Fülszöveg: 

Egy kakukkosóra, ami feldúlja egy család életét. Egy különös találmány, amely életre kelt tárgyakat, például egy pár ócska cipőt. Egy alternatív valóság, amiben a pillangók okozzák az emberiség végét. Egy feltérképezetlen bolygó, ahol jó lenne letelepedni, még ha ennek súlyos ára is van.

Szerintem: 

Továbbra sem tudom megfejteni, miért szeretem annyival jobban a szerző novelláit, mint a regényeit. Nálam valahogy velősebb, érthetőbb, ha

novellában mondja el a történeteit. Még azt is megkockáztatnám, hogy jobbak így a csattanói.

A Különös éden sokféle történetet tartalmaz. Ennek meg örülök, mert egy novellás kötet erősségének tartom, ha nem tudom előre megjósolni, hogy az egymást követő novellák milyen tartalommal bírnak majd. Van benne a Toy Story-t megelőző életre kelt állatos mese – ha ezek a játékok nem is olyan gyerekbarát lények, mint volt Woody és társai. Szembenézhetünk azzal, hogy mi marad az emberi civilizációból: avagy minden pusztulása óta mi fogadja az ide tévedő űrlényeket. Kelnek életre tárgyak, mint egy sima cipő. Az egyik történetben egy sci-fi Kirké szigetére bukkantam. Másban meg a Tenet időjátéka bukkan fel.

Az egyik történet kalandosabb, a másik inkább elméleti. Hol rémisztő esetek történnek, másokon meg mosolyogni lehet. A közös pont K. Dick stílusa. Azt a regényeiben is tudom becsülni, hogy nem ír túl semmit. A lényeget fogalmazza meg, tárgyilagos. A novellái talán két fokkal mesélősebbek, könnyebb őket olvasni és ezt most is éreztem. Úgy teremt egész jövőbéli vagy párhuzamos univerzumnak beillő világokat, hogy nem kell hozzá oldalakon át magyaráznia.

Jellemző, emberi szereplőket mozgat. Vonzódik az átlagos, hétköznapi karakterekhez. Mert akármilyen extrém vagy jövőbéli környezetbe is helyezi őket, maga az emberi természet nem változik. Ezért lehet az, hogy a szereplők élnek ma is. Mert az örök emberit és nem a jövő/sci-fi víziókat képviselik.
Különben nagyon jellemzőnek érzem, ami általánosságban bekerült az emberekről. Az ágyú: az emberiség zseniális volt bizonyos szemsz9gből. Ahogy az a fegyver újjáépíti magát akkor is, amikor már nem él egy ember sem, és tovább öli, ami oda téved… A novella ugyan arra van kihegyezve, hogy mennyire emberi, hogy el sem tudják képzelni, hogy valaki jó szándékkal jön, egyből lőnek – nekem mégis az volt belőle a maradandó, hogy bárminek a megmentése helyett a pusztítás lett az örökség.

Szerettem Az Apró Mozgalom poénját. A kis játékkatonák játszmáját, ahogy kezdték a gyerekek agymosását, és ahogy az egyéb játékok a végén végeznek vele. Ezt szépen nagyobb képpé is építi, ahogy általánosítja az esetet, és a kis katona rádöbben, miért vannak vesztésre ítélve. Meg fekete humor is akad benne.

A Beavatkozás az egyik kedvenc sci-fi helyzetem játssza el. Már képes az ember az időutazásra, de arra egyezmény van, hogy a jövőbe bele sem néznek. Amikor egy szervezet ezt megszegi, már csak azt látják, valamit elindítottak, mert az utópia az emberiség kihalására változott. Egy nyomozást kapunk, mi történhetett. A poénja meg kifejezetten ül, mi is történt. Oidipuszi nyomozás és a saját farkába harapó kígyó a javából.

Kereshetem még a példákat, de a lényeg az, hogy ezek ötletes és frappáns sztorik. Van egy-egy ami nekem talán túl elméleti és kevésbé kötött le, de összességében inkább elszórakoztam vagy borzadtam a leírtakon.

Azt pedig különösen tudom díjazni, hogy az ötletek ismerősek – látom, hogyan merítenek belőle ma is. Mert Philip K. Dick olyasmiket talált ki, ami ma is megihlet és új történeteket inspirál.

Idézet: 

Csak ehhez értettek: építettek, és felállítottak egy fegyvert, hogy kilőjön mindent, ami elé kerül. Teljesen meg voltak győződve róla, hogy minden veszélyt jelent, minden ellenség, minden azért jön, hogy elvegye a javaikat. Hát, tartsák meg!