy nem lehet belőle átlag lány, ez a történet vele kezdődött és vele is ér véget. Halogat, szenved, nekem meg simán az agyamra ment.

Meyer nem romantikus regényt írt, de két-három halvány szerelmi szálat is betett a kötetbe, és egyiket jobban rühelltem, mint a másikat. Egy páros volt, akiket bírtam együtt, és végre pár is lettek – erre mit kezd velük az író? Nem árulom el, de maradjunk annyiban, hogy pont azoknak nem jut a happy end, akiknek szerettem volna, ha lesz.

Furia és az ő romantikus kalandja is… Nem érzem reálisnak, hogy egy regényszereplő iránti vonzalmát akarja szerelemmé alakítani. Vagy nem is ez a jó szó. Simán csak nem tetszik, hogy egy regénybeli élmény után keresi a mellette megjelenő fiúban a regénybeli énjét. Nekem jobban tetszett volna, ha Jimet magáért, nem a regényben olvasottakért szereti. Meg az is benne van, hogy mivel az én kedvelt páromnak nem jut a boldog végből, nem érzem fairnek, hogy Furia megkapja a reményteljes befejezést.

A vége… legyek gonosz? Ez egy trilógia vége, Meyer elvarrja a szálakat. Minden konfliktus végére pont kerül és új kezdetet kap a világ, amelyben több lesz a mágia. Minden szereplőt többé-kevésbé nyugodtan engedhetünk el, mert ha nem is jut nekik happy end, a világban helyük lesz. Csak éppen hagy magának a szerző egy menekülő utat. Pontosan érzem, hol hagyott esélyt arra, hogy onnan folytathassa. Remélem, nem fogja.

Pedig a könyvmágusok világában még látok ötletet és lehetőséget is, csak nem így megírva. Ebből trilógia? Tömörítéssel, jobban összehúzott szálakkal, és sok gyötrődés helyett cselekvő hősökkel sokkal jobb szájízzel köszönnék el Meyer sorozatától.

Meyer: A kezdet könyve – Mint gyerekkönyv: 35% van egy ötletes, kihasználatlan világa és szenvelgő hősei. Kár érte.

Szubjektíven: 15% a világában továbbra is látok lehetőséget, de a végét és Furiát is rühellem.