Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Pavlicsenko: A halál asszonya

Sztálin mesterlövésze voltam

2021. március 18. - BBerni86

Háborús, mesterlövészes, életutas.

Ljudmila középiskolásként már férjhez megy, fia születik, elhagyja az osztálytársból lett férjét. Az apja segíti álláshoz a másik lányával együtt egy gyárban. Ott félig-meddig elvárt szabadidős tevékenység, hogy lőni tanuljanak. A lány hamar kitűnik, és így nem sokára az egyetem történelmi tanszékén találja magát, de a lövészetet sem adja fel. Megszereti a történelmet, az egyetemi légkört. Amikor a nácik hadat üzennek, jelentkezik a seregbe. Kiharcolja a helyét a szakaszában, majd a seregben. Mivel nő, inkább ápolónőként akarjáka_halal_asszonya.jpg foglalkoztatni, de ő a sorozóknak, majd a felettesének is bizonyítja, hogy sokkal nagyobb hasznát veszik, ha mesterlövészpuskát adnak a kezébe. A nő az egyik társában a szerelemre is rálel, miközben egyre több a strigula a kilőtt németek után. Egy ponton pedig a propaganda gépezet is beindul…

Ha azt mondom, orosz és mesterlövész, szerintem sokunknak Zajcev neve ugrik be, hála az Ellenség a kapuknál című filmnek. Ez a memoár az ő női párjának a történetét meséli el.

Memoár, és nem a mesélős fajta. Pavlicsenko fogalmazása is olyan, mint amilyennek a könyvből megtudva a mesterlövésznek lennie kell. Higgadt és nyugodt, már szinte szenvtelen. De alapos, és jó megfigyelő. Tárgyilagos. Aki a mesterlövészek reális életéről, a második világháború eme csatáiról akar többet megtudni, itt szubjektív beszámolót kap, de hitelesen, tárgyilagosan, és széleskörűen. Pavlicsenko képes a saját történetének nagyobb keretet adni, és a puszta tényeken túl érzékelteti, mi miért történik. Meg elég sokat magunk is bele tudunk látni – mondjuk azt, miért fontos annyira a más nemzetekkel a kapcsolattartás és a PR.

Mivel a háború és a csaták a fő téma, engem nem nagyon tudott lekötni. Ahhoz kalandregényesnek kellett volna lennie, de itt nem ez volt a cél. Sok mindent megtudtam belőle, és sok mindent fel sem tudtam fogni igazán. Bőven van szó mesterlövész fegyverekről, vagy arról, hogyan kell becserkészni az áldozatot és megvárni a tökéletes lövés pillanatát. Akit ez érdekel, tárgyilagosan leírt hadmozdulatokkal, jó választás lesz.

Mellékszálon érinti a magánéletét, abból is csak a lényeget. Egyedül Alekszej, a második férj irányába és miatta éreztem ki érzelmeket is a kötetből. A boldogságot, a gyászt, majd a bosszúvágyat. Szerencsére közel sem romantikus a szál, ez egy tipikus háborús szerelem, amihez kellett az egész környezet és a téboly köröttük.

A kötet végén van szó arról a propaganda tevékenységről, amire az asszonyt majd kiemelik. Ezt érdekesebbnek találtam, mint a háborús részeket. Ugyan a szövegből süt Ljudmila hite és szeretete a hazája iránt, a Sztálin iránti elvakult hűség miatt fura is mai fejjel olvasni – a nő, aki hidegvérrel levadászott 200-nál több ellenséges katonát, akkor ideges és remeg, amikor a vezérnek kell jelentenie. (Nem a félelemtől, hanem a nagy ember iránti tiszteletből.)
A propaganda felhangok még akkor is érződtek kissé, ha maga a szerző is elmeséli, hogy amikor beindult a gépezet, meglepődött, hogyan forgatják ki és nagyítják fel a tetteit. Hősnőt faragtak belőle. De amire ki akartam lyukadni, hogy talán ehhez kapcsolódik a legrosszabb benyomás, ami a regényből lejött. Van egy rész, amikor a fiáról mesél, aki a KGB tisztje lett. Mit mond róla? 'Büszke vagyok rá.'
Valahogy ebben benne van, ami nem tetszett a memoárban: az elvakult hite és az érzelmi fanyarsága. Egyetlen gyermeke, a háború miatt sokáig nem is láthatta, és egyszer nem hiányzott neki, egyszer nem nyilatkozik meg anyaként. Az elején elintézi 3-4 mondattal, amibe még sikerül belerakni a párt iránti hűséget.

Mai olvasattal bele lehetne menni abba is, hogy ez egy olyan nő története, aki egy férfias szakmában lett sikeres. De a fronton nem volt kérdés a neme. Ha az új beosztottak elsőre meg is lepődtek a nemén, nem lett ez téma. Ott mindenki az életét kockáztatta, együtt harcoltak, és a teljesítménye fontosabb volt, mint hogy ő nő. Beleerőltetve lehet felhozni a feminizmust, de ez már csak belemagyarázás, a szerző nem vitt bele feminista vonalat.

Háborús memoárnak korrekt és ilyen szempontból jó is, hogy tárgyilagos. Csak mindezt sokkal olvasmányosabban, több anekdotával jobban szerettem volna. Nekem így száraz és sok az olyan rész – lásd a lőfegyverek leírásai – ami abszolút nem tudott lekötni.

 

Pavlicsenko: A halál asszonya - Mint memoár: 60% tárgyilagos és reális képet ad a vele megtörténtekről, háború központúan.

Szubjektíven: 50% nem tudott lekötni – nekem túlzottan szakmai. Hol a nő, mint érző lény?

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4516469636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása