Fülszöveg: 

A szépség ára a halál…
Caroline Wood és szerelme, Ádám párterápiás célzattal Krétára repül nyaralni. A lány reméli, hogy a kettesben töltött néhány nap ismét fellobbantja az épp csak pislákoló lángot közöttük, ezért megpróbálja minden figyelmét a párjára fordítani.

Néhány meghitten unalmas nap után az egyedi hangulatú, romantikus kis szállodába egy nyolcfős amatőr alkotócsapat érkezik, hogy a táj és egy Eloise nevű, különösen bájos lány szépségét vászonra vigye. Eloise egy bormámoros, vidám estén lezuhan egy szikláról, és szörnyethal. A rendőrség balesetet állapít meg, Caroline azonban gyilkosságra gyanakszik, nem minden alap nélkül, hiszen a csoport szinte valamennyi tagjának lett volna oka meglökni Eloise-t. Bár Caro nem akar zűrbe keveredni, azt teszi, amit mindig: beszélget, kérdez, hallgatózik, kutakodik.

Szerelmi háromszög, zsarolás, vágyakozás, csalás, megcsalás…

Caroline feltevéseit mindaddig senki sem nem veszi komolyan, amíg fel nem bukkan egy újabb hulla. Olyan gyorsan fogy a festőkör létszáma, hogy a lány tudja, tennie kell valamit, különösen, hogy egy levélke szerint ő lesz a következő, ha nem hagyja abba a szaglászást.

Szerintem: 

Most mondjam/írjam, hogy én megmondtam? Ettől féltem – pont olyan lett ez a Caroline Wood-történet, amit

nem akartam olvasni.

Egyrészt, megint terítéken van Caro magán-, pontosabban szerelmi élete. Olyan felütéssel, hogy már a nyitányban ott a történet vége is. Vagyis, Ádám és Caroline egy közös nyaraláson igyekeznek helyrehozni a kapcsolatukat Krétán. Csak éppen Caro kezdetektől unatkozik, nincs közös programjuk, és eleve az a gondolat gyötri, hogy ami ennyire szétment, azért minek küzdeni? Szóval, az elejétől borítékolható volt a szakítás, Duval jelenléte nélkül is.

És újfent el tudom sorolni, hogy mennyire infantilis viselkedést hozott össze ez a nő. Nem is kifejezetten ezt a részt nézve, hanem a sorozatot. Mivel ez az utolsó rész, bár szomorú okok miatt, de attól még az, most már vissza lehet nézni a kapcsolatait és a jelenben a viselkedését. Képtelen megállapodni, és olyan összeférhetetlen elképzelései vannak, aminek nincs férfi, aki meg tudna felelni. Egyszerre akarna letelepedni is, családot és gyereket, meg felkerekedni és minél nagyobb káoszba, veszélybe keveredni. Itt az a fő nyűgje, hogy Ádám nyugalomra vágyik, ő meg unatkozik mellette. Ugyanakkor ő volt az, aki azért nyavalygott az utóbbi 2-3 részben, hogy miért nem kéri meg a kezét, hova halad a kapcsolat. Most meg szinte azt várta, hogy együtt kalandozzanak meg nyomozzanak. Egyszerre akarja a hagyományos, nőktől elvárt családi idillt, meg a kalandor létet is. Azon meg egyenesen a szemeim forgattam, amikor azon meditált, hogy Ádám miért nem képes több kompromisszumra. Bravó, Caro! Mégis, mire még? Engedte a riporteri munkát, szó nélkül vezette egyedül a panziót, hűséges volt és a féltékenykedést is lenyelte, noha Duval kifejezetten tapló módon viselkedett. Pontosan az a kettős mérce, ami jellemző a nőre, és amiért lassan már utálni is kezdem. A kompromisszum nem azt jelenti, hogy mindent megkapsz, és semmit nem adsz – csak Caroline szótárjában, úgy tűnik.

Írom mindezt úgy, hogy azzal egyet értek, hogy inkább érjen véget egy kapcsolat, mint beleragadjanak megszokásból és tönkretegyék egymást. Csak éppen elképzelni nem tudom, hogy Caroline gyerekes, kamaszos lázálmaival mégis mire megy. Semmire, nem véletlenül lesz egyedül 10 kötet után. Mert hiába van ott Duval, ott nem változott meg, amiért Caro nem kezd vele. Duval még mindig nős, és flörtölhetnek, meg kimutathatja a férfi, hogy fontos neki a nő, akkor se változtak az alapjaik. Ha meg Caro így is kezdene vele, amit már nem tudunk meg, akkor szembe köpi a saját elveit, amiért megint rühellném.

Különben a végére megint beesik Duval, mint megmentő és újfent el tudom mondani, hogy mennyire hiteltelen, mese és idegesítő az, ahogy Caroline még mindig elvárja, hogy mentsék meg. Hát, én már drukkoltam, hogy elkövetőék lökjék le egy szikláról.

De, témaváltás. Ez krimi is, bár egyre inkább mese. Az ügy most sem rossz, és nem véletlenül van emlegetve Agatha Christie sem. Vannak motívumok, amelyek egyik másik történetéből ismerősek lehetnek. A gyilkosság közösségi tett, vagy akár a festő/múzsa/megcsalás történet. Az is, hogy egy csoport, kötött gyanúsított van, és köztük kell keresni a tettest, indítékot. Jó is lehetne, csak éppen semmi alapja, hogy Miss Wood úgy ténykedhet, mintha rendőr vagy megbízott magánnyomozó lenne. Mindenki beszél vele, nyomokat kap, noha el is küldhetnék melegebb éghajlatra. Az meg mindennek a teteje, hogy a rendőr még viszi is magával, meg bevonja a munkába. Egy riportert. Engedély, minden nélkül. Még a civil szakértőket, segítőket is engedélyeztetni kell, de úgy tűnik, Caro már ezen is felülemelkedett.

És igen, benne van a sorozatra jellemző vidám hangulat, humoros helyzetek. Könnyed, pörgős és R. Kelényi stílusát változatlanul szeretem. Annyi megkötéssel, hogy Caro viselkedése már hiteltelenné teszi a bölcselkedéseket benne. Csak éppen ez már mit sem ér, annyira idegesít, amit kiírtam magamból fentebb. Könnyed kriminek ok, női regénynek már nagyon gáz.

Ez lesz a végszó is, mert már nem tudok mást hozzá tenni. Nem szerettem, ahova kifutott.

Idézet: 

Amúgy a kivétel próbára teszi a szabályt, nem erősíti, csak mondom

Túl rövid az élet ahhoz, hogy unatkozzunk. Olyan gyorsan elszaladnak az évek, és sok embernek nincs bátorsága úgy élni, ahogy szeretne, mert nem mer kockáztatni, aztán úgy hal meg, hogy nincs is mit mesélnie, mert csak megszületett, tette, ami szerinte helyes, aztán meghalt… és közben teljesen másra vágyott

– Isten nem ment meg a börtöntől.
– Egy jó ügyvéd viszont csökkentheti a büntetést –