Nyomozós, anarchista csoportos, átverős.

Eve új ügyet kap: egy gazdag férfit ölt meg a szeretője, állítólag féltékenységből. A nő nem is tagadja a vádakat, de ügyesen játssza ki a lapjait. Nem tudják az előre megfontolt szándékot bizonyítani, így akár a férfi millióit is megörökölheti. Azzal a családdal valami más sem stimmel: Peabody öccse a halott sógornőjének dolgozik asztalosként, és egyre inkább beleszeret a szép, férje által bántalmazott asszonyba. Eve azonban érzi, hogy a felszín alatt több van. Azt azonban ő sem láthatja előre, hogy a másik ügye is ehhez a családhoz kapcsolódik. Egy terrorista szervezet rendez robbantásokat a városban, és Eve a választott ellenfelük. Roarke épületei a célpontok, és a nyomozó a férjét is be kell vonja a nyomozásba.

Az alapokat tekintve ez is olyan rész, mint az előzőek (kezdem unni is, hogy nem tudok újat mondani erről a sorozatról). Még szeretem, de már telik az a bizonyos pohár.
1: Eve új ügyön dolgozik, és nincs benne olyan szál, ami a korábban történtek folytatása lenne. Ha van is benne utalás a korábbra, nem kell ismerősnek lennie e rész megértéséhez.
2: a kapcsolati rendszerek változatlanok vagy fejlődnek kicsit. Eve és Roarke kapcsolata ugyanúgy a nászutas fázisban van, imádják egymást. (Azért már unom, hogy Roarke nem győzi kifejezni, mennyire szereti és kell neki a nő, aki néha még mindig kételkedik, hogy pont ő kell a férfinak. Nem mintha erre oka lenne…) Peabody és McNab között kezd forrni a levegő – ez elő volt készítve az előző pár részben. De érteni lehet csak ennyiből is.
3: továbbra sem érezni, hogy a jövőben járunk. Nagyon kevés modern eszköz, és még mindig alig van alapozva a világ. Simán játszódhatna napjainkban is.

A történet két fő szála a két ügy köré rendeződik, és csak a végére kezdhetjük el látni, hogyan függenek össze a részek. Ezek szépen össze is illenek, ez mondjuk tetszett. Ez lehetne egy kis plusz a korábbiakhoz képest, de onnantól működött nekem, hogy már összeértek.

A regény első fele nem nagyon tudott lekötni nyomozás tekintetébe. Zeke reménytelen szerelme a szép főnöknő felé már szinte szánalmas – az arctalan robbantó meg nem kötött le eléggé. Onnantól viszont szintet lép és jobb, hogy a két szál elkezd közeledni – ahogy fentebb is írtam. Bár nő a tempó, jobb a sztori, azért összességében jobban szeretem az olyan történeteket, ahol nem terrorista szervek fejei a rosszfiúk – még, ha fel is dobja, amikor elkezdjük tényleg látni a maszk mögött az embert és az indokait.

Van humora, csajos és krimi egyszerre. Csak már nagyon kezdek belefáradni az Eve – Roarke közti nagy szerelembe. Jobban le is kötött, ahogy Peabody és McNab kerülgeti egymást. Ott még van haladás és humor, míg a másik szálon csak a szokott konfliktus kerül elő, a szokott megoldásokkal. (Meg a kötelező erotikával.)
A visszatérő mellékszereplők jönnek, és jót is tesznek a történetnek. Kell, hogy ne csak Eve legyen a középpontban, aki túlzottan munka- és kötelességmániás. A többiekhez képest piedesztálon van, a NYOMOZÓ, nagy betűkkel. De kedvelni azért lehet, mert olyan jó mentora a másik nőnek. Ahogy gondoskodni akar Zeke-ről, amikor annak összetörik a szívét. Ahogy próbál kibújni Mavis akciói alól, aki elvinné kozmetikushoz. Mavis különben is az egyik kedvencem, egy színes és vidám figura.

Tanulságokat most sem vonunk belőle, de nem is cél. Szórakoztatnia kell, az megvan.

A szokott stílust, minőséget, romantikát és krimit hozza. Szórakoztató, de annyira szeretném, ha lenne benne már valami újítás is…

Robb: Halálos hűség – Mint krimi: 70% a szálak szépen összeérnek, a karaktereit rutinosan hozza vissza és izgalmas.

Szubjektíven: 70% már kezdem unni, főleg a szerelemi szálban, hogy a részek alapja egyezik.