Jövőbeli, fejlődéses, űrlényes, elszigetelő.

Az emberiség kora leáldozott. Megjelentek az űrlények, és győzelmet arattak. A velük együtt működők agyát kimossák, emlékeiket elveszik, és társként élnek mellettük. Egy ilyen férfi szembesül azzal, hogy ki volt korábban, és miért nem lehet a múltat eltörölni. (Az újjászületettek) James, a világűr és más civilizációk kutatója a volt neje halála után maga neveli a lányukat, és viszi magával a következő felderítendő bolygóra. Amit itt találnak, veszélybe sodorja mindkettejüket, és James megérti a lények üzenetét, akik nagy áldozatot hoztak, amit most neki is meg kell tennie. (Az üzenet) Két egykori iskolatárs és barátnő hacol azért, hogy használja fel a világ a jótékonyságra folyó összegeket. Az egyik az érzelmekre, a másik az észre alapoz. De kinek van igaza? Hadba indulnak egymás ellen. (Bizánci empátia)

Ken Liu neve már a magyar olvasóknak sem ismeretlen. A saját novellái, de a kínai szerzők munkáiból szerkesztett gyűjteménye is kapható. Még sorozatnézőknek is ismerős lehet a neve, hiszen ilyen-olyan antológiában láttam már az ő történetét is feldolgozva Marco Kloos vagy John Scalzi történetének animációja mellett.

Mit kínál ez a kötet?

Az bizonyos, hogy Liu nem lett rosszabb mesélő. Nagy láttató erővel mutat meg nekünk más világokat és rendszereket. Egyszerre szórakoztató és elgondolkoztató ötletei vannak, amelyeket olyan történetekbe csomagol, amelyek izgalmasak is. Ilyen szempontból a Bizánci empátia a kedvencem. Egy nagyon elméleti téma az alapja, ami az emberi természetet és egy ősi ellentétet helyez a középpontba: érzelmek vagy értelem? El szabad választani a kettőt, és van-e jó választás? Mellette a korrupció, az empátia, és emberiség kérdések is ott vannak, de mindeközben ez két nő játszmája, akik egymás ellen lépegetnek, és igyekeznek uralni a programot, vele az emberek pénzét. Ahogy A vezércselben le tudott kötni a sakkozás, ez is éppen olyan játszma.

De említhetném a jövőben játszódó történeteit is – a múltat kitörlő ufókkal. Itt is, Liu mindkét érvrendszert megmutatja, és ránk hagyja, melyik mellett tudunk kiállni. Ahogy nem döntötte el, hogy az ész vagy a szív a nyertes, azt sem mondja meg, el kell-e fogadni az űrlények nyújtotta felejtést és együtt élni tovább, vagy a végsőkig kitartani az egyéniség és a múltunk mellett. Ezért is tudom szeretni, mert hagyja, hogy magam vonjam le a következtetéseket, és magam találjam meg a nekem is megfelelő érvrendszert.

Vannak nagyon mai témái is – a Szellemnapok három idősík képeit keveri össze, és mindegyikben valamiképpen a másság és az ahhoz való viszony, a rasszizmus van kiemelve. Egy múltbeli, egy mai és egy jövőbeli történetet köt össze egy tárgy, és valahol iszonyatos, hogy az emberi természet nem változik semmit közben.

Szeretem a szerzőt azért is, mert nem tagadja meg a gyökereit. Több történetben is ott vannak a kínai gyökerei, de közben egyetemesen is ír. Olyan témái, probléma felvetései vannak, amelyek nem csak kínainak, de mindenkinek érdekesek lehetnek.

Akkor mi a bajom? Van nem egy novella, amelyek egy külön történetté állnak össze, szinte novella fűzérré. De ezek random vannak a kötetben, nem találom a rendező elvet és ebbe lassan belekattanok. Én összeraknám őket, és elválasztanám, ami nem a ciklus része. De lehet, pont az a cél, hogy így jelenjen meg. Tudom, de akkor is zavar…

Talán nem minden ötlete új, a testet tudatra cserélés most divatos, de így is tartalmas kötet.

Liu: Az istenekkel nem lehet végezni - Mint sci-fi: 85% erős a világépítése, és az üzenete, ami egyszerre mai is, de előre is mutat.

Szubjektíven: 75% egyedi hang, érdekes történetek, de most a szerkesztés nem győzött meg.