Fülszöveg: 

Az ​ünnepelt Mina Appleton személyi asszisztenseként Christine Butcher már az első naptól fogva tudja, hogy mit várnak el tőle. Abszolút lojalitást. Teljes diszkréciót. Christine húsz éven át a legodaadóbban szolgálta Minát, néma tanúja volt élete minden mozzanatának. Olyan csöndes, hogy szinte nem is lehet tudni, hogy ott van.
Pedig Christine napról napra, évről évre ott volt, láthatatlanul – figyelt, hallgatózott, magába szívta a körülötte lebegő összes titkot. Megőrizve őket.
Christine megbízható. Azoknak a hűségben és diszkrécióban eltöltött éveknek azonban nagy ára van. És ezt Christine végül meg is fizeti.

 De hiba lenne alábecsülni egy olyan állhatatos nőt, mint Christine. Mert, ahogy arra nemsokára mindenki rájön, veszedelmes vonal választja el az engedelmességet a megszállottságtól.

Szerintem: 

Novellaként talán nagyobbat tudott volna

ütni. Egyetlen csavarra van kihegyezve, és az hatásos ugyan, de nagyon sokáig tart, amíg eljutunk oda. Valamivel több 300 oldalnál, és annyi tartalom igazából nincs benne.

A történet középpontjában a címszereplő, Christine, a titkárnő áll. Őt követjük onnan, hogy megkapja a titkárnői állást Mina mellett, egészen a mondhatni felmondásig. Ez közel 2 évtized, és csak a legvégén történik igazán valami.
Nagyon hosszan csak azt olvashatjuk, hogy Christine mit meg nem tesz Mináért. Olyan szinten rendeli alá magát, hogy nem egyszer már szántam is ezt a nőt. Mindent feláldoz, tulajdonképpen neki nincs más, mint az állása és Mina. Ez az a rész, amit túlírtnak is érzek, és amivel leírja a főszereplőjét.

Mert Christine ettől szánalmasnak tűnt a szememben. A megfelelési kényszere, ahogy nem tud nemet mondani a főnökének semmiben, ahogy saját magának is hazudik. MInél előrébb vagyunk a történetben, annál többet látunk abból, hogy saját magát is miképpen csapta be Mina jellemével kapcsolatban. A mélypontnak azt éreztem, amikor az apja halálakor Mina nevében magának ír vigasztaló levelet. Mert Mina még ennyire sem volt képes, noha miatta nem lehetett a nő a haldokló apja mellett.
Nehezen fogom fel, mi tette Christine-t ilyen vakká és megszállottá. A legvégére, amikor már azért nem adja fel, mert akkor közel 20 éve válna hazugsággá és értelmetlenné, azt még megértem. De annyi minden volt abban a 20 évben, miért nem tudott korábban eszmélni?

A konfliktust nem is Christine vagy a kihasználása hozza el. Minát perelik, és Christine is a védelmi taktika része. Christine bizonyítékot semmisít meg a kérésére, a bíróságon is szemrebbenés nélkül hazudik a kedvéért. És itt, ahogy hallgatja a többieket, az ügyet, valami megváltozik benne. Amikor pedig szembesül azzal, hogy Mina őt löki a keselyűk elé maga helyett, akkor érti meg, mit jelentett ő a főnökének. És itt van a törés, a konfliktus: mit teszel, ha a bálványodról kiderül, hogy hamis isten, aki csak kihasznált és bántott?

A történet itt pörög fel, és válik igazán feszültté. A vége, az utolsó pár fejezet, amikor Christine már lépéseket tesz, hogy mindenért megfizessen és igazságot tegyen, az lett izgalmas. A tetőpont abszolút a két nő őszinte szembenézése egymással. Ott már le kell venni az álarcokat, és végre kimondani dolgokat.
Talán túlzásnak tűnhet Christine végső tette, de ezt még inkább el tudom hinni, mint a vakságban leélt jó 20 évet. Azzal, hogy Mina leesik a piedesztálról, valahol Christine is megsemmisül. Ő a titkárnő volt, és már nincs meg sem ez, sem a hite Minában. A családját rég ellökte, csak a bűntudat és a düh maradt. Őt furdalja a lelkiismeret, és a vak hite, amivel kitartott Mina mellett, pont az tudja kifordítani annyira, hogy meg tudja tenni az öngyilkosságot, úgy rendezve az esetet, hogy akár börtönbe is menjen Mina gyilkosságért.

Személyes, belső monológ az egész, és ez olvastatja is. Fázisai vannak, ahogy Christine győzködi magát, de egyre kevésbé megy neki. Fontosabbnak is érzem, ami benne végbemegy, mint a külső cselekményt. Így is van megírva – folyamatos reflektálás, a történtek és az érzelmi állapotok elemzése. Sokáig inkább női, mint thriller olvasmány.

Van húzása, ki van találva a csavar. Vannak hiányosságai, de könnyen végig lehet olvasni, és a vége nekem eladta.

Idézet: 

Idő. Nem szabad a rabszolgájának lenni.

Tudom, milyen nagy kincs a hétvége.