Úgy érezte magát, mintha beleugrott volna egy mély, tiszta vizű tóba, amiről aztán kiderül, hogy csak egy sekély, térdig érő pocsolya. Mit tesz ilyenkor az ember? Feláll. Lemossa a sarat a térdéről, kiemeli a lábát az iszapból. És azután óvatosabban lépked. Már tudja, hogy a világ kisebb, mint amilyennek képzelte. (Ng: Kis tüzek mindenütt)

Tudja, kevesebben látnak, a legtöbben csupán néznek. (B. Czakó: Pitypangtánc)

Szerintem szánalmas, ha mindent a technikára bízol. Ha egy képességet nem használunk, az elkorcsosul. (Mészöly: A királyné violája)

A szemek nem árulják el a gondolatokat, az alig észrevehető mimikából a többiek nem tudnak olvasni; azt hihetnénk, hogy az egész test egy költemény, amiben mi elégünk, és amiből a szomszédjaink egy szót sem értenek. (Vuillard: Napirend)

Mindenki mást tart szépnek – közölte Mrs. Parrott. … – Egy tárgy értéke mindig az ember nézőpontjátol függ. (Pattillo: Jane Austen tönkretette az életem)

– Hello, Jack Frost. Azt hittem, megvan a fiú.
– Megvolt. Elszökött.
– Megint? – Jack Dandy mosolya szélesebbre és jegesebbre nőtt, és még tökéletesebbre. – Egy az még hiba, Jack. Kettő már katasztrófa. (Gaiman: A temető könyve)

– A gyilkosság, mint a boldog házasság alapja… – füttyentett Susan. – Kíváncsi vagyok, mit mondana erre dr. Phil.
– Nem a gyilkosság. A megbocsátás. (Myers Jr.: Életem védelme)

– Mondja meg őszintén, drága anyám. Maga férjhez menne hozzá?
– Gondolkodás nélkül.
– Gondolkodás nélkül? Na, ezt elhiszem, mert gondolkodva biztosan nem őt választaná saját kérőjének sem. (Bokor: Szerelmek tavasza)

És a huszonnégy jóember, aki február 20-án a Reichstag elnökének palotájában megjelent, pusztán az ő meghatalmazottjuk, a nagyipar főpapjai; ők Ptah isten papjai. És kifürkészhetetlenül, közömbösen állnak előttünk: huszonnégy számológép a pokol kapujában. (Vuillard: Napirend)