Családi botrányos, félresikerült csínyes, nyomozós.

Álmos reggel volt az angol vidéken. Egy idős, jól szituált házaspár még éppen aludna, a cselédek már kezdik elhúzni a függönyöket és így kelteni őket. Azon a reggelen másként megy le a szokott forma: a cseléd megtörten jelenti, hogy a könyvtárszobában egy holttestre bukkantak. Az asszony el sem akarja hinni, felkelti a férjét, aki kimegy ellenőrizni, nem-e rosszul hallotta az asszony. A test azonban ott van: egy fiatal, szőke nő mélyen dekoltált ruhában. Ha már így alakult, a rendőrség is nyomoz, az asszony egy barátnőjéért küld. Jane Marple közismert a környéken, hogy gyilkosság közelébe keveredve előáll az igazi tettessel. Most is ezt várják tőle. Jane pedig el is jön, mert pontosan tudja, a gyanú árnyéka hogyan tenné tönkre barátai békés öregségét. Mire észbe kap, már egy csonka család és egy szegény sorból feltörni akaró lány titkai nyomában jár…

Ez hozta szépen azt, amit egy Miss Marple történetben várok. Nem is annyira kriminek olvastam, hanem inkább egy emberi komédiának, amiben az emberi természet mindenkit leleplez végül, pláne ha az öreglány is a közelben van…

A történet szinte bohózatként indul: egy idős pár könyvtárszobájában egy fiatal szőkeség holtteste. Nehezemre az esetet komolyan venni, pláne, hogy a háziasszony látszólag azért hívja barátnőjét, Jane Marple-t, hogy meglegyen a szórakozása a nyomozással. Mintha tényleg egy bohózat lenne és semmi több.
Agatha Christie remekül mélyíti el mégis a sztorit: hamarosan megtudjuk, hogy sokkal nagyobb itt a tét. Hiába ártatlanok, a köznyelv a szájára venné a férjét, kitaszítanák, és amint ez feltűnne neki, abba beleroppanna. A neje és barátnője ezért akarnak tenni arról, hogy a bűnös lelepleződjön. Így máris van tét, van izgalom, és megint vagyunk vezetgetve abban, ki a gyanús és miért.

Nem Miss Marple van végig a középpontban, de elég sokszor és itt hozza a formáját. Nagyon bírtam, ahogy minden kis viselkedésformáról beugrik neki valami a falujából, és mindig rá is hibázik, ki miért csinált valamit. Ezeket részletesen el is magyarázza – így minden ilyen megnyilvánulása egy anekdota is, egy falu életéből. Már szinte mágikus, ahogy mindig ráhibázik, ha teljesen más környezetben is látta azt a viselkedést, ami most ide passzol. Egyet tudok érteni a mögötte levő logikával, ami olyan tipikusan Jane Marple mondása, mint Poirot esetében a szürke agysejtek dolgoztatása: az emberek természete mindenütt egyforma.

A társadalmi környezet, a kibomló ügy is egyre színesebb. Az áldozat személyisége, egy család, amelyhez köze volt – mind szélesítik a szereplők körét, a gyanúsítottakét is. Kicsit a guilty pleasure élményt is megkapjuk, mert egy jómódú család sötét titkai kerülnek majd felszínre. Van benne tragikus baleset, sok halál, nyomorékká válás és olyan megözvegyült fiatalok ügyei, akik még boldogok akarnak lenni, nem csak gyászolni.
A szerző szépen rajzolja is a karaktereket, ahogy szokta. Itt Marple miatt talán jobban általánosítva vannak az indítékaik, hiszen megvannak a falusi párhuzamok is, de attól még jó kis bulvártörténet ez korabeli díszletek között. Még talán azt is hozzátenném, hogy nem csak térben változatlan az emberi viselkedés. Ahogy a regény cselekményének idejében, úgy a mi korunkban is megvannak ezek az indítékok: nyereségvágy, magány, féltékenység, szerelem.

Krimiként nem nyűgözött le, de az emberi természet komédiájaként szerettem. Talán meg is keresem a Miss Marple filmsorozatban, ott mennyire lett krimi és mennyire családi dráma.

Christie: Holttest a könyvtárszobában – Mint krimi: 70% a hősnő jellegzetes viselkedése, az anekdoták és a brit közösség is benne.

Szubjektíven: 75% Marple anekdotái, a család tagjainak lelepleződései olvastatták velem.