Fülszöveg: 

Hemingway második novellagyűjteménye eredetileg 1927-ben jelent meg. E tizennégy történet a szerző korai korszakának legfontosabb és legszínvonalasabb írásait tartalmazza. Témái között már megjelennek a háborús sebesülések, a férfiak és nők közti, gyakran nehézkes kapcsolatok és a sport is – mindezek Hemingwayt a későbbiekben is foglalkoztatták.
Itt olvasható számos, azóta már klasszikussá vált elbeszélés, így például A fehér elefánt formájú hegyek, a Bérgyilkosok, a Tíz indián, a Banális Történet és az Idegen hazában.
Hemingway lecsupaszított, földközeli, mégis elmélyült képiségű történetei megmutatják, hogyan lett a fiatal szerzőből a legkiemelkedőbb amerikai novellista.

Szerintem: 

Az egyik, talán az egyik legnagyobb amerikai író Hemingway. Egyedi hang, rá jellemző mondanivaló. Még csak azzal sem vádolható, hogy egyoldalú. Színes, változatos életet élt és ez a történeteiben is visszaköszön. Akár a novelláiban is.

Ha Hemingway,

nekem Az öreg halász és a tenger ugrik be először. Ahogy az Ember szembenéz a küzdelemmel, harcol és a tényleges végeredménytől függetlenül learatja az erkölcsi győzelem babérját. Ahogy képtelen feladni, mert maga az élet is egyfajta harc, amit csak akkor nyerhetsz meg, ha egészen addig talpon maradsz és mész előre, míg ki nem ütnek.
Ebben a kötetben is van egy novella, amiben ezt a szellemiséget, ezt az üzenetet érzem megfogalmazva, csak másként. Rögtön a nyitány, Aki nem adja meg magát. Itt is van egy idősebb, már a maga küzdelmeit megvívó férfi. Egy torreádor. Aki nem képes abbahagyni, aki újra szembe akar nézni a bikával. Megküzd azért, hogy kiállhasson, majd azért is, hogy a bikát legyőzze. Különben nyitott a vége. Manuel győzelmet arat egy nagyon szép küzdelemben, de ő maga is súlyosan megsérül. A végén a műtőbe tolják be, és nem eldönthető, hogy életben fog-e maradni. De, mint férfi, elérte a célt és ez akár dicső távozás is lehet: legyőzte a bikát, magát, a kétkedőket.
Könnyen bele tudom látni, hogy Hemingway szerint így lenne szép elmenni.

Az Ötven rongy is hasonló, férfias cselekmény és életbölcselet. Ebben egy bokszolót követünk nyomon, aki nagy meccsre készül és állja majd a meneteket. Itt is megvan az, hogy győz és veszít is a végén. A meccsen mélyütést kap, nem ismeri be, küzd tovább hátrányból. Visszavág. Ő nem kapja meg ugyanezt az ellenfelétől, amikor ő üt mélyen, meghurcolják érte. Veszít. De az erkölcsi győzelem az övé, mert ő állta az ütést, nem panaszkodott és sírt, a másik szabályai szerint folytatta. Megvolt a történetben a hosszabb előkészítés: ki a bokszoló, mennyire van lecsúszva, milyen törtnek tűnik. Hogy aztán a mérkőzésen kiderüljön, hogy milyen a gerince mindezek mögött.

Visszatérő elem a kötetben a férfi – nő kapcsolat reménytelensége is. Két történetben is van egy fix pár, akikről a végére kiderül, hogy nagyon boldogtalanok már, a döntés előtt állnak, hogy elváljanak útjaik vagy éppen már a válásra utaznak. Hemingway történetei messze nem románcok, nem is jut eszembe olyan, hogy szerelmesek és boldogan élnek, míg meg nem halnak a szereplők. A férfi számára a letelepedés, családalapítás nem boldogító. Menekül belőle. Ha házas, válik.
Az Egy kanári ajándékba novella végén találtam hozzá a legjobb képet. A vonaton ülő páros elhalad egy vonatszerencsétlenség mellett – miközben ők maguk a válásukra tartanak. Nem nehéz belelátni, hogy a két utazás végén a tragédia mennyire egyezik. Hogy a vonatszerencsétlenség a házasság végének párhuzama.

Sok-sok utazós novella is van benne. Ezeknek különösebben tartalmat sem tulajdonítanék. A szereplők úton vannak, új vidéket fedeznek fel. Olaszország, Spanyolország a kedvelt úti célok. Nem véletlen, nézhetnénk Hemingway életrajzát és magyarázhatnánk onnan, miért ezeket a helyszíneket preferálta a novellákban.
Kis életképek, szinte töredékek.

A katonák és a háború is felbukkan, de ezek tudtak a legkevésbé lekötni most. Éppen elég volt az Akiért a harang szól, most egyszerűen nem voltam képes ezekbe beleélni magam.

A novellák nagyja tömény, lényegre törő, realista. Nincs felesleges kör és a lelki folyamatokat, a szereplők jellemét is inkább a tetteikkel mutatja meg, és nem fejtegeti. Többen sok párbeszédet is használ, de ezekre is jellemző a szerkesztettség és a szikárság. Az úti novellákra is igaz ez.

Novellákon át úgy érzetem, ez a kötet jól leképezte a szerző világképét és ízelítő tudott lenni abból, amit regényekben és nagyobb volumenben is megírt. Azt nem tudom írni, hogy minden történetet szerettem benne, de megvoltak azok a tipikusan Hemingway-történetek is benne, amit élveztem olvasni.

Idézet:

Az ember mindent idejében hagyjon abba.