Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Thompson: Molly Southbourne ezer halála

2021. október 27. - BBerni86

Állandó harcos, orvosi rendellenes, osztódó.

Molly kisgyerekkorától kezdve szabályokat betartva kell, hogy létezzen. Nem nagyon mehet ki a családi házból, és a vére több mint veszélyes. Hamar megtanulja, ha megsérül és vérezni kezd, hamarosan megjelenik legalább egy mollys.jpgmásik Molly. Ezek a mollyk azonban nem békés teremtmények: ha kis ideig azok is tudnak lenni, eluralkodik rajtuk a gyilkos ösztön és az eredeti Molly életére törnek. A lány harcolni és lőni tanul, valamint sebet ellátni és fertőtleníteni. A szülei pedig gondoskodnak a többi mollyról. Ahogy kamaszodik, szeretne több mindent kipróbálni. Kimenni a farmról, egyetemre járni, szerelmesnek lenni. A mollyk azonban mindig a nyomában vannak és egyre agyafúrtabbak. Miközben Molly egy bizalmasra talál, megoldást próbál keresni, szembe kell néznie azzal, hogyan kezdődött mindez és mit tesz azokkal, akik fontosak a számára.

Ez a könyv nagyon tetszett. Annyira dicsérték, hogy magasak is voltak az elvárásaim, de meg is tudta őket ugrani. Határozottan érdemes rászánni az időt – ami nem is sok, mivel egy kisregényről beszélünk, alig hosszabb 100 oldalnál.

De, először is: remek lett a borító. Hatásos és egyszerű egyszerre, miközben a cselekményhez is illik. Szeretem az Agave borítóit, ez is több mint megfelelő. Hangulatos és kifejezi, miről fogunk olvasni benne.

Másodszor, nagyon húzott előre a cselekmény. Bár előzetesen volt olyan félelmem, hogy emlékeztetni fog a testrablós meg klónos történetek sokaságára, amiket ismerek, de egészen eredeti volt ez a sztori. Meg tudott lepni nem egy váratlan fordulattal – Molly szüleinek halála abszolút ilyen, de említhetném a szeretői sorsát is. Az nagyon durva, amilyen sors jut nekik, és ahogy ezzel szembe kénytelenek nézni – és végig izgalomban tartott mi jön még. Molly a középpont, de körötte vannak fontos emberek, és Molly nagyon is hatással van az életükre. Ahogy azt a folyamatot megfogja, hogy befolyásolja a köröttük levők életét, ahogy ők is arra kényszerülnek, hogy alkalmazkodjanak. Különben jellemző, hogy a nagy szerelem egy tudós lesz. Ki más tartana ki mellette mindezek mellett is, amikor csak kérdéseik vannak, válasz nélkül. Lehet gyereke, milyen a mollyk intelligenciája? Kisregény, rövid, talán egyszerűbben vezetett a cselekmény, de minden oldalt nagyon pörget előre Thompson.
Ebből jön is, hogy nagyon el van találva a szerkesztettség. Nincs üresmenet, ami bekerült, az jelentős. Legyen az akció, érzelmes rész, vagy valami egészen más. Szerettem is, hogy egyszerre tudott izgalmas és cselekményközpontú lenni, miközben Molly lelki fejlődését és a harcát is leképezi. Építi a hősnőjét, egy utat mutat be vele is.

Horrorként is nagyon működik, több oldalról is. Egyrészt, megvannak az ijesztő jelenetek és a hangulat. Vannak itt nagy vérfürdők, és sok olyan jelenet, amibe belegondolva az embert a hideg rázza. Másrészt, lélektanilag is megvan a sokkolás. Molly számára a mollykat feldolgozni… Mert Thompson nem érte be a puszta cselekménnyel, lélektanilag is felépíti, fejleszti a hősét, így pontosan érthető, hogyan jut el a végére oda, ahova.

A vége – az is olyan, mint egy jó horroré. Valami véget ér, de az valami másnak, talán rettenetesnek a kezdete is.

Vagyis, jó a sztori, jól megírt a hősnő, olvastatta magát és jól szerkesztett, a külcsín is rendbe. Már csak azon töröm a fejem, a 2. rész milyen lehet, mert ennek bizony szép, kerek és remek vége lett. Amilyen egy ilyen történetbe kell.

 

Thompson: Molly Southbourne ezer halála – Mint horror: 100% lehet folytatni, egyszerre borzongat és le is köt, karakteres hősnővel.

Szubjektíven: 95% meg tudott lepni, több szempontból borzongatott és ült a vége is. Tetszett.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9616708262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása