Tündéres, vadászó, szerelmes, titkos társaságos.

Ivy Morgan elkötelezte magát – mondhatni, az őt ért tragédiák kijelölték az útját. A szülei elvesztése, majd a nevelőszülei és a szerelme is a tündérek miatt veszett oda. A lánynak így egyértelmű volt, hogy maga is csatlakozik a titkos harchoz, és őrködik, hogy a tündérek ne szedjenek több áldozatot. New Orleansban él, egyetemre jár és mellette vadászik. Egy alkalommal baj is lehetne, egy tündér rálő – noha mágiájuk van, nem fegyvereik. Szerencséjére két társa karjai közé zuhan. Az egyikük új a városban, és elképesztő zöld szemekkel néz a világba. Bár a szerelme halála óta Ivy azt hitte, a szíve is halott, Ren sok mindent felkavar és megmozgat benne. A fiatalember nem véletlenül van itt, a titkos szervezeten belüli titkos szervezet tagja, és nem csak a tündérvilágba nyíló kapuk nyitásának megakadályozása a célja, de van egy titkos célpontja is. Ivy a harcostársa lesz, és közben a végére járhatnak annak is, mit éreznek egymás iránt.

Nem meglepő, hogy ez a kötet is egy sorozatnyitány. J.L. Armentrout ifjúsági fantasy sorozatokat jegyez, nem is rémlik olyan története, amely egyetlen kötet lett volna. Inkább a folyamatos bővítés és az univerzumépítés jellemző rá.

A Megveszekedett a tündéreket helyezi a középpontba. Pontosabban a tündérekre vadászó embereket. Van ötlet ebben a világban, még bőven lehet bővíteni és lényekkel megtölteni. Most csak az alapokat kapjuk meg: mi jellemző a tündérekre, miért veszélyesek. Sok-sok lehetőség akad még a társadalmukban, a világukkal, meg egyáltalán: hogy lehet nekik az ember egyszerre táplálék és szexuális tárgy. Egy ponton fel is merült bennem, hogy sok vonásukban a vámpírokra emlékeztetnek.

A mágiával, az őrzött varázslattal is így éreztem. Most megkapjuk a tényt: végezni kell a félvérekkel, mert egy félvér és egy tündérherceg/hercegnő gyermeke megtörné a kapuk védelmét. De miért és hogyan? Ez pont olyasmi, ami birizgálja az agyam. Lehetne mögötte egy történet, valami logika. Mert jelenleg csak a következményei miatt fontos ez a tény, de nincs még beágyazva a történelembe.

Ez mutatja különben, hogy ez inkább ifjúsági regény. Nem a világépítés a lényeg, hanem Ivy és Ren kapcsolatának alakulása. Azért is tetszett kevésbé, mert sok esetben nagyon nem szerettem a szereplők döntéseit, érzelmekre alapozva. Az annyira nem profi, hogy Ren milyen könnyen beavatja a titkaiba a lányt! Értem, így alakul a cselekmény és bimbózik a románc, csak éppen a személyes vonzalomnak nem kellene befolyásolnia a szakmaiságot. Szimpátiára alapozva titkos társaságot leleplezni…

A szerelmi szál önmagában pedig pont olyan, mint a szerző többi regényében is. Nagy vonzalom, némi erotika, nagy szerelem. A regény nagyját ki is tölti annak ecsetelése, mennyire jó pasi Ren és mennyire egymásra vannak kattanva. Egyre inkább fizikai síkra terelik a vonzalmuk. Ok, van mellette természetfeletti kaland és vadásznak is, de az csak háttér és elsikkad a románc mögött. A végére lenne konfliktus, de ahogy megtudjuk, mi Ren küldetése és amilyen hévvel kizárja Ivy-t, lehet sejteni, mi lesz a végjáték.

Ahogy Armentrout szokta, a női karakter a jobban megírt. Van múltbeli fájdalma, van ereje és most nagyon szerelmes lesz, ami sok tekintetben merészebbé teszi majd. Nem teljesen badass, nem is mimóza. Ren sokkal szimplább, túl szép – fizikailag is –, hogy igaz legyen. Átlagos YA regény szépfiú, minden hősnő álma.

Tempós, érzelmesen szenvedélyes, de szerencsére azért cselekménye is akad.

Egyelőre nálam kérdőjeles. Lehet ez még jó, ha a románc helyett világot kezd építeni és inkább mágia, vadászat, stb. kerül előtérbe. Majd meglátjuk, hogyan folytatódik.

Armentrout: Megveszekedett – Mint YA fantasy: 65% kötelezőket szépen hozza, bővíthető fantasy világgal, de szerelmesen.

Szubjektíven: 55% olyan kis tipikus, nincs benne semmi plusz. Sajnos, túl sok a szerelmes.