Fülszöveg: 
Snow-Soon Lee tizenhét éves, koreai, és Bruce Lee a példaképe. A harcművészet koronázatlan királynője nem az a bulizós típus, de ha felheccelik, akár egy vadidegen, dögös srácot is hajlandó lesmárolni a moziban, hogy bebizonyítsa, nem csak a gyilkos ütéseivel tud hatni a fiúkra. Ja, hogy a kapucnis szívtipró a dúsgazdag szenátorjelölt egy szem fia? Uppsz… Semmi vész, úgysem találkoznak többé. Vagy mégis? Ash lerázhatatlannak tűnik, és kissé paranoiás anyja a családot ért halálos fenyegetések miatt elképesztő ötlettel áll elő: azt akarja, hogy Snow legyen a suliban a fia testőre. Vajon meg tudja védeni a nindzsalány Asht a titokzatos zsarolóktól? És Snow-t ki védi meg az újabb csókoktól?
Szerintem:
Ifjúsági romantikus regénynek, limonádénak elment, de
könnyed szórakoztatásnál több nincs benne. Nem esik rosszul, de nem is hagy tartós emlékeket bennem.
A történet alaphelyzete leginkább fura. Adott egy fiús lány, a koreai felmenőkkel bíró Snow, aki harcművészetet tanul és Bruce Lee a példaképe. Adott egy leendő szenátor, akit újabban fenyegetnek, és aki ezért fia mellé is testőröket rendel. A szülők ötlete folytán Snow lesz felkérve, hogy kísérgesse az éppen iskolát váltó Ash-t. Aki véletlenül pont az a helyes srác, akit ismeretlenül egy bátorságpróbán a lány megcsókolt. Lehet sejteni, hogy a kettejük párosa leginkább azzal küzd, hogy tényleg tetszenek-e egymásnak és járhatnak-e együtt.
Nagyon kamaszos, ahogy és amilyen gondokkal szembesülnek. Ash attól szenved, hogy a szülei foglalkozása miatt neki milyen áldozatokat kell hozni. Iskolát sem saját ötletére váltott, az apja kampánya miatt kellett. Snow pedig egyszerűen nem hiszi el, hogy a szőke, helyes srácnak pont ő kellene. Egy jó adag komplexusa van szerelmi téren, noha különben Snow valóban egy tevékeny, vagány hősnő. Az csak egy dolog, hogy tud verekedni, de olyan téren is példamutató, ahogy ki mer próbálni új dolgokat, és megéli a napjait. A barátok talán lökdösik kissé, de kimegy énekelni, sportórákat ad, részt vesz a fellépéseken. Megtalálja magában az erőt, hogy olyasmiket is kipróbáljon, amelyek kívül esnek a komfortzónáján. Ez kifejezetten tetszett benne – nem is értem, hogy a fiúk terén miért kellett elvenni tőle azt az erőt, amit élete más területein bír.
Snow baráti társasága a köréjük tett mellékszereplői kör. Fontos cselekményszálat nem kapnak, de jelen vannak, beszélgetnek és elveszik annak az élét, hogy ez mennyire egy Ash – Snow történet. Megvan az a baráti körös hangulat, hogy ne legyen nyálregényes tini románc a regény.
A másik szál, ami a végére némi izgalmat és akciót hoz, ami mindent elindít: a zsarolás és Ash veszélyhelyzete viszont éppen annyira hihetetlen és röhejes, amennyire az érzelmi, kamasz oldal fel lett építve. Eleve, már az agyament ötlet, hogy egy kamaszt vegyenek fel testőrnek a fiú mellé. Akik és amiért bűnöznek. A két fiatal elrablása, majd ahogy önerőből sikerül megszökniük. Nagyon mese habbal. A cselekményt talán feldobja, de nekem rossz szájízem lett tőle. Összecsapottnak is hatott, meg komolyan vehetetlen is. Ha testőrök, akiknek ez a szakmája, és jónak is számítanak benne, csak ilyen tervet tudtak kidolgozni, akkor kifejezetten béna testőrök lehetnek. Gyerekes az egész akciójuk, de az indítékuk is.
Igaz, a regény könnyed és valóban limonádés hangulatához nem is menne egy komolyabb bűnügyi szál, de akkor se tudom túltenni magam a gyerekes voltán. Még akkor sem, ha érezhetőn 15-16 éves lányok vannak megcélozva a történettel. Az, hogy a regény érzelmes és érzelmeket feldolgozó, kamaszok a főszereplői, nem zárná ki, hogy legyen értelmes ez a szál is, ha már bele kellett tenni.
Kissé bajban vagyok azzal is, hogy nem érzem mainak a regénybéli fiatalok ízlését. Ha nem is 2023-as a regény, azért durva, hogy Chuck Norris és Bruce Lee vannak emlegetve benne, ahogy Ash zenei ízlései is minimum különös. Ha már kamaszoknak ír az ember, nem kellene legalább annak utána járni, hogy nekik kik az ikonok? Snow és Ash ízlése is ebben a kötetben öreges. Egy reálisnak tűnő utalás után, pl. Bosszúállok, jön kettő, ami korábbi nemzedéknek lehetett elfogadható, pl. Titanic.
Nem rossz ez a regény, de nem is jó. Nálam a sima limonádé kategória, amiben szépen váltogatják egymást a szimpatikus és az idegesítő elemek.
