Isteni küldetést teljesítő, saját történettel szembenéző, harcos.

Mark leterhelt, de reménykedő orvos, aki most álmai nőjét is megpillantja. Azonban semmi ideje nem jut szerelemre vagy normális életre. Ugyanis a világ veszélyben van, és ez egy különös, szupererővel bíró férfi azt állítja, hogy Mark ugyanilyen örökkévaló, emberfeletti erővel és halhatatlansággal. Emlékeznie kell, hogy még időben megmenthessék a világot. Ahogy a kiszemelt nő is közéjük tartozik, és nem véletlenül van meg a szikra közöttük: évezredekig hol együtt voltak, hol szakítottak egymással. Mark nagyon figyelmen kívül akarja hagyni őt, de egyre furcsábbak az álmai és érzi, hogy valóban valami nagy baj van. De miért nem emlékszik semmire és milyen veszély fenyeget?

Hát, valami mást vártam. Jobban valami istenek köztünk élnek típusú sztorit, még emésztem is, hogy ez miben és hogyan más.

Az tetszett, hogy Mark történetét követve kívülről és lassan haladunk egyre mélyebbre a mitológiába. Megvan az íve, ahogy elveti az örökkévalók gondolatát, majd elkezdenek feléledni a képességek és az emlékek, nem csak benne, hanem a többiekben is. Az tetszett is, ki hogyan reagál erre. Van, aki nem akarja tudomásul venni, más felvállalja és megéli, de van, aki a kettőt ötvözi.

Még azt is érdemes megnézni, hogy nem egyszerűen jók és rosszak vannak, rossz és jó utak. Az egyéni döntéseik sokfélék, és vannak olyanok, akik sokkal kétesebb utakat választanak. Hiszen akad itt olyan, aki modern diktátorként találja meg a helyét – és hagyják is ezt neki. Más meg nagyon nem akar hinni, és képes az egészet el sem hinni.
Természetesen nem csak ennyi a sztori, hogy fel kell fognia a memóriavesztetteknek, hogy kik ők. Van egy világot fenyegető veszély is, és ehhez kapcsolódóan harc. Képregényben szuperhősök csatája nem olyan, mint filmen, de azért a rajzoló igyekezett. A lényeg az, hogy a cselekményt pörgetik a csaták, le meg a szereplők öntudatra ébredése és az egymás közti kapcsolataik alakulása kötött.

Komplett mitológiája van, Gaiman szerzősége mellett ez nem meglepő. Azonban nem tudom azt mondani, hogy teljesen felfogtam az itteni világ felépítését. Pl. nem értem, hogy az örökkévalók itt hagyása és a Föld őriztetésében mi a cél. Mit akarnak még az emberiséggel? (Azt még mindig emésztem, amikor az egyik csoportot megették. Fel is merült bennem, hogy arra megy ki az egész, mint a Mátrixban, csak annál is direktebb módszerrel?)
Fura az is, hogy az egyik szereplőnek lett egy emberi gyermeke. Az hogy jön össze, hogy évezredekig voltak együtt, kavartak össze-vissza egymással, de nincs szaporulat? Egy emberrel meg mégis összejött? Nekem már pörög tovább az agyam, hogy az a gyerek mit örökölt. Teljesen embernek tűnik, de ha az anyja örökkévaló, legalább részben nem kellene képességeinek lennie? Szegény sorsát meg hagyjuk is, az simán szomorú.

Szerettem, hogy jöttek más Marvel karakterek is a történetbe. Beágyazza a Marvel univerzumba vele. Vasember felbukkanása mindig öröm, és ő is megkapta most a maga részét. Azt kifejezetten bírtam, ahogy a regisztrációval zargatta az Örökkévalókat. (Pedig ez nem a humoros képregények közé sorolható, de ezen vigyorogtam.)

Igaz, a nyelvezet helyenként nem magyaros, de a történetet lehetett érteni, így annyira nem vettem magamra. Azért néha elkapott a piros filc utáni vágy.
A képekkel is elvoltam, ha nem is az a képregény, amit szépnek neveznék. A szereplők elég karakteresek, csak éppen az Atlantisz stílusa jutott róla eszembe.

Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy ez mennyire az a közösség, szereplők, akik majd a Marvel moziba jönnek. Talán hamarosan kiderül ez is.

Gaiman: Örökkévalók – Mint képregény: 70% megalapozott mitológia, jól időzített rejtélyek és korrekten rajzolt.

Szubjektíven: 55% túl sok kérdésem maradt és nem feltétlenül tetszett, ahogy zárt a történet.