Gyerekrablós, titkos szervezetes, családért küzdő.

Rachel elvált, rákból felgyógyult asszony, akinek elrabolták a lányát. Már tervezte a következő lépését, kiheverte a válást, amikor jött az a telefon Ki kell fizetnie a váltságdíjat, gyorsan. Majd folytatnia kell a Láncot. Neki is el kell rabolnia egy gyereket, és kérnie a váltságdíjat, újabb gyerekrablásra buzdítania. A Lánc tagjává kell válnia, és soha nem lehet kiszállni, már bűnössé tették. Egyetlen segítsége a volt sógora, Pete, akinek rég tetszik az asszony, de neki is megvan a maga pokla. Az egykori katona mögött szerencsétlenül alakult kapcsolatuk és egy függőség áll. Kylie kiszabadítása azonban nem lehet elég – rá kell jönniük, hogy amíg a Lánc nem szakad meg, és nem számolják fel, nincsenek biztonságban. De mit lehet tenni, ha tilos erről beszélni, és minden szabadulási kísérletet halálosan megtorolnak?

Mint thriller és izgalmak tekintetében is rendben van ez a regény. Szórakoztató, gyorsan olvasható, csak éppen abszolút nem tudtam elhinni. Néha már komolyan zavart, milyen mesebeli fordulatok vannak benne. Ha film lenne, erre a típusra mondanám, hogy élvezhető, amennyiben az ember kikapcsolja hozzá az agyát.

Az alap ötletes (és emberileg borzalmas ötlet is). Az izgalmas, ahogy Rachel és Pete rohannak, hogy megmentsék a kislányt. Egy adrenalin dömping, sokféle elemmel. Csak éppen egy filozófiát tanító asszonyról nehezen hiszem el, hogy olyanokat és olyan könnyen megtesz, mint amit itt Rachel összehoz. Az is visszás, ahogy kifakad és arról panaszkodik, hogy milyen gyenge és tehetetlen, amikor kb. úgy viselkedik, mint Sarah Connor. Pláne, amikor a 2. részben a Lánc megszakításán kezd el dolgozni és megy előre rendíthetetlenül. Most akkor melyik a kettő közül? Mert ahhoz túl extrém, hogy azt bele tudjam magyarázni, hogy egy anya mindenre képes a gyerekéért.
Nem ez az egyetlen szál, amit hihetetlennek találtam. Mondhatnám azt, ahogy visszanyomozzák a Láncot. Vagy, ahogy Pete most elvonási tünetek nélkül, könnyen leteszi a drogot. Évekig heroinista volt, de most varázsütésre ő lesz az álomtárs Rachel mellett. Túl sok az olyan elem, ami túl szép, hogy igaz legyen. Ettől még szórakoztató a végeredmény, csak nem igazán félelmetes, nincs az a thriller hangulat benne, mert elhinni nem tudom.

Felületesek a karakterek. Még Rachel is, de a többiek még inkább. Megismerjük a Lánc kitalálóit, vagy éppen Rachel volt férjét, akik alig pár vonást kapnak, is azok is bosszantanak. Vegyük csak Marty-t (Kylie apja, Rachel volt férje)! Átél egy nagy traumát, a barátnőjéről kiderül valami nagyon mocskos, és mi a reakció? Felszed egy még fiatalabb nőt, és élvezi, hogy az ügy miatt bekerült a tévébe és felismerik. Még csak meg sem viseli az eset.
Azt is jobban szerettem volna megtudni, miért tették a kitalálók, amit. Az olyan sovány válasz, hogy szociopaták, és csak megragadtak egy anyagilag jól jövedelmező ötletet. Kényelmes is, nem, hogy még szakmába is vág nekik? Arra különben mennyi statisztikailag az esély, hogy egy ikerpár mindkét tagja szociopata lesz? Ha hozzáadjuk a nagyszülőket is – nem kifejezés, hogy többszörösen terhelt család. Megint: szórakoztató, de hinni nem tudom.

Leírás kevés van benne, a tempó gyors és sok a párbeszéd. Szinte filmszerű a sztori, bár még ahhoz kicsit több leírás kellett volna. Általában díjazom, ha inkább pörögnek az események és a leírások nincsenek eltúlozva, de itt még nekem is hiányoztak.

Egyszer ok volt, szórakoztató, de legfeljebb korrekt thriller, nekem ez-az hiányzott, hogy igazán tetszen.

McKinty: A lánc - Mint thriller: 60% izgalmas és van benne ötlet, szórakoztató, de az igazi hatáshoz nem hiteles.

Szubjektíven: 55% nem fájt olvasni, le is kötött, de mély nyomokat nem hagy – ahhoz lyukas.