Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Falk: Télikrumpligombóc

Franz Eberhofer 1.

2021. július 06. - BBerni86

Kisvárosi, nyomozós, családi.

Franz Eberhofer szülőhelyének rendőre. Korábban dolgozott Münchenben is, de a társa és egy pedofil elleni fellépés hazavitte. Az apjával és a nagyanyjával él, rendszeresen sétáltatja kutyáját, szereti a hasát és időnként összebújik az őrs egyik titkárnőjével. Csendes életét a bátyja látogatásai törik meg, akivel vetélkednek az apjuk elismeréséért, és aki rendszeresen a nőügyeivel borzolja az öccse kedélyét. Most éppen egy román nő vantelikrumpligomboc.jpg mellette, aki minden alkalmat megragad, hogy kikezdjen a férje öccsével. A községben is változnak lassan a dolgok: egy házat megörököl egy kanadai szépség, akire a rendőr is felfigyel, nem csak szakmai okokból. Egy család tagjai tragikus események során, különös módon halnak meg, miközben eladták a családi birtokot. Franz bűnügyet sejt és nyomozni kezd, hiába nézik a felettesei túlbuzgó képzelgőnek.

Az a helyzet, hogy még nem tudtam eldönteni, mennyire kellene komolyan venni ezt a sorozatot és a főszereplőjét. Humoros vagy inkább krimi, csak sok komédia elemmel? Kell még legalább egy kötet, hogy eldöntsem.

Maga Franz alakja is zavarba hoz. Az első benyomásom az volt róla, hogy pontosan olyan, amilyennek a főnökei gondolják. Túlbuzgó és nem éppen a tények érdeklik, beképzel dolgokat és jó szándékkal, de a bajt keveri. Aztán megfordult a fejemben, hogy Franz nem is rossz rendőr, jók a megérzései. Szóval, még nem döntöttem. Szimpatikus is, nem is. Emberi, hibákkal és egyéni vonásokkal. Pozitív, ahogy kötődik a családjához, a munkamorálja. Nem szerettem a szerelmi életét, vagy a bátyjához való viszonyát. Pozitív szereplő, ő a regény hőse, de nagyon nem tudtam azonosulni vele.

A krimi. Nem az a fajta, amit szeretek. Sokáig az sem biztos, hogy van ügy, nem csak Franz képzel bele dolgokat a helyzetbe. A módszerei is olyan esetlegesek, és gyakran inkább a humor dominál, nem a komoly munka. Mégis, mit lehet arra mondani, amikor a magánnyomozó barátjával nyomon vannak, és pont olyan hotelbe mennek, ahol melegek szoktak megszállni, és mindenki párnak nézi őket?

De legalább az ügy szépen kisimul, és a végére Rita Falk szépen összeköti a pontokat. Amilyen komolytalan addig, a kötet második felére már jobban éreztem magam a történetben. Még abban is érzek pozitívumot, hogy Franz emberként is dilemmában van az üggyel: amikor már látszik, hogy olyan eredmény jön ki, ami nem fog tetszeni neki, viaskodik magában, hogy képes legyen valóban meglátni és felderíteni az esetet.

Sok-sok mellékszereplőt mozgat a szerző, és nagyon sokan – majdnem mindenki – kap komikus vonást is a jellemében. Papa, aki Beatles függőségben szenved, és a fia legszívesebben szétlőni a lemezeit – ki is költözött előle a disznóólba, amit lakássá alakít. (Ez már önmagában komikus és borzalmas egyszerre. Ólban lakni…) A kuponokat gyűjtő, süket nagyi. A báty, aki veszi a nejeket jobb szó híján. Emberiek, egyediek, csak velük is úgy vagyok, hogy taszítanak is. Szélsőségesek nekem? Még ezen is merengek majd.

De az is lehet, hogy csak Rita Falk humora nagyon más, mint amit értékelni tudok. Ami poénos elem, én inkább kiakadtam rajta az egész köteten át. Ez abszolút szubjektív, nekem egyszerűen nem ez vicces. Lehet, hogy ez zavart végig? Könnyen lehet.

Nem egyszer volt olyan érzetem, mintha A mi kis falunk krimi verziója lenne, amiben Stoki nyomozgat. Csak ez német vidék és Stoki neve Franz. Tényleg nem tudom, hogy tetszett.

 

Falk: Télikrumpligombóc – Mint krimi: 65% humoros elemek bőven vannak benne, a szereplők is komikusak. Könnyed.

Szubjektíven: 50% még nem nagyon tudom hova tenni. A krimit kevesellem, nem humorom.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr7516592654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása