Országot építő, örökséget továbbadó, középkori.

A hagyomány szerint Koppány jussa a nemzetségfői cím – a béke lehetetlenné vált, és a vezér kész háborúban visszanyerni a jogait, megőrizni apai örökségét. Ám nem elvakult, tudja, könnyen lehet, hogy István és a német lovagok győzedelmeskednek. Így Gecse bő kapja a feladatot, hogy ne a harctéren bizonyítson, hanem helyezze biztonságba Koppány asszonyait. Az ágyasát és a feleségét, akik gyermeket várnak. Koppány elesik, Gecse bő elmenekíti a családot és álcát biztosít a számukra egy másik vezér fiával együtt, Vászollyal. Babócsa – az ágyastól – és Berzence – a feleségtől – rangrejtve születik meg, és nevelkedik. Miközben István létrehozza a Magyar Királyságot, a két fiú is keresi a helyét. Berzence harcossá érik, a bátyja szelídebb nála, és nem vágyik a hatalomra.

Cs. Szabó Sándor szóló kötetnek írta pár éve a Koppányt. Sikeres lett, és jól eltalálta a korhangulatot is. Az István, a király a regényhez hasonlóan rehabilitálja a vezért, ahogy a regény is tette. Elkészült a folytatás is – mivel szerettem az első kötetet, ezt is vártam.

A történet közvetlen folytatás, még több is annál, hiszen az utolsó rész itt van újra, csak más részre téve a hangsúlyt. Itt az lett aláhúzva, hogy Koppány miképpen rendelkezett a családjáról és helyezte biztonságba a születendő gyerekeit.

Meglepett, mennyire el van nyújtva ez az első rész. Azt valahol értem, hogy a csata és Koppány végzete hangsúlyos, az egy életút vége és az ország számára döntő esemény. Voltak olyan jelenetei, ötletei is, amelyek voltak annyira újak, hogy felkeltették a figyelmem, bár még nem döntöttem el, mennyire vagyok velük kibékülve.

Vegyük csak Sarolt alakját! Itt egy erős, negyvenes nő, aki simán viszonyba bonyolódik Vencellin lovaggal. A német Koppány elleni indulatait is az fűti, hogy Koppány meg merte kérni Sarolt kezét, akivel ő akart összegabalyodni. Nagyon nem volt szimpatikus Sarolt személye, és meg tudtam érteni, hogy István bedugta egy kolostorba, amikor rajtakapta a lovaggal. A szerző viszont nem ítélkezik, ő még Sarolt helyzetében is empatikus és megmutatja, egy ilyen energikus, fiatalos asszonynak milyen kín volt, amit a fia talált neki.

Majd Gecse bő környezete következik és az asszonyok sorsa. Jóleán, a feleség fiatal és szép, még terhesen is lesz kérője. Az kifejezetten tetszett, ahogy itt nem a szerelem dominál. Gecse bőt az vezeti, hogy mentse a fiukat és egy lehetséges mostohaapánál is a jövőbeli esélyeket latolgatja. Mert végig benne van, hogy ez a két fiú örökös, Árpád-vér.

A felnőtt Berzence és Babócsa történetében nem maguk a férfiak a lényeg. Más a kettejük alkata, és egy-egy nagyon emberi vonás hozza őket közel. Berzence, aki nem tud mit kezdeni az anyjával, aki elhagyta és más fiait szülte sorra. Babócsa, aki elégedett a maga sorsával családjával és nem is kell neki több. Ők kitalált alakok, viszont történelmi háttérbe lettek helyezve. A harcok, amelyeket vívnak, leképezik a folyamatot, ahogy a nép és vele az ország átalakult.

Sajnáltam is, hogy nem jut több fejezet a királynak és az ő fiának. István, Imre, Gizella éppen csak felbukkantak – Sarolt sokkal hangsúlyosabb lett náluk.

 Kicsit hiányzott egy olyan vezéregyéniség, mint korábban Koppány. Eloszlik a történet több szereplő között, és nincs egy hős, akinek a története lenne. Még a címbéli fiuk sem.

A történelmi színek, egy nagyon más világ bemutatása viszont megtörténik. A szerző nem csak a cselekményt alakította úgy, hogy történelminek érezzük. A nyelvében is van egy archaikus íz: elméletben értékeltem, azért olvasni kevésbé szerettem így.

Egyszer érdekes volt, de élményben messze nem hozta azt, amit az első kötettől kaptam. Jobb lenne, ha Koppány unokái már nem érkeznének…

Cs. Szabó: Koppány fiai - Mint történelmi: 70% nyelvezetében is megidéz egy letűnt kort, kalandosan meséli a múltat.

Szubjektíven: 50% nem volt hős, akinek drukkoljak – a nyelv sem hozta közelebb hozzám.