Fülszöveg: 

Madár ​tizenkét éves kisfiú. Egyetemi oktatóból könyvtári alkalmazottá lefokozott, megtört apjával tengődnek egy kollégiumi szobában. Az anyja három éve elhagyta őket. Madár nem tudja, miért, és hogy hová tűnt. Ám egyszer csak levelet kap: rajzolt macskák sokaságát rejti a boríték. Az anya üzent neki – s a fiú a rejtély nyomába ered: meg kell találnia az édesanyját és meg kell tudnia, miért menekült el a családjától. Nem könnyű feladat, mivel az Egyesült Államokban a hazafiság jegyében különösen éber szemmel figyelik az ázsiai származású polgárokat – a velük szembeni atrocitások mindennaposak, sok esetben, törvénnyel szentesítve még a gyermekeiket is elszakítják a szüleiktől, nehogy „az amerikai kultúra” csorbát szenvedjen. Madár költő anyja, Margaret pedig kínai bevándorlók gyermeke – verseinek sorai ráadásul jelmondatokká váltak a tüntetések transzparensein.

Szerintem: 

Olyan érzékenységgel megírt disztópia, hogy mondhatni szívbe mártja a kést. Hiszen ki máson lehetne legfájdalmasabban megmutatni egy rendszer fájdalmas igazságtalanságait, mint a legártatlanabbakon? Vagyis, a

gyerekeken.

Ng központi alakja egy 11-12 éves kisfiú, akinek elment az anyja. Miért és hova lett? Noah, akit az anyja távozásáig Madárnak kellett szólítani, egyszerre éli meg a személyes fájdalmát és az értetlenséget. Egyszerűen nem tudja, miért hagyta el az asszony. Nagyon személyes, belső és így fájdalmas ez a nézőpont. Könnyű vele azonosulni, és Ng tisztán érzelmi húrokat penget vele.

Erre építi rá, hogy miért is kellett a nőnek elmennie. Nagyon kis lépésekben megyünk közelebb, hogy milyen rendszerben is él Noah/Madár. Kis, majd egyre nagyobb jelek vannak. Mi az a Paktum, amire folyton hivatkoznak?
És, ahogy megtudjuk, hogy Margaret kínai származású, így Noah is félig ázsiai, egyre szembetűnőbbek, hogy ezért milyen viselkedést várnak el tőle. Kollektív hibáztatás van, Amerika kikiáltotta a kínaiakat minden baj forrásának, és veszélyes mértékben eluralkodott a rasszizmus.

Döbbenet, hogy meg tudta fogni ennek több árnyalatát is. Mert igen, vannak azok, akik simán megvetnek bárkit, akinek más a bőrszíne. Ők itt vannak, fellépnek támadólag és semmi logikát nem lehet találni a viselkedésükben.
De Ng azt is elmeséli, hogy miképpen használja a politika a bűnbakképzést. Pszichológiából tudjuk, mennyire össze tudja kötni az embereket, ha közösen gyűlölhetnek valakit/valamit. Hogyan kendőzik el ezzel, hogy igazából mi a baj. Egy kiválasztott, védekezésre képtelen réteg az indulatok levezetésére szolgál, és létrejön egy bűnös, igazságtalan kör, ami fújtja, aki benne kell éljen.

Margaret története is kibomlik, és Ng nagyon súlyos kérdéseket feszeget vele. Amíg nem téged érint a baj, megteheted, hogy vaknak tetted magad? Mennyit lehet és szabad feláldozni egy ügyért? Akkor is, ha nincs eredménye?
A gyerek szemén át plusz súlyt kapnak a történések, de nélküle is igencsak komor, félelmetes kép lenne, amit a szerző megfest.

A történet sok jó embert mutat be, akik a rendszer ellen küzdenek vagy megpróbálnak túlélni benne. Sokukat nagyon tudtam sajnálni, mert ez a történet egyre csak halmozza a terheket. A rendszer fájdalmasan rossz, és ez rávetül a benne élőkre. Ng nem is oldja fel az egyén és a társadalmi rend egymásnak feszülését, nem kapják vissza az emberek az elveszett szívüket. Így aztán nehéz is lenyelni a történetet, mert nem nyugtat meg a végére. De talán ez is a cél. Viseljen is csak meg mindenkit, hogy milyen könnyen juthatunk oda, hogy egy ilyen világban éljünk. Az mennyire lenne rossz.

Cselekmény igazából nem sok van benne, de helyette remek, ahogy Madár történetéből a szerző kibontja a világábrázolást. Van benne feszültség, sok érzelem és relevancia korunkra.

Ng igényes szerző is, és ezt erre a regényére is el lehet mondani. Talán, azzal vagyok kicsit bajban, hogy Madár szemszögéhez képest kifinomult a szöveg. Nem hiszem el egy percre sem, hogy egy kiskamasz igazi szemszögét olvasom. Hozzáteszem, ezért nem is tennék szemrehányást. Inkább olvasom ezt az igényes, jól megfogott szöveget, mint olvasnám egy kiskamasz szókeresését és magát nehezebben kifejező voltát.

Ódzkodtam a regénytől, de most határozottan örülök, hogy elolvastam. Fájdalmas, tartalmas, jól meg van írva. Személyes és társadalmi tragédia is van benne, több szinten értelmezhető.