Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Gortner: A Romanov cárné

2021. április 14. - BBerni86

Kosztümös, családi, viszálykodó, mindent elvesztő.

A dán hercegnő, Dagmar – családi becenevén Minnie – váratlanul lesz kelendő ara-jelölt. Apja megörököli a dán trónt, és a nővérét az angol trónörökös jegyzi el. Minnie az orosz cárevics jegyese lesz, ám még az esküvő előtt a szeretett vőlegénye betegségben meghal. Utolsó kérése, hogy Minnie menjen hozzá az öccséhez helyette. A nő a_romanov_carne.jpgígy tesz, és a férje mellett a szerelem is rátalál. Orosz cárné lesz, majd anyacárné. Sokakat elveszít: gyermeket, a férjét, de mindent emelt fővel visel. A családon belül viszályai lekötik később is, későn veszi észre, hogy a történelem készül elsöpörni a Romanovokat. Mire kitör a forradalom, már senki nem tehet semmit.

Egy illúzió halála: az anyacárné alakja nekem az Anasztázia című meséből volt ismerős, és most nem kicsit lepett meg, hogy még a cári családon belül is mennyire mások voltak a viszonyok, mint amit az álomgyár köré költött. Azért jobb, hogy most több tényt tudok, de azért sajog a szívem, hogy az élet mennyivel gonoszabb volt, mint a mese.

Ami a legnagyobb benyomást tette rám, a cári családtagok közti viszonyok. Ez az, ami leginkább új információ is volt nekem. Leginkább Minnie és Alexandra közötti háborúskodás kötött le – az anyacárné kifejezetten ellenszenvesnek találta a menyét kezdetektől, az esküvőt is a végsőkig gáncsolta.
Bár Gortner nem érzelmes nagyregényt írt, igyekezett a tényeket számon venni, és nem magyarázni a felek érzelmeit, szerintem jól megfogta, ahogy Minnie ösztönösen irtózott a német hercegnőtől, és finoman ki is fejezte ezt. Pl. nem adta át neki a cárné ékszereit, amikor egy bálra még Miklós is kérte az ékszereket a feleségének az anyjától. Kézzelfogható hidegháború alakult ki a nők között, ami rányomta a bélyegét az orosz politikára és a bizalmi emberekre is az udvarban.
Ezen szál mellett két nagyobb témája van a szerzőnek: Minnie házassága, ami elrendezett frigyként indul, és fokozatosan lesz igazi a nő részéről, és megszereti a férjét. Sok tragédia is éri őket, de az egy szép és példamutató kapcsolat, ahogy együtt vészelnek át mindent. Az asszony életének eme szakasza úgy van bemutatva, hogy történik valami, legyen az családi vagy történelmi esemény, és azt hogyan dolgozzák fel a házasságukban.
Anyacárnéként a menyével való kapcsolata köré vannak így rendezve a dolgok. Mintha az lenne a fókusz, ami alapján minden mást megítélnek. Pl. amikor a világháborúban Miklós kirúgja a seregei vezérét, és maga áll az élre. Mi van kiemelve? Hogy Alexandra támogatja az ötletet, Minnie ellenzi, és e téren is háborúznak.
Végül, amikor már nyakukon a forradalom és a régi élet elveszik. Ezt éreztem a legszemélytelenebbnek, szinte csak egy felsorolása annak, ahogy jönnek sorra a veszteségek, mert a Romanovok hátára céltábla kerül.

Bár énelbeszélő – Minnie – mondja el a történetet, ez történelmi regény és életrajz, amiben nem igazán van személyes hang. Gortner talán közelebb akarja hozni hősnőjét az elbeszélés eme módjával, de jó érzékkel nem akar érzéseket belemagyarázni az életébe. Megmarad olyan ismert részeknél, mint a férje iránti szeretete vagy a menye iránti ellenszenve. Nem egy szenvedélyes, érzelmes munka ez, inkább egy némi érzelmi hatással is elmondott élettörténet. Sorra hozza a történelmi, családi eseményeket, és elmondja, azok hogyan hatottak hősnőjére.

Talán ez a Minnie központúság az, ami helyenként zavart is. Amikor a fontos események és a nagy nevek nem körötte voltak, hanem a fia körül, olyan volt, mintha Minnie szálán kimaradnánk dolgokból.
Vegyük csak Raszputyint! Alig jelenik meg, mert Alexandra embere, és Minnie legfeljebb azért kampányol a fiánál, hogy ne hallgasson sarlatánokra. De mit csinált Raszputyin? Hogyan és ki ölte meg? A történelem egyik rejtélyes, érdekes alakja, és itt csak említik, mert Minnie történetének úgy nem része, mint a fiáénak.

De összességében érdekes kötet volt, más szemszögből mutatja be a Romanov-ház bukását, és ha le is rombolt bennem némi illúziót, legalább reálisabb képet kaptam helyette.

 

Gortner: A Romanov cárné - Mint történelmi: 70% nincs túlmagyarázva, tényekre hagyatkozik, de emberközeli történet.

Szubjektíven: 55% a történelmi merítése lehetett volna nagyobb, nagyon Minnie a fókusz

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1316493362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása