Vidéki, családegyesítő, jövőt építő, titkokat megismerő.

Két szomszéd egy alkalommal kártyázott, elég ittasan. Az eredmény: a gazdagabb eljátszotta a családi birtok egy részét, és a majorság átkerült a másik tulajdonába. Ezzel indult a Culbone és a Melchior család viszálya. A következő 100 évben szerették el egymás szerelmét, ármánykodtak és legendás ellenségek lettek a környéken. Amikor a birtok ura meghal, a férfi két unokahúgára és egy Culbone fiatalemberre hagyja a területet, amit senki nem ért. A lányok ki akarják nyomozni a mögötte levő történetet, miközben Gabriel barátkozik a vidéki élet gondolatával és a családja költözésével. A két családban pedig bőven akad titok, amit feltárhatnak: gyűlölet, szerelem, viszonyok töltötték meg az előző generációk életét. Most is akad egy Culbone, aki Melchior lányra vet szemet…

Veronica Henry regényére két jelzőt találok nagyon illőnek: a családtörténet és a románc. Mindez olyan hangulatosan, hogy bár sok az ismétlődő elem és bizony a klisék sem maradtak ki, kellemes olvasmány lett a végeredmény.

A kettő közül inkább családregénynek érzem. Négy generáció története van benne a kötetben, és minden szereplőnek nagyon fontos a család. Erősek is a családi kapcsok: az unokahúgok imádják a bácsikájuk, jól kijönnek a szüleikkel és a köztük levő kapcsolat is testvéri inkább, nem csak baráti. Az ő családfájuk, a Melchior van részletesebben megírva a kötetben. Ahogy a múltjuk nyomozzák, olyan történetekre bukkannak, ahol a Melchior felmenők útjai keresztezték a Culbone családét. De minden történetben inkább a Melchior szemszöget éreztem erősebbnek.

A jelen más egy kicsit, mert a két Melchior lány mellett Gabriel Culbone lép elő főszereplőnek. Ő azonban nem a múlt felé kötődik erősen, hanem az élettársához és a kislányukhoz, és a családbővítési tervekhez. De rá is igaz, hogy nagyon családcentrikus és az határozza meg a döntéseit, hogy mi a legjobb a családjának.

Szerettem is ebben a könyvben, hogy megvan benne az a vidéki, családias hangulat, ami már szinte nosztalgikus. Lassabb, mint a modern élet. Szorosan kötődnek a szereplők.

Csak ezek után érzem romantikus regénynek, és hozzátéve, hogy a szerelem is családi kapcsokra van levetítve. A múltbeli történetekből az a végső lényeg, hogyan gabalyodtak össze a vérvonalak, leginkább titokban. Mert bizony van Melchior, aki igazából Culbone gyerek, ahogy Culbone nevet is kapott, aki Melchior igazából. Ezeket a történeteket eleveníti fel majd a szerző, és színesíti velük a történetet. Ezekben van több csajos elem, szappanoperás fordulat. Ehhez képest a jelen egyszerűbb, hétköznapibb, csendesebb. Mondjuk, nekem pont az tetszett benne, hogy nincsenek mesebeli konfliktusok.

Gabriel szereti Lolát és a lányuk. Mindössze nehezen jön össze a második baba. Georgia tudja, mi az állomállása, de beragadt valami másba. Tabitha haragudni akar a hazaköltöző Dashre, de a fiatalember rendes és figyelmes, láthatóan hidegen hagyja, hogy elvileg ellenséges családok sarjai. Neki az ember számít, nem a neve. Csupa olyan konfliktus, ami nem felfújt, nem popcorn szappanopera, de átélhető. Nekem igazibb volt így ez a történet – a bulvár igényt meg kielégíti, hogy a felmenőik hogyan kavartak egymással.

Tele van jó emberekkel a könyv, sokakat idealizáltnak is éreztem. Csak éppen annyira szerettem a történet családias hangulatát, hogy ez nem zavart különösebben. Az már jobban, hogy felszínesek is az alakok. Mivel sok a karakter, mindenki csak egy-egy tulajdonság, egy-egy történet és konfliktus. Nincs mélyebb hős benne, bár így is szerethetők lettek.

Máskor talán több mindenbe belekötnék, pl. a sok szappanoperás fordulatba, de annyira jól esett ez a családi erő és összefogás most a lelkemnek, hogy csak szerettem olvasni.

Henry: Második otthonunk – Mint családregény: 75% generációk története, egyik bulváros, másik mindennapi. Hangulatos.

Szubjektíven: 80% bár bennem van a kisördög, hogy a szereplőkkel, szappannal viaskodjam, de csak jól esett a történet atmoszférája.