Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Kiegészítő novellák: R. Kelényi, Karády és Belle

2021. július 31. - BBerni86
  • R. Kelényi: London, Love – Caroline Wood 4,5

london_love.jpgElköszönő, barátnős, lezáró.

Caroline Magyarországra kell, hogy utazzon, de előtte még hazaugrik Londonba pakolni és elköszönni. Egy beteg barátnőjét is meglátogatja, akinek a kedvéért még kutyát sétáltatni is hajlandó. Közben pedig összefut Tommal, akivel lezárhatja végre a történetét.

Ez a kötet a Caroline Wood regénysorozat tényleges cselekményéhez nem sokat tesz hozzá – ok, semmit. Nincs új cselekményszál, vagy új szereplő. Ez csak egy lezárás, egy hiányérzet pótlása. De pont ez benne a jó is, mert így el lehet engedni egy szálat, ami az alapsorozatban elég furcsán volt megoldva.

Nem csak nekem volt hiányérzetem Tom és a szakítás miatt, ugye? R. Kelényi most megírta azt a fejezetet, ami a Róma, Róma és a Hollywood-i kaland közül hiányzott. Női, reális, hihető és jobb tőle a közérzetem, szabadabban lehet haladni a cselekményben tovább.

Közben megvillan az is, amiért a szerző köteteit szeretem. Csajos, de van humora. A kutyasétáltatás okoz mosolygós pillanatot is, így nem csak a lezárás véglegessége van meg, hanem valami humoros is.

  • Karády: Cigányélet grófi módraciganyelet.jpg

Otthont találó, szerelembe eső, kosztümös.

Ria egész életét kitaszítottként élte cigány apa és magyar anya lányaként. Apja és fivérei halála után, miközben anyja haldoklik, nem tudnak a táborral tartani. Ria beteg anyjával egy elhagyott házba húzódik be, de érkezik a gróf az örökségébe. A gyászoló férfi szeme megakad a lányon, és lassan valami épülni kezd a két sebzett ember között.

Karády Anna megint megcsinálta. Nem gondoltam volna, hogy különösebben érdekes tud lenni, amit A füredi lány két mellékszereplőjének sorsa köré ír, pláne egy novellában.

Ehhez képest olyan cselekménysort kapunk, amiből más szerző akár egy regényt is kikerít. Tragédia, szerelembe esés, a jövő megválasztása. Még úgy is lekötött, és izgultam, hogy a későbbiekből tudtam, mi lesz a páros sorsa.

Nagyon jó a karakterábrázolás, és Ria személyében erős, ugyanakkor olyan hősnőt kapunk, akit szánni is lehet. Nekem tetszett, ahogy minden nehézség ellenére túlélt és képes volt megválasztani a maga útját.

Most sem lehet panasz a történelmi színre. Nem történelmi eseményeket kapunk, de hitelesen a kort és a társadalmi berendezkedést. Az csak plusz, hogy mára is van benne tanulság. Sajnos, még mindig nem az számít, ki vagy, hanem mi.

  • Belle: Megtörtek 1,5 – A szeretet ereje

megtortek1_5.jpgCsaládos, egymásba kapaszkodó, jövőt építő.

Hunor és Dása Oroszországban talált rá a közös útra. A férfi a tehetségkutató után fel lett fedezve, most a zenének él és jól keres. Dása megnyitotta a cukrászatát, és imádja. Összeházasodtak, boldogok, ikreket várnak. Ám komplikáció lép fel, épp egy turné alatt.

Ez már nem a szerelmi konfliktusok regénye, szerencsére. Díjaztam, hogy Belle nem a szereplők közé ver éket, hanem egy nehéz helyzetet kell túlélniük karácsonykor. Ez a Mi lett velük később? fejezet novellaként. Happy end kis vészhelyzettel.

Van benne egy karácsonyi üzenet is, az azért nekem kicsit sok, de ünnepre jobban tolerálom az ilyen emberszerető üzeneteket is. Igen, úgy kellene élni.

A szereplők továbbra is szimpatikusak, itt már nem fejlődnek, de nem is kell. Aláhúzza, milyenek és milyenné tették egymást. Jó páros, bírom őket együtt és ezzel a véggel még könnyebb elengedni őket, mint a Megtörtek végén.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1016618606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása