Gyereknek segítő, természethez közeli, állatos.

Vörös egy iskola közelében álló tölgyfa. Sok állatnak ad otthont, a legjobb barátja egy varjú, és két házra lát rá egy olyan utcában, amely híres arról, hogy befogadja a más embereket is. Most új lakók jönnek, de őket mégsem fogadja be a közösség. Tojásokkal dobják meg a házat, beszólnak nekik, még Vörösbe is belevésnek nekik egy negatív üzenetet. Migránsnak nevezik őket, és közel jutnak hozzá, hogy valóban elűzzék a családot. Vörös nem érti, miért. Amikor a család kislánya, Tamar egy kívánságot helyez rá – szeretne egy barátot – a fa segíteni akar neki. A rajta lakó állatokkal összefog, és a szomszéd kisfiúval igyekeznek megismertetni a kislányt. Csak közben maga Vörös is veszélybe kerül, és még nagyobb tettre van szükség, hogy senkinek ne érjen rossz véget a mese.

Milyen főszereplő lehet egy fa? Olvasatlanba azt mondanám, ha nem egy entről van szó, akkor nem túl mozgalmas. Annyiban igazam lenne, hogy ez a gyerekkönyv se egy nagy kaland, de olyan lírai és tartalmában szép, hogy nem is bánom, hogy nem akciódúsabb.

Először is, szerettem a fa nézőpontját. Színesen leírja a körötte levő állatokat, de az embereket is a környezetében. Applegate megszemélyesíti Vöröst, de azért nem emberként gondolkodik. Próbálja értelmezni az embereket, de nem mindig megy neki, és pont azt találtam izgalmasnak, amit nem ért. Azzal Applegate nevelgeti az olvasóit. Finoman teszi bele az üzenetet a történetbe, nem éreztem szájbarágósnak, ami már önmagában is jó.
Miért nem fogadják el egymást az emberek? Hát igen, erről sokat lehetne beszélni, és Applegate olvasóinak is meg kellene válaszolni a kérdést.

Aranyos, amilyen trükköket bevet a fa, hogy a kislány összebarátkozhasson a szomszéd kisfiúval. Megvan a Túl az ösvényen című mese? Azért nem azt koppintja, de ebben is összedolgoznak az állatok – itt éppen egy fával – és vannak ötleteik. A döglődő állatos volt a kedvencem, de összességében jókat mosolyogtam ezen a részen. Nem egy izgalmas sztori, de ilyesmikkel van cselekménye és az kedves is.
Közben azért végig ott van az üzenet is, hogy el kellene fogadnunk egymást. Amiben fontos, hasonlítunk. Emberek vagyunk. Egy fa látja ezt, mi nem. Ahogy már írtam, nem erőszakolja ránk ezt Applegate, de hatékonyan belerejti, nem véletlenül lyukadok ki ide megint.

A szerző jól keveri a megható és a humoros részeket. Több állat kapott mókás vonásokat, miközben a végére jön egy szép ügy és megoldás azért, hogy Vöröst megmentsék. Mert bizony nem Tamar az egyetlen, aki megmentőre szorul itt… Még kicsit a hitet is visszaadja, hogy nem minden ember reménytelen. Talán már kissé pesszimista vagyok egy ilyen üzenethez, de mit adnánk át a gyerekeknek? Hogy öljük egymást és irtjuk a természetet is? Jobban szeretnék egy ilyen világot, emberséges emberekkel.
Benne van a környezet szeretete – nagyon természetbarát könyv ez. Kicsiben – ne véssünk bele a fák kérgébe – és nagyobb mértékben is felhívja arra a figyelmet, mennyit ad nekünk a természet és védenünk kellene. Ezt is érdemes átadni a következő generációnak.

A kötet kialakítása is nagyon gyerekbarát a cselekmény mellett. Több rajz is van benne, nagy betűkkel nyomták. A fejezetek rövidek, a szöveg egyszerű. Fantasy mese kisiskolásoknak. Ennek ellenére felnőttfejjel én is szerettem – mondjuk, szeretem a természetbarát könyveket, és ez is az.

Szerettem ezt a mesét, könnyen lehet, hogy újraolvasni is fogom még.

Applegate: Kívánságfa - Mint gyerekkönyv: 90% miközben mese is, több tanulság van benne, aranyos és gyerekbarát.

Szubjektíven: 75% leginkább aranyosnak találtam, pozitív történet, ha túl pozitív is a vége.