Fülszöveg: 

Török Luca meg van győződve arról, hogy semmit sem tud a szerelemről. Korábban sosem csókolózott. Nem volt egy fiúja sem. Aztán jött Konrád. Konrád, aki Bokasérült lánynak nevezi, aki Túró Rudit vett neki, amikor letört volt, aki segített, amikor meghúzta a bokáját edzés közben, és akivel minden elsőt megtapasztalhat.

Luca azonban hamarosan szembesülni kénytelen a ténnyel, hogy egy párkapcsolatban sokkal több a kihívás, mint gondolta. Vajon normális a féltékenység? Miért ilyen nehéz őszintén kommunikálni? Kell ünnepelni a Valentin-napot és a hónapfordulókat? És miért van ennyi kérdés?

Közben a Kosársuliban továbbra is zajlik az élet, indul a második félév. Megkezdődnek a bajnokság mérkőzései, egyre több az edzés, egyre nagyobb a nyomás. És mintha Konrád újabban furcsán viselkedne.

Vajon Luca képes lesz egyszerre a pályán és élete első párkapcsolatában is helytállni?

Szerintem: 

Jó példa ez a kötet arra, amikor zsánerben még jónak is tartom a regényt, csak a tipikus zsánerelemekkel való

ellenérzéseim miatt a történettel is bajom tud lenni.

A Kosársuli első második féléve jön el, és tulajdonképpen Kollár Betti ott folytatta ezt a történetet, ahol korábban abbamaradt. Luca és Konrád együtt vannak, készülnek a bajnokságra és az iskolai felmérőkre. Belesünk edzésre, osztálykirándulásra, de a tantermekbe is. Meg természetesen randikra is. Sok minden van benne, és ki van töltve a regény tere, ha nem is mondanám izgalmasnak az anyagot. Inkább olyan hihető, hogy így néznek ki a tanév napjai a suliban.

Ifjúsági és az egyik fő jellemző, hogy nagyon sok a lelkizés benne. Luca tipikus kamaszlányként mindent túlgondol és –érez, egész kis drámákat tud magában és fejben lejátszani. Kamaszlányos, elhiszem, de annyira nem hiányzott nekem arról olvasni, amikor arról spekulál, hogy Konrád szakít-e vele, vagy mit vegyen karácsonyra a fiúnak. Tudom, a női elbeszélővel dolgozó ifjúsági, pláne, ha romantikus szál is van benne, ilyen. Hozza azt a könyv, amit kell. Csak éppen ez engem már annyira le tud fárasztani.

Pedig azt még értékelni is tudom, hogy Kollár Betti meghagyta a szereplőit kamaszoknak. Luca és Konrád kis helyes első szerelmesek, akiknek nagy lépések a ’szeretlek’ kimondása, vagy az, hogy ne csak egymás kezét fogják, de elcsattanjon egy csók is. Ott a történetben az a fiatalos ártatlanság, amit egy 14-15 évesekről szóló könyvbe várok. Azt nagyon utáltam volna, ha már itt közös estéket meg összebújásokat terveznének. Ha ettől talán naiv is vagyok.

Továbbra is kettős érzéseim vannak a sporttal kapcsolatban. Ahogy Luca állandóan lesérül, még mindig nem tudom belelátni, hogy miért és minek küzd. Nézhetném úgy is, hogy mindent belead az álmáért, de szélmalomharcnak érzem. Még csak 14-15 éves és már most itt tart, elájul a kimerültségtől, akkor mi lesz később? Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ennyi sérüléssel fizikailag bírja ezt a terhelést. Nem véletlenül nem kezdőjátékos a bajnokságon. Viszont, most felcsillant a reménysugár. Egy beszélgetésnél előkerül, hogy miért tanul annyira keményen és vigyáz a jegyeire is. Mert ez a B terve, ha a sport nem jön össze. Mert azért ő is érzi, hogy ezekkel a sérülésekkel ő nem éppen NBA alapanyag.

Könnyű olvasni is, és nagyon gyorsítja, hogy Kollár Betti nagyon sok párbeszéddel dolgozik. Néha egészen olyan, mintha egy színdarabot néznék, és nem is könyvet olvasnék. Nem vagyok a nagy leírások barátja, nem szoktam értük sírni sem, de most azért felmerült bennem, hogy a sok beszéd mellett valami hiányzik.

Ha már hiányérzetek. Van egy osztályuk. Családjuk. Ők azonban csak mellékszereplők, a két tini szerelmes köré van rendezve a regény. Ez újfent kamaszregény jellemző, de legalább az osztályközösséget és a hangulatot nagyobb adagban fogyasztottam volna. Ha már iskolára kihegyezett a történet, a közös dolgaik és az osztálytársaik is jobban érdekeltek volna.

De azt hiszem, kiteszem a pontot, mert kezdem érezni, hogy jönnek a vad gondolatok. Annyira kellemes, lányos a könyv hangulata, hogy én már pörgök fejben a fekete színek bekeverésén. De nem akarok azon merengeni, mit kezdene Luca mondjuk egy iskolai merénylővel, aki pisztollyal megy be órára. Vagy a sportmérkőzésre érkezhetne merénylő… Ok, leálltam. Ez nem olyan sztori.

Idézet: 

– A Túró Rudi-evés nem számít szenvedélynek? – hajol a fülemhez Konrád.
– Az inkább egy bűvös élvezet – kacsintok rá.