Halált látó, misztikus, sorozatgyilkos után eredő, gyászoló.

Adam sikeres pszichológus, boldog férj és hamarosan érkezik az első baba is, egy kislány. A nehéz múltja miatt nem a gazdagok lelki gyógyásza lett, hanem igyekszik visszaadni a közösségnek. Börtönökben, a rendőrséggel dolgozik együtt. Most egy különös lányról kérik ki a szakvéleményét: Kassie állítja, hogy az emberek szemébe nézve látja a haláluk, és azért követett egy férfit, mert figyelmeztetni akarta. Amikor a férfit megölik, Kassie gyanúsítottá lép elő. Adam segíteni akar neki, de a saját életében is sorra jönnek a tragikus fordulatok. Azt is nehezen fogadja el, hogy Kassie valóban azt látja és érzi, amit állít. Pedig Kassie nagyon is rá szorul: egy sorozatgyilkos szed áldozatokat, és a rendőrség Kassie-ben látja a közös pontot, aki hiába igyekszik figyelmeztetni az áldozatokat, máshogy alakítani az eseményeket, mindig elbukik és az emberek hullanak.

Tömören: nem ezt vártam. A szerző Helen Grace – sorozata után reálisabb krimit vártam, ez viszont… Nem éreztem eléggé kriminek, és a végére érfelvágós hangulatom is lett.

Azért volt, ami tetszett. Ha belegondolok, egy másabb befejezéssel sokkal jobban kedveltem volna, de ezen már nem lehet segíteni. A vége borzalmas. De előbb a jobb dolgok.
1: Arlidge nem magányosnak tevékenységnek ábrázolja a rendőri munkát. Bár itt nem a rendőrök a főszereplők, így is érezni, hogy mennyire komplex folyamat egy nyomozás.
2: Több szereplőt igyekszik közel hozni, és több nézőpontból ábrázolja az eseményeket. Adam és Kassie van a középpontban, de ez nem csak az ő történetük. Adam felesége, maga a sorozatgyilkos is megkapja a maga fejezeteit.
3: Érzelmileg mély. Sokféle fájdalmat kiveséz. Nem jó érzés belemerülni, de átadja azt az érzést, amikor több okból annyira fáj az élet, hogy az ember fel se bír kelni reggel. Nem is tudom, kié a legnagyobb kín. Adam és a neje versengenek nálam a címért.
4: Maga az alaphelyzet izgalmas, ahogy a lány érzi a halált, és próbál segíteni. Más írt már ilyesmit, de ennek van egy ötlete, amitől másnak éreztem – Kassie nem véletlenül Cassandra. Ez egyben az erőssége és a tragédiája a kötetnek: tudni, de változtatni nem lehet.
5: Arlidge pörgős, sok párbeszédet tartalmazó szövege. Könnyen olvasható, érthető.
6: A nagymama története – éppen csak említik, de az egy erős ötlet. Szinte sajnálom, hogy nem azt a sztorit írta meg Arlidge. (Annak a vége is jobb lett volna.)

Amivel viszont bajban vagyok:
1: Ennyire depresszív történetet rég olvastam. Ha valamiben reménykedtem, itt nem úgy alakultak az események. Mindenki szenved, egyre több baj történik, és táncolnak a kés hegyén. A végére szabályosan rosszul voltam, hogy jártak a szereplők. Gyász, veszteségek, kínzás és halál, családi konfliktusok… rémséges. Hangulatilag teljesen romboló hatású volt rám.
2: Kevés a krimi. A lánynak sokáig nem is hisznek, de nem is éreztem úgy, hogy a gyilkos utáni hajsza lenne a fő vonal. Inkább az, ahogy Adam érzelmileg közeledik a lányhoz, segíteni próbál, de a fájdalmas események mindenkit porig sújtanak. Ehhez kapcsolódik, hogy az is olyan esetlen, véletlenszerű, ahogy a gyilkost elkapják.

Bár azt hiszem, leginkább azért nem tetszett, mert azért brutális, ahogy itt minden rosszul alakul, és szenvedés követ kínlódást. Arlidge semmi reményt nem hagyott. A végén komolyan úgy éreztem, az járt jól, aki meghalhatott.

Arlidge: Halálos látomás - Mint thriller: 55% alapötlete jó, érzelmileg mély, de Arlidge nagyon sötéten ábrázol mindent.

Szubjektíven: 45% nagyon sajnáltam az összes szereplőt, és ez a befejezés… nagyon tragikus.