Történetbe lépő, eseményeket megváltoztató, szabadításon dolgozó, iskolás.

4 jó barát alkotja az Einsteinek csapatát, akik sikeresen meg is nyerik az országos matematika versenyt. Dicséret helyett az iskolában a János vitéz várja őket, de sajnos egyikük sem tud mit kezdeni az irodalommal, a számokkal jobban kijönnek. Berti kisebb botrányt is kavar az olvasónaplójával, és a könyvtárban kell büntetésből a Petőfi klasszikust olvasnia. Bertinek azonban nyoma veszik: a János vitézben azonban megjelenik a karaktere, és folyamatosan alakítja a cselekményt. Miközben a fél ország felháborodik, Berti hogyan rontja meg Jancsit, a másik három gyerek azon töri a fejét, hogyan tudnák hazahozni a barátjukat.

Erre lehetne könnyen azt mondani, hogy irodalmár könyv. Az egész cselekmény egy klasszikus, a János vitéz körül forog, és azt a kérdést veti fel egészen direkten, hogy hozzá szabad-e nyúlni a klasszikusokhoz. De ezen felül szórakoztató regény is, én jókat tudtam mosolyogni rajta.

A cselekmény végig pörög – két síkon is. A maga módján kalandos és cselekményben gazdag mindkettő. A jelenben a kódfejtés, a változások hatása a jelenre, a mesében a más döntések.
Az külön bravúr, ahogy a verses részek megíródtak. Én mindig szenvedtem az epikus költeményekkel és a versekkel, jobban szeretem a prózát. De itt jókat tudtam mosolyogni egy-egy rímen, megoldáson is. Nekem már az alternatív János vitézért megérte elolvasni a kötetet.

Szerethető szereplőket vonultat fel, akiknek a nagyja valamiképpen csodabogár is. A főszereplő gyerekek mégiscsak matekzsenik. A segédjeik, pl. a doktorandusz irodalmár éppen elég nyűgtől szenvednek. Vagy a politikus apa, Albert, aki most kezd rádöbbenni, hogy máshogy kellene élnie. Nem hibátlanok, gyarlók és egy-egy tulajdonságuk komikusra van nagyítva, de ettől szerethetőek.
A gyerekek konfliktusaiban sok is a gyerek olvasóknak szánt elem: a matekcsapatba jutásért az ármánykodás, vagy éppen az ártatlan szerelmi szálak. Mai fejjel már csak mosolyogni tudok azon, ahogy itt titkolóznak, kinek ki tetszik, és zavarba jönnek, ha valaki erre rájön. De gyerekek, ilyennek kellene lennie – sokkal inkább olvastam ezt, mint ahol már a 13-14 évesek is vérre menően szeretnek.

De ami felnőttként megfogott, az irodalmi örökség modernizálása. Én abba a táborba tartozom, akik szerint van értelme. Közelebb hozza a műveket, és rá tud mutatni arra, hogy ma miért van értelme olvasni őket. De ezt már az is mutatja, hogy ezt a kötetet is elolvastam.

Azt is szépen prezentálja a kötet, hogy mi a magyar irodalomoktatás célja. A magyarságtudatot és az értéknevelést kell az irodalomnak vinnie. Mi másért tanítanák a hazaszeretet a Pál utcai fiúkkal és az Egri csillagok, A kőszívű ember fiait is erre kell kihegyezni. Szabó Borbála arra tette a súlyt, hogy ezek nélkül milyen értékek vesznének el, a könyvben szinte vége Magyarországnak, amikor a János vitéz gyökeresen megváltozik és János ottmarad Franciaországban a királylány oldalán. Ezekből vezeti le azoknak a tulajdonságoknak a létét, amik a magyar nemzet jellemző sajátosságai. Ha ezek nincsenek más, az emberek is mások lesznek. Ugyan szerintem inkább az olvasásszeretet kellene átadni és nem elemzéseket bemagoltatni, hanem elemezni tanítani, de Szabó tökéletesen hozta azt, amit az egyetemen a magyar tanítás gyakorlati szemináriumon három éven át igyekeztek a fejembe verni.
Ahogy már írtam, irodalmár könyv… Én is szerettem, de gyerekkézbe is tökéletesen illik.

Szabó: A János vitéz – kód - Mint gyerekkönyv: 90% jópofa formai és cselekménybéli megoldások, kánonba is passzol.

Szubjektíven: 75% Berti nem mindig szimpatikus, de a történet vicces és üt az átirat is.