Csavarral végződő, kapcsolatos, bibliai, ügyeskedő.

A külpolitikai szolgálatot teljesítő angol nemes egy kínai kézművestől értékes szobrot kap ajándékba, amit egy évvel később nagylelkűen viszonoz is. A szobor családi örökséggé válik, míg egy léha örökös pénzzé nem akarja tenni. Akkor nem kis meglepetés éri. (A kínai szobor) William és Philippa az angol tanszék két csodagyereke volt, akik kezdettől utálták egymást és versengtek. Az utolsó évben, egy versenyre készülve azonban valóban meglátták egymást, és a gyűlölet helyére valami más került, ami egy életen át velük maradt. (Régi szerelem) A római tisztviselő fiát a piacra küldik bevásárolni. Ő azonban egy különös párral találkozik, egy szép zsidó asszonnyal, akinek neki ajándékozza a vásárolt ételeket. Megverik érte otthon, de egy csodát is kap – nem sejti, nem ez volt az utolsó találkozásuk. (Az első csoda)

Alapvetően szeretem Jeffrey Archer történeteit, és most is megtaláltam a magam történeteit a kötetben. Csak talán most több volt olyan is, ami annyira nem tetszett.
Számoljunk is? 11 történet kapott helyet a kötetben. Ebből határozottan tetszett 2, és 4 volt, ami inkább tetszett, mint nem. Vagyis 5-tel nagyon nem voltam kibékülve. Ez részben adódott a cselekményből – vagy unalmasnak éreztem –, vagy nem értettem, miért kellene a végét meglepetésnek, csavarnak találnom.

Egy novellás kötetben szeretem, ha találok egy szervező elvet, miért ezek a történetek kerültek a kötetbe. Most ilyet nem leltem. Igaz, a cím ezt kicsit előkészítette. Mintha a kötet lenne a tegez, amelyben helyet kap 11 nyílvessző. Csak éppen miben hasonlítanak ezek a nyílvesszők? Leginkább abban, hogy novellák.

Egy részük egyes szám első személyben van elbeszélve, akár az is simán elképzelhető, hogy Archer valóban az életéből vett esetet mesél el. Erősíti ezt a képet, hogy ezekben a hős író, mint Archer. Néven nevezve nincs, így mindenki maga döntheti el, hogy feltételez mögötte valóságot, vagy csak egy történetnek tartja.
Az egyik kedvencem különben ilyen volt, Az ebéd. A kezdő író be szeretne vágódni egy Oscar-díjas rendezőnél, akinek véletlenül megismerkedik a feleségével. Meg is beszélnek egy közös ebédet, egy elég jó helyen. Van abban valami tragikusan humoros, ahogy a gazdag asszony gond nélkül fogyaszt, és fel sem merül benne, az asztaltársa, akinek majd fizetnie is kell, miért csak egy salátát eszik. A végén pedig van benne egy annyira gonosz poén…
Működött a dinamika, üt a csavar a végén és Archer még egy kis társadalomkritikát is el tudott rejteni benne. Ami az egyiknek apró, a másiknak mindene… De nem is ez a durva benne, hanem a másik észrevétlen érzéketlensége.

Bár azt mondhatnám, hogy a közös a csavar a történetek végén, de kevésnek sikerült annyira ütős véget írni, mint Az ebédnek. Vegyük például Az első csodát! A poén az lesz, amikor a végén megismerjük a fiú nevét. Van benne ötlet, jó a nézőpontváltás, de valahogy szükségszerű, hogy az a gyerek az legyen, aki. Mert csak így van ütős befejezés. Vártuk is.

Többen van politikai téma, ezek nem tudtak lekötni. Főleg ezek azok, amelyekben nem értettem, mi a történet végi poén. Egyszer pihentebben lehet, hogy teszek velük még egy próbát, most azonban ezeket feledném. Hosszabbak, és nem értettem, mire megy ki a játék.

Vannak szerelmi történetek is, de Archer stílusában. Ő nem nyálas, inkább realista a szerelmi tematikában is. Nincsenek perzselő szenvedélyek, se a házasságokban, se a viszonyokban.

Nem ez lesz a szerzőtől a kedvenc novellás kötetem, de nem bánom, hogy elolvastam.

Archer: Egy tegez nyílvessző - Mint novellás kötet: 55% hiányzott a szervező elv, nem mindnek a végére jutott ötletes vég.

Szubjektíven: 50% ötletes és unalmas történet is került bele, a szerző jellegzetes stílusában.