Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Weir: A Hail Mary-küldetés

2021. szeptember 08. - BBerni86

Űrutazós, emberiség megmentését próbáló, új barátságot kötő.

Ryland fájó fejjel, különös körülmények között tér magához. Egy ágyhoz, de nem egy szokványos fajtához van kötözve. A nagyobb baj, hogy semmire nem emlékszik, még a saját nevére sem. Ahhoz, hogy mozoghasson, a_hail_mary-kuldetes.jpgfelkelhessen, és megfejthesse a személye és a helyzete rejtélyét, viszont emlékeznie kell. A számítógép jelszavakat, adatokat kér ugyanis tőle. Hamarosan már beugranak neki dolgok: hogy a Nap ereje gyengülni kezdett, és a Föld végveszélybe került. Hogy egykori tudósként, későbbi tanárként hogyan keveredett bele a világ megmentésére irányuló projektbe. Rá kell döbbennie, hogy mennyi minden múlik azon, mit és hogyan tesz most. Szerencse a szerencsétlenségben hogy idővel olyan társra akad, amilyen még embernek nem volt.

Legyek nagyon rövid? Ebben a regényben megvolt minden, amiért érdemes könyvet levennem a polcról és elolvasnom.
De akkor kicsit bővebben.

Nagyon megfogott az egésznek a szerkezete, ahogy hősünk amnéziásan magához tér és lassan jönnek vissza a múlt darabkái. Néha nem is tudtam, melyik rész érdekel jobban. Másként izgalmas a történet két fele: múlt és a jelen. Azért meg nem is tudom, hogy gratuláljak a szerzőnek vagy írjak egy ejnye-bejnyét, hogy Ryland miért és hogyan vesztette el az emlékeit. Az biztos, hogy nagyon meglepődtem, és ez olyan csavar volt, amin csak néztem a betűket idióta fejjel: komolyan? kérdéssel rám írva.

Az elejétől imádtam a narrációt. Aki olvasta A marsit, nem fog meglepődni, van hasonlóság. Ott is imádtam, itt is. Az, hogy a szereplő magába beszél, én mégis imádom a monológjait, ritkán esik meg, Weir már másodszor írt ilyet. Egyedi a humora, ehhez kapcsolódóan a világlátása is. Sokkal gyakorlatiasabb, mint pl. én, miközben nem veszi túl komolyan magát és tényleg meglátja a dolgokban azt, amit lehet csipkedni vagy mosolyogni.
Humoros, frappáns, egyedi. A lényeg: már a stílusa is a kötetben tartott. Jó volt olvasni, attól függetlenül is, hogy mennyire ütős a cselekménye.

Amikor jön az első nagyobb csavar, már a cél csillagrendszerben, ott félni kezdtem, mi lesz így ebből a sztoriból. Egy olyan helyzet keletkezett, ami zavart. Kicsit később nem tudott nem eszembe jutni a nyelvtanulós részeknél az Érkezés. Ez sokkal szórakoztatóbb annál, érthetőbb is – de a nyelvészet szigorlat utáni énem azért nem tudja elhallgatni, hogy azért ez a kevésbé hihető nyelvtanulós folyamat. De amire ki akartam lyukadni, hogy amennyire megijesztett Rocky megjelenése, annyira kedveltem meg őt a történet folyamán és ahogy létrejön a szövetségük a főhőssel. Működött az a szál is, nagyon is.

Weir remek világépítő is, nagyon ki van találva minden, ami Rockyval kapcsolatos. És igen, direkt nem fejtem ki jobban, mert nekem akkora élmény/sokk volt, amikor feltűnt a sztoriban, hogy senki felfedezését nem venném el. Maradjon csak meg mindenkinek a kérdés, kicsoda Rocky és hogyan kapcsolódik a történetbe!

Úgy érzem, hogy tanultam is ebből a regényből. A fizika nem az én világom, de itt szinte kedvet kaptam a tudományhoz. Érthető, elhittem és az nagyon jó, hogy szórakoztatóvá tesz olyan tárgyakat, amiket a kockák szoktak szeretni. Az űrutazásról, gravitációról vagy éppen a fizika törvényeiről, evolúcióról és fejlődéstanból bőven akad benne mondanivaló.

Elsőre talán vastagnak tűnik, de Weir minden értelemben megtöltötte a regényét. Van kaland is, sci-fi is, világvége is és még remény is van benne. Pozitív a hangvétel, jó olvasni ezért is.

Kihagytam valamit? Bírom a stílusát, szerettem a szereplőit, lekötött a történet és még tanulás élményem is volt. Jó könyv!

 

Weir: A Hail Mary-küldetés – Mint sci-fi: 95% alapos, átgondolt, hiteles – egyszerre szórakoztató és elgondolkoztató is.

Szubjektíven: 95% egy-egy cselekményelem nem lett a kedvencem, de a regény egésze igen.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8616674942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása