Családos, új otthonra találó, megváltozó.

A kis Cedric Errol boldog gyermekként nő fel az Államokban. Tudja, hogy az édesapja angol és katona volt, akire már alig emlékszik – túl kicsi volt, amikor egy betegségben elvesztették. Az édesanyja neveli, akit a fiú, apját utánozva Szívemnek szólít és aki igyekszik jó emberré nevelni a gyermekét. Cedric jó szívű, élénk, mindenkinek segíteni akaró kisfiú. A világuk akkor fordul nagyot, amikor Cedric utolsó életben levő nagybátyja is meghal utód nélkül. A családban Cedric az utolsó fiú, és a nagyapja maga mellé akarja venni – megismerni, ki lesz az örököse. Bár amerikai menyére máig nem kíváncsi, miatta tagadta ki a fiát is, de a gyerek érdekli. A kis család útra kel, és Cedric megismerkedik mogorva, keményszívű nagyapjával, akit a kisfiú hamar levesz a lábáról. Az öreg lord az unokájától tanul meg szeretni és jobb embernek lenni.

Frances Hodgson Burnett három nagy gyerekklasszikusából ez a második, amiről mesélek. (A titkos kert volt az első.) Külön történet, nincs összefüggés sem, de ugyanazokat az értékeket hordozza ez a regény is.

A cím nagyon tömören megfogalmazza, miről fogunk olvasni. Egy kisfiúról, aki a semmiből hirtelen gazdag nemes lesz. Akár romantikus regény alapanyag is lehetne, könnyen tovább is lehetne gondolni a történetet, de ez nem az a sztori.

Itt egy nagy konfliktus van a középpontban: az öreg lord elvakultan kitagadta a fiát, mert az szerelemből nősült. Keményen ragaszkodik a maga igazához, és a lord messze nem egy jó ember. Zsugori, mogorva, magának való. Cedric az ő esélye arra, hogy megváltozzon – amivel nem csak a környezetének lesz jobb, de neki is. Így bár a címben Cedric van, igazság szerint neki nem kell változnia, csak alkalmazkodnia az új körülményeihez, amiket a kora miatt igazán fel sem tud fogni. Az öreg viszont teljesen más ember a történet végén, mint az elején.

Burnett jó emberekről mesél nekünk, és még a negatív szereplőkbe is kever valamit, amivel enyhíti az alakjukat. A lord megjavul. A pénzéhes amerikai asszony, egy másik fia alkalmi kapcsolata, humorosra van megírva. Cedric és az anyja, az amerikai barátaik mind jóravaló, és nemes emberek.

Burnett velük húzza alá nagyon erőteljesen az üzenetét. Az ember akkor lehet igazán boldog, ha megtanul adni is. Szinte Dickens mellé lehetne tenni, ahogy Scrooge megtanulta karácsonykor ugyanezt a leckét.

Kellemes, napfényes olvasmány, és az egyetlen feszült ponton, amikor Cedric öröksége veszélybe kerül, Burnett ott is a pozitív értékeket emeli ki. Ahogy a barátok mennek segíteni, ahogy a nagyapa ragaszkodik az unokájához és Cedric azt is kimondja, hogy ebben az egészben nem a vagyon volt a lényeg. Ha a nagyapja az élete része marad, akkor neki teljesen mindegy, hogy lord lesz vagy sem.

De nem a mese, nem is a regény emberbaráti oldala, ami a varázs titka. Részben Cedric személye, aki annyira angyali, hogy az már nem is igaz. Részben viszont az a nagy és mély szeretet, ami az anyjához, majd a nagyapjához fűzi. Ha egy másik filmet idézzek ide, akkor a titok annyi, hogy szeretni kell és szeretve lenni jó. Minden erről szól, mindennek ez a célja itt, és Burnett megmutatja, amikor tényleg szeretnek és szeretve lenni jó. De olvasni is jó róla.

Érthető, egyszerű, könnyed – talán a mai igényekhez túl egyszerű is, de megvan a hatása.

Hodgson Burnett: A kis lord - Mint gyerekkönyv: 85% pozitív üzenet, szeretnivaló szereplők, kellemes hangulat a végéig.

Szubjektíven: 90% egyszerűen csak jó olvasni, és hinni, hogy így is lehet élni, igazából is.