Kosztümös, illatos, sorozatgyilkosos.

A halpiac: a legbűzösebb hely Párizsban. Egy 25 éves munkásnő az egyik munkaasztal alatt szüli meg ötödik fattyát, akit ott is hagyna a halak belsőségeivel, hogy majd kidobják a többi szeméttel. A baba azonban felsír, az asszonyt gyerekgyilkosság kísérletéért felakasztják, a fiú árvaházba kerül. Grenouille kezdetektől más, mint a többiek. Nincsen saját szaga, ő maga viszont mindent megérez. Melyik tehén adta a tejet, hol van az elrejtett pénz, miből áll egy illat vagy étel. Szabadulni akarnak tőle, így inasnak adják. A fiút a szagok, illatok érdeklik, és egy napon fel is figyel rá egy parfümkészítő. Tanul, hogy célt érhessen: egy illatot akar megszerezni – olyan emberét, aki a puszta jelenlétével szeretetet és elfogadást kelt maga iránt. Bármire is van szüksége: ölni, csalni, nem drága az illatért.

Két jelzővel tudnám összegezni az élményt: zseniális és borzalmas. A filmet már láttam, így volt némi fogalmam, mi vár rám, de a regény annyival mélyebb és iszonytatóbb, mint ahogy a film sikerült.

Grenouille egyszerre nagyon egyszerű és nagyon összetett figura. Egy zseniális különc, akit teljesen másképpen kell értelmezni, mint az átlagembert. Ő a szaglásból ismeri a világot, és kisgyerekkora óta ebből definiál mindent. Meg tud bújni az emberek között, de mint egy pszichopata, csak beolvad, megjátszik, nem lesz része a normál társadalomnak. Nem véletlenül akkor a legboldogabb életében, amikor egy lakatlan hegytetőre költözik, és úgy él, mint egy állat. Eszik, pihen, a belső világába merül bele.
Miért lesz belőle sorozatgyilkos? Itt válik bonyolultabbá a figura. Bár nincs igénye arra, hogy a társadalom része legyen, azt akarja mégis, hogy az emberek befogadják és szeressék. Ő érzi, hogy egyesek a szaguk miatt bűvölnek meg másokat, és ezt az illatot akarja megszerezni magának. Ezért öli a lányokat, akik már a puszta illatukkal szimpátiát és szeretet keltenek. Az emberi normák – ölés tilalma – nem riasztják, csak a cél van a szeme előtt. Az valami annyira ambivalens és mégis emberi, hogy bár undorítják az emberek, mégis vágyik a szeretetükre és az elfogadásra! Ez a könyvben meg annyira jól meg van fogva! Nagyon át tudtam élni, és így egyszerre szörnyű és mégis érthető, amit ez a szerencsétlen figura csinálni fog.

Süskind különben remekül rájátszik ezekre a hatásokra: a nagy célpont családját, a lány kellemes jellemét is megírja, átélteti, így egyszerre duplán tragikus, hogy a parfüm szív illata ő kell, hogy legyen, és borzalmasan logikus is.

De a lélektani részen túl a puszta cselekmény is olvastatja magát. Ahogy hősünk túléli a gyerekkorát, az inas évek, majd a vándorlásai. Ha látszólag nem is történnek vele nagy dolgok, Süskind kalandosan írta meg. Nagyon le tudott kötni a parfümkészítés korabeli leírásával is, vagy éppen azzal a hegyi, minimál léttel is.

Az meg hab a tortán, hogy ez egy gonosz – vagy inkább karmikus? – regény is. Azért itt minden szereplő megfizet a bűneiért. Brutális, ahogy Süskind rajzolva az életpályákat, és elintézi a szereplőit. A mester, aki Grenouille kreációit a sajátjaként árulja, karriert csinál, aztán jól beleszakad boltostul a folyóba. Érzek benne fekete humort, de azt is, ami Grenouille esszenciája is: mennyire megvethető az emberiség és ennél nem is érdemelnek jobbat.

Annyi minden ez: thriller, karrierregény, lélektani dráma és még a cselekmény is tudott sodorni. Ahogy benne van az is, hogy a modern ember mennyire elfogadásra és szeretetre vágyik, és ez mennyire elérhetetlen… Ódzkodtam tőle, de nagyon a hatása alá kerültem.

Süskind: A parfüm – Mint horror: 75% sok minden horror mellett. Olvasmányos, lélektani, de másképpen ijesztő.

Szubjektíven: 95% zseniális, csodálatos és rettenetes. Emberi dráma különleges körítéssel.