Flörtölős, egyetemistás, randizós.

Serenity kénytelen az édesanyjával új életet kezdeni, aminek részét képezi, hogy költöznek és a lánynak át kell jelentkeznie egy másik egyetemre is. Ott aztán duplán érdekes lesz a diákoknak: minden új lány izgalmas, és ő azzal is érdekesebb, hogy átjelentkező, nem elsőéves. A harmadévesek szívtiprói is felfigyelnek rá, Ace már az első nap belebotlik és randira hívja. Sere ismeri a típust, és a fiút megelőzi a híre. Úgy cseréli a lányokat, mint más a zokniját. Hiába helyes a srác, Sere nem akar egy lenni a sok között. Ace azonban kihívást lát benne és Sere egy módot talál, hogy elijessze: fogadást ajánl. Ha 1 hónapig nincs más nő az életében, kap egy igazi esélyt tőle. Ace addig is randikra viszi, igyekszik megfelelni. Sere pedig egyszerre reméli és nem akarja, hogy elbukjon.

Millió meg egy alkalommal leírtam már, milyen unalmas, hogy a romantikus regények többsége ugyanazokat a zsánereket használja újra és újra, miközben a regények szerkezete is egyezik. Soroljam? Ellenszenv/mély vágy – szerelem – butaságon veszekedés – nagy gesztussal békülés – még nagyobb happy end. Kollár Betti már azért megérdemel egy vállveregetést, mert el mert térni ettől.

Igaz, ő is egy klasszikus romantikus regényes klisével indít. Az új lány és az iskola nőcsábásza, akik kötnek egy fogadást egymással, aminek a szív – vagy éppen a test – a tétje. Romantikus randik, mélyülő érzelmek – vagyis, el tudjátok képzelni. Csak éppen a szerző nem elégszik meg a lánymesével. Ace nem lesz más ember attól, hogy Serenity az életébe lép. Nincs mesés fordulat és nem változik meg gyökeresen a személyisége. Ez magával hozza, hogy a regény sem azt a véget kapja, amit az alaphelyzetből gondol magában a rutinos romantikus regény olvasó. Ezt nagyon díjaztam!

Serenity sem egy tipikus hősnő. Ő nem csak mondja, hogy ismeri a típust és nem dől be neki. Ő valóban tartja magát ahhoz, amire a fogadást kötötte. Még akkor is, ha Ace elkezdi levenni a lábáról. De van benne még valami, ami megfogott benne. Sere egy olyan szereplő, aki ellentmondásos és magában sem tudja rendezni, hogy kettős érzései vannak. Ace egyszerre vonzza és taszítja, és ő bizony ki meri magára mondani, hogy így kétszínű.

Ezek tehát azok, amiket díjaztam a kötetben. Kliséből indul, de nem a szokott útvonalon halad és egy reálisabb, nem mesebéli véget kap a történet. A hősnő hű az elveihez, és felvállaltan vannak ambivalens érzései. Emberi ezektől, és szerettem, hogy nem egy zsánernek igyekszik megfelelni vele a szerző: nem a szomszéd átlaglány, nem a jó nő, hanem valaki, aki keresi még a helyét és magában is rendeznie kell dolgokat.

De akkor nézzük, mi az, ami a másik oldalra kerül! A végére csak sikerül még egy klisét benyomni, amiből akár folytatást is lehet írni… Megmondjam melyik? A Harry és Sally típus. Amikor a barátban hirtelen meglátod a szerelmi lehetőséget. De azt azért nem mondom meg, melyik srác tűnik fel Sere radarján.

A másik a formátum. Az egy dolog, hogy nem tudom igényesnek nevezni a nyelvhasználatot. A regény nagyja párbeszédeket tartalmaz, és a szóbeli közlések lazábbak, mint az írásos. Így azt le tudom nyelni, hogy helyenként nagyon nem tetszett, ahogy a szereplők fogalmaznak. Azzal viszont nem nagyon tudtam mit kezdeni, mennyire uralkodnak a történetben a párbeszédek. Egy-egy ponton inkább színműnek éreztem, nem is regénynek.

Összességében azonban az marad meg belőle, hogy bátran bemutatott a klisének. Bírtam is!

Kollár: A vonzás törvénye - Mint new adult: 65% párbeszédeken alapuló, fiatalos és csavar egyet a megszokott klisén.

Szubjektíven: 55% meglepően hiányoztak a leírások, de a nem szokványos végét díjaztam.