Fülszöveg: 

A harmadik világháborút követően egy új, erős hit terjed el a felégett, radioaktív Földön, amely a világméretű pusztítás kiváltóját dicsőíti. A Harag Szolgái istenként tisztelik Carleton Lufteufelt, és a Deus Irae nevet adják neki: a Harag Istene.
A Utah állambeli Charlottesville kis közösségében Tibor McMasterst ihletett festőként tartják számon; noha karok-lábak nélkül született, mechanikus toldalékok segítségével kivívta magának az emberek tiszteletét.
Amikor az új egyház megbízza, hogy fessen egy nagy, lenyűgöző falfestményt a Harag Istenéről, akit még senki sem látott, Tibor kénytelen elindulni egy veszélyes utazásra, hogy megtalálja azt az embert, aki egyben isten is, és megörökítse a képmását az utókornak.

Szerintem: 

Philip K. Dick annyira elvetemült disztópiát hozott ebben a történetben össze némi társszerzői segítséggel, hogy a Fallout is

megirigyelhetné a mutatott világot. Még kapkodom is a fejem, hogy mennyire beteg már ez az egész.

Az alaphelyzet ugyanis az, hogy van egy csoport túlélő, akik a világot elpusztító fegyver tervezőjét, ledobóját tekintik az istenüknek. Akarnak róla egy freskót, de nincs róla képük. Az öregember még él valamerre, és a nyomorék festőjüket, Tibort, egy tehén vontatta elektronikus tolószékkel – kiskocsin? – útnak indítják. Fotózzon, majd fessen. De nem mindenki akarja, hogy a terv sikerüljön. Tibor útra kel, és elég sok mindent meg is tapasztal menet közben.

A történet egyik részét Tibor és később csatlakozó útitársa, Pete kalandjai adják. Mindketten egy meggyőződés hívei, és Pete küzd is magában, mit tegyen vagy se. Ő az egyik olyan, aki nem akarja a freskó megszületését. Van tehát egy lelki út, hogy mit ad nekik a vallásuk, miért kellenek olyan fizikai és külső megerősítők, mint a freskó. Másrészt egyéb túlélőkkel és formákkal találkoznak menet közben. Vannak köztük segítőkészek, ellenségesebbek, de mind valahogy más. Érthető, posztapokaliptikus környezetben minden más kissé. Látunk oroszok telepítette önműködő ipartelepet a lassú, végleges tönkremenés küszöbén. Mutáns embereket. Volt, amit nem is igazán értettem – az egyik csapattól Tibor kap majd egy kutyát. Ha nem gyilkolnák meg, sajnáltam is szegényt, akkor simán elélne 200 évig. Mechanikus volt, vagy génmanipulált?

Ezt tehát lehetett olvasni simán a cselekmény mentén is. Kivel találkozik Tibor, miket él túl, mihez ér oda. Azért körömrágóan izgalmasnak nem tudom mondani, és végig megvan a világvégi torz hatása is. Eleve, egy kezetlen és lábatlan torzó – egyben festő, de hogy? – útját követjük nyomon. Megvan a maga logikája, ennek ellenére rendszeresen kizökkentett, hogy mennyire betegnek érzem a leírtakat.

Közben meg benne vannak Dick kedvenc motívumai. Van drog-jelenet, van hidegháborús hatás, reflektálás saját korának politikájára. A középpontban kisemberekkel, akik elszenvedik ezt az egészet.

Van benne egy magasabb téma, az én olvasatomban leginkább a hit volt ez. Miért kell az embernek vallás, az hogyan születik? Mi a hit alapja? Csak éppen a torz világ egy torz vallást is érdemel, így lehet, hogy a Harag Istene, a tömegpusztító fegyver atyja kerül a legmagasabb polcra. Ahogy vesszük, tényleg ő teremtette a világot, amelyben élnek. Rombolással.

De többet mond az, amit majd Pete megtesz a végére. Ő ismeri majd az igazságot, de rájön arra, hogy mennyire kellenek az embereknek az eszmék, a hit, ha az alapja téves, akkor is. Ő adja majd meg a hazugságot Tibornak, amivel hazamehet. Az igazi Lufteufel halála után szerez egy hihető öreget és a mese élhet tovább a Harag Istenéről.

Érdekesnek találtam azt is, hogy a nevekkel mennyire a második világháborút juttatta eszembe. Azt, hogy mennyi náci tudós került át más kormányok programjaiba. De végig felrémlett az atombomba rémes is a történetben. Ebbe a regénybe könnyen bele tudtam látni a szerző hátterét, ami írásra sarkallta.

A szokott tömör, lényegre törő mesélés valósul meg a regényben. Kifejező, de a téma miatt ide is belopózik a fura jelző.

Érdekesnek találtam, de egyben betegnek is. Nagyon nem szerettem ezt a történetet, zavart Tibor is – hát igen, a kéz nélküli festő túl fura –, de valami furcsa vonzása volt a regénynek.

Idézet: 

Az egyházakban és a Cosa Nostrában amúgy is van valami közös: a legmagasabb szinteket háborítatlan közöny jellemzi. Az összes ocsmány feladat az alul lévő kishalakra hárul.