Három Gyűrű ragyogjon a tünde királyok kezén,
Hét a nemes törpök jussa, kiknek háza cifra kő,
Kilencet halandó ember ujján csillantson a fény,
Egyet hordjon a Sötét Úr, szolganyájat terelő,
Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején.
Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen,
Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején. (Tolkien: A Gyűrűk Ura)

Ami nem pusztít el, az megerősít, és csak utána pusztít el. (Sándor: Meddig jössz)

Mi azért tanulmányozzuk az univerzumot, hogy tudjunk, ugyanakkor végül csak egyvalamit tudunk meg valójában: azt, hogy minden véget ér… kivéve a halált és az időt. (Brooks-Dalton: Az éjféli égbolt)

A könyv híd az időben, ami rég meghalt emberek tudását hozza közel (On Sai: Álruhában)

…a halálnál van szörnyűbb végzet is.
Az élet. (Arlidge: Halálos látomás)

Samu egy pillanatig habozott, majd mélyen meghajolt.
– Jó éjt, kapitány uram – mondta. – Megálltad a próbát.
– Valóban? – mondta Faramir.
– Igen, uram: megmutattad, milyen ember vagy: nagyszerű.
Faramir elmosolyodott. – Cserfes szolga vagy, Csavardi mester. De mindegy: a dicséretre méltó dicsérete a legnagyobb jutalom. (Tolkien: A Gyűrűk Ura)

Hazugságok hazugságok hátán. Ha az ember egyszer elkezd hazudni, muszáj folytatnia, és olyan lesz, mint a léket kapott hajó kapitánya, akinek mindig újabb meg újabb lyukakat kell betömetnie, ha nem akar elsüllyedni. (Rowling: Az Ickabog)

A mesterlövész igazából türelmes vadász. Egyetlenegy lövést ad le, és az életével fizethet azért, ha elvéti a célt. (Pavlicsenko: A halál asszonya)

Láthatatlan voltam, ez a keserű igazság. Márpedig aki nem látható, az nem is szerethető. (On Sai: Álruhában)

A legsúlyosabb sérülések, amik egy embert érhetik, sokszor szemmel nem láthatóak. (Zapata: Kedves Aaron!)

– Glóin fia, Gimli, itt a fejszéd?
– Nincs itt, uram – mondta Gimli –, de hamar ide hozathatom, ha szükség van rá.
– Azt ítéld meg te – mondta Éomer. – Mert egykoron elhangzottak a számból bizonyos elhamarkodott szavak az Aranyerdő Úrnőjéről, s ezek még most is közöttünk állnak. De most már a tulajdon két szememmel láttam őt.
– Nos, uram – mondta Gimli –, akkor mit mondasz most?
– Sajnos – mondta Éomer –, nem mondhatom, hogy nincs a földön szebb hölgy, mint ő.
– Akkor ide kell hozatnom a fejszémet – mondta Gimli.
– De mindenekelőtt bocsánatot kell kérnem tőled – mondta Éomer. – Mert ha más társaságban láttam volna, akkor azt mondanám ami ínyedre van. De így most kénytelen vagyok Arwen királynét, az Esticsillagot elébe helyezni, s a magam részéről kész vagyok bárkivel megvívni, aki meghazudtol. Kérjem a kardomat?
Gimli mélyen meghajolt. – Nem, én megbocsátok neked, uram – mondta. – Te az Estét választottad, az én választásom a Hajnal. S a szívem szomorúan érzi, hogy az elmúlik örökre, hamarosan. (Tolkien: A Gyűrűk Ura)