Családi, szegénységből feltörő, zűrös.

J.D. egy hegyvidéki család sarja. Az erőszak, az állások megtartani képtelensége, a függőségek mindennaposak a családban. A fiú is már az anyja második házasságából született, de azt követi több is, az olyan férfiakról nem is beszélve, akikkel csak összeállt az anyja. A stabil pontja a nagyanyja lesz, aki azt akarja, hogy tanuljon és több legyen belőle, mint a családtagjaiból. Magához is veszi az unokáját, és J.D. az álmai után indul. Csak éppen minél inkább kiemelkedik innen, annál inkább jön az identitás zavar is: a család fontos és szereti is őket, de szégyellni is kell a gyökereit.

Mivel filmnézés előtt jobban szeretek olvasni, így most is ezt az utat választottam. J.D. Vance története nem egy boldog történet, elvileg hiába egy felemelkedés története. Túl amerikai is.

Bár maga a szegénység nálunk sem idegen téma, de talán nincs a köztudatban úgy a mélyszegény réteg, mint az Államokban a white trash, ami szépen beszivárgott a szórakoztatóiparba is. Páran vannak, akik nem komédiát faragnak, hanem tudósítanának.
A történet érdekessége az, hogy valóban a mindennapok ábrázolása akar lenni. Megmutatni, hogyan élnek, és miért nem képes ez a réteg többre. Ügyeskednek, erőszakosak, bűnöznek, de mélyen jó emberek is. Éreztem is végig, milyen kettős érzelmei vannak a szerzőnek. Hiszen szerető családja volt. Még akkor is, ha ugyanebben a képben van az is, hogy néha egymás vérét veszik. A nagyanyja gyújtotta fel a nagyapját, a gyerekek verése sem volt újdonság és a függőség nem egyszer rótt terhet a rokonokra. Miközben Vance érzi, mennyire rendellenes ez, és mit lehet elítélni itt, ez a gyökere, neki a jó benne sokat ér, és azt megőrizné.

Lineáris időrendet igyekszik tartani, és a nagyszülei történetétől kezdve jut el a saját mindennapjaihoz, mint diplomás férj és apa. Nem titkol, nem szépít, nem menteget. Kívülállóként sokkoló is lehet, milyen történetek játszódtak itt el. Ahogy a 16 éves srác szökik a 13 éves barátnőjével, mert babát várnak, és nem akarják megtudni, mit tennének most a lány bátyjai. Ahogy az anya szinte veri a gyerekét, hogy pisiljen neki egy üvegbe, mert vizeletmintát kell leadnia, és a saját drogos mintájával kirúgnák. Az őszintesége olvastatja. Érezni, hogy ez nem szórakoztat minket, ez nem egy regény, hanem másoknak a hétköznap.

Helyenként Vance ki is ugrik az elbeszélő szemszögéből, és kis esszéket kapunk. Milyen szerepe van a hegyvidékiek életében a gyáraknak. Hogyan esnek ki a gyerekeik a szociális védőhálóból. Mit lát problémának, hogyan lehetne valóban segíteni. Mert ez a réteg egyre süllyed, és nem úgy tűnik, hogy bárki tud ellene tenni.
Ez az a rész, ami szerintem nekünk távol van. Még ha van is hasonló probléma nálunk is.
Plusz, nagyon személyes is Vance véleménye. Ok, ő benne volt, másként látja ezeket és próbál megoldásokat javasolni. De ez nem csak pusztába kiáltott szó? Lehet kívülről segíteni ezen a rétegen? Nekem megvolt az érzésem, hogy ennek a white trash rétegnek is szemléletet kellene váltani. Mert kívülről várni a megváltót, kényelmes és reménytelen.

A stílusán is érezni, hogy nem egy profi író műve. Mesélős, stílusában és nyelvhasználatában is használ köznyelv alatti régiókat. Hála égnek a fordító ezt nem tájnyelvi elemekkel igyekezett visszaadni.

Nem egy könnyű olvasmány azért sem, mert a hangulata komor. Plusz, nem egy szereplőt éreztem reménytelennek és nem látom, hogyan lehetne segíteni nekik. A tanult lánynál talán jobb a története, de ez is ugyanolyan vigasztalan.

Vance: Vidéki ballada az Amerikai Álomról - Mint életrajz: 70% családtörténet, egyéni történet őszintén. Ötletekkel, hogy más kellene.

Szubjektíven: 45% távol áll tőlem a téma, egyes részeit okoskodónak éreztem. Komor is.