Családos, vámpírrá váló, életmódot választó.

Phoebe a nagy változás előtt áll. Vámpír lesz belőle, így Marcus örök társa lehet. Csak a hagyományok értelmében az átváltozása után 2-3 hónapig nem mehetnek a férfival egymás közelébe. Túl erősek lennének az érzelmek, és a lánynak meg kell tanulnia az új képességeivel és késztetésekkel együtt létezni. Marcus így a nyáron sok időt tölt Matthew-val, Dianával és az ikrekkel, akik egyre különlegesebbek lesznek – Philip alig 2 éves, de már varázsolni kezd és egy griff jelenik meg mellette védőállatként. Becca pedig sok vámpír jellemzőt mutat, noha az ő varázserejének is vannak jelei. Miközben a szüleik megegyeznek, hogy neveljék a gyerekeket, Marcus a múltja démonaival néz szembe, hogy aztán új életet kezdjen a szerelmével, aki már örökre mellette lesz.

Nem örülök neki, de úgy éreztem, ez csak egy plusz kötet – ha a sorozat miatt megint fel lett kapva a történet, el lehet adni még egy részt belőle… Még akkor is csalódtam kicsit, ha különben szívesen néztem meg, mi lett az ikrekkel, Dianával és Matthew-val.

Harkness a Mindszentek-trilógiát ugyanis zártra írta meg. A konfliktusokat kisimította, és kijelölte, kinek milyen módon folytatódik az élete. Most nagyon éreztem is, hogy nincs mivel folytatnia. Simán a hétköznapokat kapjuk, igazi konfliktus nélkül. Phoebe tanul, ahogy előtte a többiek is. Azt sem nevezném körömrágó izgalomnak, hogy vajon lekötik-e az ikrek varázserejét – már a harmadik részben megegyeztek, hogy nem lesznek titkok és lekötés.
A hangulata még azért eladja valamennyire, de ez már nem egy izgalmas történet. Ahhoz izgulni is kellene valamin, itt meg nincs min. A szereplők szimpatikusak, szeretem az írónő világát, de ez csak egy hosszan – nagyon hosszan – elnyújtott utóhang.

Ami némileg színezi a történetet, hogy Harkness elmeséli Marcus korábbi életét. Az emberi évektől kezdve a vámpírként átélt kalandokig. Megelevenedik az amerikai függetlenségi háború, majd a francia forradalom is. Itt valamivel több izgalom volt – csak éppen a jelenből és a korábbi részekből tudjuk, kivel mi van, így itt sincs min izgulni a szereplőkért. A történelmi áthallások meg nem olyan frappánsak, hogy azok önmagukban olvastassák.

A karakterek nem változtak semmit. Még Marcus is ugyanaz, pedig elvileg róla most sok minden kiderül. Lényegében azt látom, hogy ifjúként is már ilyen ember volt, most csak kapott egy tragikus gyerekkort mellé, amit majd el kell fogadnia és megértenie az arájának is. Phoebe pedig vámpírrá lesz – de ez sem változtat a lány személyén.
Még leginkább az ikrek fejlődése kötött le, mert ott még voltak kérdőjelek. Milyen képességeik lesznek, mennyire kell féken tartani őket? Ők valami újat jelentenek, és a kedvenc részeim mind hozzájuk kapcsolódnak, ahogy a humor is. Ártatlanok, játékosak, és még nem fogják fel, milyen erők birtokában vannak. Most is úgy érzem, ha Harkness még Mindszentek regényt akar írni, akkor őket kell a középpontba helyezni, és kalandokat adni nekik. De majd meglátjuk, visszatér-e a regények világába.

Megírva nincs rosszul, korrekt regény. Stílusában egységes, szépen illeszkedik az előző részek után. Hangulatos, családias, kényelmes. Mindent részletesen, bőven megírt az írónő, és le lehet merülni az egyes részeibe, hangulataiba.

Összességében a sorozat egy filler része, ami a cselekményt nem vitte előre. Kellemes, hangulatos olvasmány, de leginkább egy rajongói kötethez tudnám hasonlítani, egy regénnyé írt utóhang ez.

Harkness: Az idő rabjai – Mint fantasy: 55% a világát, hangulatát, karaktereket rutinosan mozgatja, de nincs konfliktus.

Szubjektíven: 65% szívesen olvasok az írónőtől, érdekel a szereplők sorsa, de ez csak filler.