Kincskereső, virtuális valóságos, világot mentő.

Wade megnyerte Halliday tojásvadászatát, mindent megörökölt. Ugyan a cégen megosztozott a barátaival, egyes képességek, csak neki jutnak az Örökösként a birtokában. Amikor egy együtt töltött, felhőtlen hét után Arty elutazik, Wade bele is veti magát a felfedezésbe. A köpenye révén az OASIS-ban többé nincsenek előtte titkok. Bármit megnézhet, megváltoztathat. A valóságban, egy széfben pedig egy olyan eszközre bukkan, ami az OASIS-t szinte élővé teszi. Egy készülék, ami érzéseket is közvetít onnan. Mintha valóban ott lennél a virtuális térben. Piacra dobják, milliárdosok lesznek, de Arty mindent másként lát, és a pár szakít. Wade azzal vigasztalja magát, hogy új kincskeresés indult a programban. Halliday örököse megkeresheti a szilánkokat. Mik azok, hol vannak? Wade nem sejtheti, hogy ahogy beindulnak az események 3 évvel később, mindent elveszthet, mert egy ellenséges entitás is szövögeti a maga sötét terveit…

Mennyire akarjak gonosz lenni? A lényem egyik fele sarat akar dobálni, és részletesen kifejteni, mennyivel és hogyan volt jobb a Ready Player One. Nem kérdés, az a jobb regény. De van egy olyan oldalam is, aki ebben a kötetben is megtalálta a szórakozását, ha egyes dolgok azért zavartak is benne.

A cselekményt elég nehezen tudja újraindítani Cline. A szépen elvarrt szálak erőltetett folytatást kapnak, és van olyan konfliktus benne, ami nem is kicsit ment az agyamra. Samantha besértődése ilyen – azért elég durva, hogy milyen gyorsan ér véget a szerelmi happy end, hogy Wade megint többszáz oldalon át sóvároghasson a lány után. De nem ez a fontosabb, hanem az OASIS-ban történtek.

Ez egy másfajta kincskeresés. A tényleges küldetések most is tudtak vinni magukkal, és sok olyan ötlet volt benne, amin jókat mosolyogtam. Igaz, hogy egyes világok nagyon részletesek, de vagyok akkor LotR rajongó, hogy azt se bántam volna, ha részleteiben járjuk be Középfölde korszakait. Azt már jobban nehezményeztem, amikor a Prince bolygót ismerhettem meg olyan részletességgel, hogy az már szinte realista. Volt itt is ötlet, kis fekete humor is, amit mindig szeretek. Csak más az arány: túl részletesen pár helyszín, míg van egy egész OASIS univerzum, amit nem ismerünk meg.

Ennél jobban fájlaltam, hogy teljesen kiszámítható az egész történet. Egy csavar nincs benne, ami meglepett volna, vagy ne arra számítottam volna. Ki és miért a rosszfiú, elsőre eltaláltam. Mik a szilánkok? Amint az elsőt megszerezte Wade, már rájöttem. Nem olyan karakteres a gonosz, nem olyan meglepő a sztori. Kalandos így is, szórakoztatott is, csak éppen az a plusz, az nem volt benne.

Egyes döntések, kimenetelek meg komolyan fájtak számomra. Wade és Sam békülése a semmiből jön, ahogy mindkettejük nézetváltása is az OASIS kapcsán. Az se tetszett, amit a végén megszerzett technológiával kezdett Wade. Ennek így mi értelme volt? Nem az élet végén kellett volna lementeni és életre hívni a virtuális éneket? Mi értelme, hogy párhuzamosan élnek egymás mellett? Nem érzem úgy, hogy az igazi problémák megoldásához közelebb kerültek volna. Bár fejtegeti Wade és Sam álláspontját is, nem éreztem úgy, hogy lenne bármilyen megoldás vagy konszenzus.

Ez még mindig egy izgalmas cyberpunk világ, amiben nem fájnak a belenyomott kötelező elemek (szexuálisan más barát). Jól szórakoztam rajta, de fele olyan eredeti csak, mint az első.

Cline: Ready Player Two – Mint sci-fi: 65% kissé erőszakolt folytatás. Egyes elemei kiszámíthatók, kalandos, de a vége.

Szubjektíven: 75% ok, az elejét untam. De aztán beindul, és a fenntartásaim ellenére bírtam.