Téli, ünnepi, karácsonyi érzelmekkel szembesülő.

Testvérek voltak: egy fiú és a húga. Egyik éven a lány kapott egy babát, amely a fiút nem is érdekelte. Idővel a kislányt sem, feledésbe merült, porosodott. Míg látogatóba nem jött egy másik lány, és a babát kifestették, divatos hajat fésültek neki. A szülők kiakadtak, száműzték a játékot, de a fiú fantáziájába így bekerült. (A rossz baba karrierje) A fiútestvér a nővérétől és annak férjétől kap támogatást, így tanulhat. Nagyon szeretné viszonozni, és karácsonyra nagy gonddal válogat ajándékokat. Ám egy italozás után kifakad, hiába próbálkozik, nem becsülik sem őt, sem az ajándékait. (A gipszangyal) A háborúból hazatérő cukrász nem kap munkát, így mást talál ki. Amnéziát hazudik magának, és érkeznek is a reménykedő tömegek, hogy a névtelen katona az ő elveszett rokonuk. (A cukrászsegéd)

Kosztolányi Dezső nem olyan irodalmi alak, akit különösebben be kellene mutatni. A Nyugat nagy nemzedékének tagja, aki több műfajban és zsánerben is maradandót alkotott. Költészet, novellák, regények – letette mindben a névjegyét.

A Csodát nekünk alapvetően az olyan írásait, verseit szedi össze, amelyek a karácsonyhoz és a téli időszakhoz kötődnek. Némelyikben több az ünnepi szellem, másokban kevesebb és észrevenni azt is, ahogy Kosztolányi reagált a körötte, világban történő eseményekre is. De ezt a fajta változatosságot és szerkesztést szerettem: mert ez nem csak karácsonyi giccs, annál sokkal több színe és érzés van benne.

Ha műfajokra akarom bontani, akkor elsősorban verseket és novellákat, elbeszéléseket különböztetnék meg, de a novellákon belül egy csoportot esszének is elfogadnék.

A versek – mindig a líra a nehézkes nekem. A szegény kisgyermek panaszai – állítólag az egyik legnépszerűbb magyar verseskötet – sok-sok verse van benne, több ismert és olyanok is, amelyeket most olvastam először. A gyermek van a középpontban, a szerző teljesen az ő világába éli bele magát, annak játékaival, örömeivel, ártatlanságával, de vérszomjával együtt is. Nekem szubjektíven nem tetszettek, de maga a gyerek nézőpont is rosszul esett. Van egy-egy gyönyörű képe, Kosztolányi nagyon ért a szavakhoz, de az állatkínzás pl. engem el tudott idegeníteni a teljes kötettől. Lírai, van benne szépség, de a cselekményt szerető énem egyszerűen szenved a versekkel, legyenek bármilyen színesek a tinták.

Majd olyan novellák jöttek, melyeknek van olyan cselekménye, ami mond nekem valamit. A fent kiemeltek is mind ilyenek, és lélektani alapossággal vannak megírva. Szeretem, amikor cselekmény és lélektan egybe tud csengeni. Ahogy a kisfiúban egy baba felkelti a kéjvágyat – és hagy örök életre nyomot. Ahogy az embernek karácsonykor jobban csúszik a falat, ha valakinek segített kicsit. Vagy éppen annak a magányos léleknek a küszködése, aki annyira szeretne tartozni valahova, de szenved és be is végzi az egyedüllétben, bánatában. (Még a gyufaárus lányka is eszembe jutott róla az angyal motívum miatt.)

Majd azok a novellák, amelyek elmélkedések is egyben. Nem történetük van, hanem egy-egy témájuk, amiről Kosztolányi kifejti a véleményét. A forma elbeszélése, a stílus is az alkotóé, de nincs cselekmény, csak egy gondolatsor. Cselekményre tudok függeni, így ezek távolabb álltak tőlem. El tudom ismerni, hogy szép – csak nem számomra.

A kötet utolsó felében helyet kaptak háborús írások is. Természetesen ezekben is ott van a karácsony motívuma, de áthatja őket a fájdalom és a háború sötétsége is.

A kötet kapcsán ki kell emelni, hogy a kiadás igényes. A szerkesztés is, de a betett képek is. Talán A gipszangyal illusztrációja tetszett legjobban, de nem egyedül.

Nem ebből a kötetből ismerjük meg Kosztolányit, de egy más arcát mutatja, mint a középiskolai tanulmányokból megismert költő/író.

Kosztolányi: Csodát nekem – Mint szépirodalom: 80% igényes válogatás, gondosan szerkesztve több témával, illusztrálva.

Szubjektíven: 65% a versek és az esszék távol állnak tőlem, de a novellák jó részét szerettem.