Kamaszos, fogadást kötő, szerelmes.

Sadie még kislány volt, amikor rátalált a legjobb barátjára. Idővel bele is szeretett a fiúba, és nem kevés idő kellett, hogy megeméssze, a fiú a saját neméhez vonzódik. Bezzeg az idegesítő ikertestvére, Colton, nagy kanállal eszi a lányokat. A nagyszájú, menő srác mindig is irritálta a lányt, aki kicsit még mindig arról álmodik, hogy egyszer a barátja úgy fogja szeretni, ahogy ő szeretné. Egy véletlen miatt az ikrek megszerzik Sadie listáját olyan dolgokról, melyeket szeretne megtenni, de nincs hozzá mersze. Az ikrek imádnak fogadni, és most Sadie lesz a fogadás tárgya. Colton segítségével minden pontot valósítson meg záros határidőn belül! Ok, kettő kivétel lehet. Az ír utazás és a szerelembe esés nem kell. De a lovaglás, csók egy idegennel és sok más igen! Ahogy pedig Sadie belemegy, hogy követi Colton utasításait, lassan arra is rá kell jönnie, hogy nagyon félreismerte a fiút.

Ez tipikusan az a kamasz történet, amiből végleg kezdek kinőni. Ha értem is, hogy tizenévesen miért olvassa és szereti is az ember, a mai fejemmel engem simán már csak bosszant.

A történet nagyon kiszámítható. Ki nem találja ki már a fülszövegből, hogy a végére Sadie és Colton egy pár lesznek? Az is olyan alap, hogy a lány szerelmesnek hiszi magát a legjobb barátjába, aki balszerencséjére meleg. Van viszont egy ikre, aki éppen olyan helyes, csak éppen rosszfiúsabb, mint az ikre. Vagyis, eleve sokkal szexibb és népszerűbb. És az olvasónak nyilvánvalóan odavan a lányért, csak ő ezt nem veszi észre. Szenvedés is olvasni, amíg erre Sadie bántóan sokára rájön. Hol van valami meglepetés? Az nincs benne.

Már fáraszt, ahol a majdnem átlag lány szinte akaratán kívül felszedi a legmenőbb srácot. Ha lenne benne valami, amiért elhiszem, hogy így felfigyelnek rá… De helyette az olvasó kap azonosulási pontokat: a bizonytalansága, a kis félelmei, az átlagossága. Szerethető Sadie, csak szerintem nagyon semmilyen. Mondjuk, Colton se sokkal jobb. Látszatra ő a parti arc, a rosszabb fiú, noha ez csak a látszat. Arany szíve van, mély érzelmei, csak hősnőnk ezt sokáig nem látja.

Éppen csak ki nincs írva, hogy egymásnak vannak teremtve és ez nagyon nyilvánvaló az egész történetből. Klisés figurák, klisés egymásra találással. Nem is egyszer jutott eszembe, hogy ezt már olvastam, csak kicsit máshogy megírva.

Humor lehetne a bátorságpróba, de nagyon gyerekes tételek vannak rajta. Mégis, milyen izgalmat kellene annak rejtenie, hogy lovagolni egyet? Mindent nem szedek ki, de ilyesmik vannak benne. Ismét csak semmilyen a könyv. Gyakran még csak az aranyos jelző sem illik rá, simán hétköznapi. Ok, valahol értem, hogy az miért jó, hogy mindennapi dolgok kerültek fel a listára – amiket el tudok hinni, hogy valóban megcsinálnak. Csak éppen nagyon nem szórakoztató olvasni, hogy elmennek a lovardába, de Sadie megijed a lovaktól. Aztán próba megint… Semmilyen.

Kamaszos, sok érzelemmel, szerelemmel, de nem csak azzal. Sadie nem csak a szívével hadakozik, keresi a helyét és az álmai után is elindul lassan. Nem csak arról szól ez a történet, hogy rájöjjön, melyik fiú szereti szerelemmel és kezdi el azt viszonozni, hanem saját magát is jobban megismeri, nyit a világ felé.

Így az átlag kamaszregénynél jobbnak érzem, csak nincs benne semmi plusz, amiért igazán megjegyezném. Nekem ez olyan limonádés, semmilyen, de olvasható kamasztörténet.

O’Gorman: Piszkos tánc – Mint ifjúsági: 60% limonádés, kellemes kamasztörténet, ami nem csak szerelmes történet.

Szubjektíven: 45% túl semmilyen – kiszámítható, és a bátorságpróbák is nagyon átlagosak.